Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - KRÓNIKA - Petneki Áron: Szobieszki János király levelei Magyarországról
„Legyen az Úristen mindörökké áldott, aki nékünk mindennap kinyilatkoztatja kimondhatatlan jóságából fakadó kegyelmét! Minden vélekedés és elképzelés ellenére elhatároztuk, hogy ezt az erődöt esőben, hidegben minden mód nélkül, a lovaknak abrak s magunknak élelem nélkül megvesszük. Nagy csodát tett az Úristen mert jóllehet ebben a városban az ellenségnek három mecsetje volt, megadta magát ezen az éjjelen, ti. az ostrom kezdete óta a negyedik napon, az én nevemre, jóllehet a brandenburgiakon kívül a mi hadaink nem avatkoztak be, gyengeségük és betegségük miatt. Ebben az erődben ötezer török volt, két pasa (a parancsnok az aleppói pasa, az egyik legfőbb pasa), akinek a vezir, mig maga Budáról elmenekült, ezt az erősséget az utolsó csepp vérig védeni ajánlotta. Mert az is, meg ezek is itt, mind igen hitvány török: maga elmenekül, a másiknak pedig megparancsolja, hogy harcoljon, és ez öli és veszti el őket. Az őrség csak puszta életét és kézi fegyvereit megtartva vonul be Budára... Óh, hogy örvendezünk ma mindnyájan, kimondván ezt a kimondhatatlant: hiszen néhány nap előtt még nem volt ember, akinek ez hihetőleg tűnt volna. Ez a magyar királyságban a legelső erősség, érsekség, igen nagy vár magas és sziklás helyen; lent pedig a vár körül a város. Most augusztusban múlott száznegyven éve, hogy a törökök kezébe esett. Ez volt minden vitézeknek és végbelieknek gyűl helye, és olyan, mint egykor a mi lengyel Kudak városunk (= Dnyeper parti végvár), amely körül állandó harc folyt, ha egy marék itteni földet összenyomnál, vér csordulna ki belőle. Most nyertem csak meg a törökök barátságát, akik a törökök hóhérának hívtak, hogy énmiattam oly sok veszett el belőlük; mindezek ellenére sokkal inkább az én szavamra és discretiomra (= feltétel nélküli megadás) akarják megadni magukat, mintsem a máséra. Ilyen dicsőségesen és hasznosan fejezzük be a mai nappal ezt az oly nehéz, véres és halálthozó hadjáratot. Holnap lesz döntés a téli kvártélyról, hogyan ősziünk szét. A bajor fejedelem tegnap ide érkezett, akit én még nem láttam. A Kaszewski (= a király udvar- noka) által küldött levélre még eddig semmi választ nem kaptunk, amin nem győzünk eléggé csodálkozni. Ma leveleket kaptunk, de csak olaszokat. Mi ezeket a leveleket nagy merészséggel küldjük el, mert Érsekújvárból az utakon nagyon zavarnak minket, a halicsi vajda úrnak több mint egy tucat lovát vitték el amelyek Komáromból jöttek. Thökölyvel még most sincs semmiféle megegyezés, ezért egyenesen Magyarországon keresztül az út zárva van. Ez egy őrült ember, a halogatása miatt meg fogja érni a vesztét, mert újból üzent, kíséretet kérve, hogy még több komisszárját (= megbízottját) küldje; mi pedig az egész sereggel feléje és országa felé, vagyis egyenesen a lengyel határra megyünk. A litván seregről nincs semmi hírünk, sem pedig az étekfogó mester úrról. Mindezek után nékünk most már semmit sem használnak, mert verekedni sokakkal jó, enni pedig kevesekkel; verekedni pedig már nincs kivel, hacsak valami kis váracska nem akad útközben. Az esztergomi erődítmény ez alatt a néhány nap alatt igen jól védte magát, de hála Isten, nem okozott kárt. A mi részünkről a gránátok és bombák tettek kárt benne, az ágyúknak azonban semmi hatása nem volt a falakra. Ha a szeptember ismét visszatért volna, hiszem Istent, a magyar királyság erősségeiben kevés török maradt volna, mert a palánkok zömét maguk odahagyták, a lovas katonák és a janicsárok nemcsak a szolgálatot vetették el, hanem a birtokadományozó leveleket is a vezérnek dobták oda, akire midannyian dühösek és nem jó véget jósolnak neki. Ebből is láthatni, milyen forgandó a világ dolga: miképp kezdődött ez a hadjárat és miképpen végződik; milyen volt a császár szerencséje júliusban és augusztusban, és milyen szeptemberben és októberben.” Esztergom nevezetességei még az üszkös romok ellenére is nagy hatást gyakorolnak Sobieskire, aki szeptember 30-án kelt levelében így tudósítja feleségét: „Ebben a Strigoniumban néhány igen szép raritas (= ritkaság) van. Legelőször is az egész hegy, amelyen a vár áll, csupa különféle színű márványból van, nevezetesen olyan piros színűből, mint amilyen a krakkói várban a kápolnákban van. Másodszor, hogy ebből a hegyből nem is tudom, hány meleg forrás fakad, úgyhogy ennek a víznek a tócsáiban a békák még Szt. Simon és Judás napján is igy brekegtek: „re re re!”, mint nálunk májusban. A várban lévő kápolna tiszta márványból épült, melyből a pogányok maguknak mecsetet csináltak; mi pedig ugyanezen szent apostolok napján misét mondattunk és Te Deum laudamus-t énekeltünk, száznegyven év után először. Az angyali üdvözlet oltára csodálatos munka: csak az arcokat rongálták meg egy kissé, de az architécture et les mosaiques (az architektúra és a mozaikok) nagyon jelesek.” Esztergomot odahagyva a sereg Ipolyságon át Szécsény alá érkezik. Nem is olyan egykönnyen megy az útközben fekvő kisebb török erődítések meghódítása. November 11-én, Márton napján kelt levelében így emlékszik meg Szécsényről a király: „Tegnap érkeztünk meg a város alá, erős havasesőben; teljesen másnak találtuk, mint ahogyan nekünk jelentették. Előttünk egy nem kicsiny város, gyönyörű, teljesen török módra megépítve, amilyent még nem láttunk. Két mecset van benne, más tornyocskák és díszek egész sereggel; nagyon jó erősséget találtunk mellette: les pallisades doubles, főssé, muraille, des grosses tours, flanc fort bien escarpé et sur une éminence, (kettős palánkkal, árokkal, falakkal, nagy bástyákkal, a dombon meredek lejtőkkel)., huszonegynéhány ágyúval. Ötszázhatvan lovaskatonája van, a gyalogokhoz, a szokásos garnizonhoz és az itteni lakosokhoz, akik mind törökök, az egri pasa az innen nyolc mérfölre fekvő Egerből másfél héttel ezelőtt még egy janicsáragát küldött háromszáz válogatott 94
