Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - KRÓNIKA - Petneki Áron: Szobieszki János király levelei Magyarországról
janicsárral. Látván les remparts ily jól garnis (a falakat ilyen jól megerősítve) a mieink azonnal mind elkezdtek panaszkodni s a reményt elveszteni. Én viszont örvendtem (mert bár magam is jól láttam), hogy milyen szerencsém van az erősségekkel, mert az erősségek megadják magukat az én nevemre.” A panaszkodó, jajgató főtisztek ellenére Szécsény is kapitulál, méghozzá igen hamar. A lengyel csapatok elhaladnak a törököktől lerombolt Fülek vára mellett, majd Rimaszombatra érnek. Az itt írott, november 13-án kelt levélből kiviláglik, hogy milyen hamisnak tűnt a „magyar pusztáról” nyilván már akkor is keringő sztereotípia. „Mennyire csalókák az emberi mendemondák! Úgy tűnt nekünk korábban, hogy Magyarországon nincsenek hegyek, kivéve azokat, amelyek minket tőlük elválasztanak, most pedig rájövünk, hogy a Dunától egész Lengyelországig nincs más, csak hegy és hegy. A kisebbeken bor terem; arany, ezüst, réz és egyéb ásványok találhatók, s nagyobbakon meg hó és rettenetes erdők.” A Thököly által megerősített Kassát jobbnak látja Sobieski elkerülni, s Eperjes felé veszi útját. Itt már Thököly hívei kifejezetten ellenségesen fogadják, valóságos partizánháborút indítanak a lengyelek ellen. „Amióta bevonultunk Felső-Magyarországra, nem remélve már semmiféle ellenséget, csupa ellenséget találtunk. A Szatmárnak nevezett vártól kezdve — amely ide kilenc mérföldnyire fekszik — minden bokor mögül reánk lőnek, és minden városból mind a parasztok, mind a nemesek, mind a katonák azt kiáltják: „Üsd, üsd!”, mintha farkasokra mennének. A hátramaradott betegeket elrettentő módon gyilkolják le; sokkal gonoszabbul, mint a törökök, ezért éjjel-nappal erősen kell őrizkednünk és csak lassan haladhatunk, hogy ne veszítsünk embereket. Az Úristen egy kissé megvigasztalt tegnap itt Eperjes alatt. A tucki vajda úr egy kissé rájuk ijesztett, és az én tatárjaim igen jól viselték magukat, és foglyokat hoztak. Lőttek ránk és még a kassai táborukból is kicsaptak, amelyet elkerültünk, mert nem a mi állásainkhoz tartozott. Ezek pedig itt Eperjesen még sokkal rosszabbak. Ágyúval megölték Modrzewski urat, a halicsi tribunust (= wojski, Magyarországon nem létezett méltóság, a hadrakeltek családjának védelmét biztosította, az udvari testőrséget vezette.) az öreg és derék katonát. Nemcsak hogy tárgyalni, de még szólni sem lehet velük. Igen jól ellátott erősségük van, mert a felsőmagyarországi megyék és a hadsereg nagyobb része mind ide futott. Sok közöttük a német is, főleg Kassán, akik a császári csapatoktól álltak át. Nagyon közel táborozunk hozzájuk. Ágyúkkal nem tüzelünk rájuk, mert ha lőnénk, meg kellene őket rohannunk; a hadaink pedig már pihenésre vágynak. A betegség nem távozik, nagy az éhínség, mert az összes faluból vagy a nagyobb városokba, vagy az erdőkbe futottak. A határőrparancsok úr alól a táborban lőtték ki a lovat, más tisztekkel is ezt teszik, állandóan ránk lődözve: jóllehet mi békét hagyunk nekik, mert arról van szó, hogy ott is vannak ártatlan emberek és sok közülük a katolikus lélek; az ostromban pedig az egész nagy és igen szép városnak el kellene pusztulnia. Ma egész éjjel nem hagytak bennünket aludni. Nesze neked pihenés, nesze neked jutalom, nesze neked téli pihenő ilyen munka után! Igaz, hogy a németeknek másként kellett volna bánniok ezzel a nemzettel; de ez a nemzet is igen gonosz és kegyetlen. Azok, akik a török határ mentén laknak, derék emberek, de az itteniek akasztófára valók.” Ebből a szorult helyzetből mihamarabb ki akar kerülni Sobieski. Kisszeben, majd Lubló az utolsó állomások magyar földön. Utolsó levelét is ez utóbbi városban keltezi december 14-én. A megpróbáltatásokon kívül már csak egy témája van: milyen úton jöjjön feléje szeretett Marysienkája Krakkóból. Új-Szandecen találkoznak, ez a találkozás véget vet az oly nehezen tűrt távolságnak, de — az utókor bánatára—véget vet a korrespondenciának is. Karácsony előestéjén a behavazott krakkói tornyokból zengő harangszó köszönti a megfáradt és hazatért uralkodót. PETNEKI ÁRON 95
