Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - KRÓNIKA - Petneki Áron: Szobieszki János király levelei Magyarországról
viszonyban, mert az még a hetman fiaként született. Sokkal inkább kedvelte Aleksandert, aki már mint királyfi jött világra ...) A XVIII. századdal új idők köszöntöttek Lengyelországra, amelyek bebizonyították Sobieski borúlátását. A bécsi diadallal azonban — bár végképp még nem törte meg a török erejét — nemcsak a lengyelek, hanem egész Kelet-Közép-Európa hőse lett. * Tadeusz Boy-Zeleiíski, lengyel író és irodalomtörténész találóan írta: „Szegény Sobieski! Túl sokat kapott, túl magasra került. Ha egyszerű nemes lett volna, és utána csak ezek a levelek maradtak volna, kétségtelenül fenoménnek kiáltották volna ki, megtalálták volna és felfedezték volna e leveleket, mindenfelé ismertették volna, szerzőjüket pedig a nyelvi fordulatosság, finomság és ugyanakkor egyszerűség unikumának kiáltották volna ki, a kor egyik legjelentősebb prózaírójának nevezték volna. De az író Sobieskinek az volt a szerencsétlensége, hogy lovag volt, hetman volt, király volt; a tettei elfedték érzéseit, a szablya villogása, a korona csillogása elhomályosította szavainak egyénibb fényét.” (Marysienka Sobieska). Sobieskinek feleségéhez intézett, első fennmaradt levelei 1665-ben keltek. A levélíró-király minden előző esztendő leveleit gondosan megszámozta, innen tudjuk, hogy a fennmaradtaknál többet írt. Minden nagyobb hadjáratot, sőt néha a hosszasabb vadászatokat is felhasználta arra, hogy legalább szavakban ne kelljen távol maradnia szeretett feleségétől. Az eredetiek létezéséről jelenleg nincs biztos tudomásunk, de nem kizárt, hogy egykor a merseburgi levéltárban valaki majd rájuk fog bukkanni. Az összes szövegkiadás Jerzy Samuel Bandtkie kéziratos másolatából történt, amelyet az a XVIII. és XIX. század fordulóján írt (vagy íratott) le, s amelyet ma a krakkói Czartoryski Könyvtárban őriznek. Érdekes viszont, hogy Marysienka levelei korábbi időszakból, 1660—1663 közöttről maradtak fenn, a későbbi korokból alig-alig találunk valamit. (Marysienka élete végéig nem tanult meg igazán jól lengyelül, ezért is találunk férje leveleiben — mintegy értelmezésként — annyi francia szót). János király epis- toláinak nyelvezete és stílusa, különösen a korábbi időszakokban, valóban a XVII. századi lengyel széppróza legjobbjaival vetekszik. Később azonban, éppen a bécsi hadjáratban, valóban leszűkül magánlevéllé, az események elbeszélésévé, de néha maga a levélíró ajánl egy-egy részletet arra, hogy a győzelmet tudósító újságokban kinyomtassák. Ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon nem is egy kéziratos példány ismert „A lengyel király levelének párjá”-ból, ami nagyjából egészében megfelel a szeptember 13-án írt beszámoló első felének. S hogy már az akkori fordítóknak is gondjai voltak, bizonyítja az a sok pontatlanság, amely a korabeli magyar szöveget a lengyel eredetitől elválasztja. Külön nehézséget jelent a számos rövidítés, a személynevek egyéni rejtjeles használata (amit sokszor csak a két levelező fél tudott azonnal), a már említett francia betétek és a sok-sok latinizmus. Felmerül a gondolat: ezeket a leveleket leginkább a XVII. század magyar nyelvén lehetne visszaadni. Ez a tudatos archaizálás azonban megnehezítené a gondolatok követésének lehetőségét, nehézkessé, lassúvá tenné azt, amit eredetileg gyorsan írt, gyorsan küldött, gyorsan olvasható híradásnak szánt. S helyenként a magyar fordítást ismét le kellene fordítani — mai magyarra . . . Ennek ellenére, a szerkezetek megtartásával és a jellgzetesen nyelvújítási szavak lehető kiküszöbölésével kell megszólaltatnunk János királyt magyarul. * Az első levelek még Sziléziában, Gliwicében, majd Opawában (Troppauban) íródtak. Még nincs nyoma a háború megpróbáltatásainak: diadalmas parádé ez — még a döntő ütközet előtt — Szilézián és Morvaországon keresztül. Még régi és új ismerősökről cseveg —sőt, pletykál a király, így például He- iligenbronnból küldött levelében, miközben a Dunán való átkeléshez már ácsolják Thullnnál a hidat, hosszasan elidőzik a lotaringiai herceg külsejének, ruházatának leírásánál. A szavak mögül ma is ki- érezzük mennyire lenézi őt a keleti pompát kedvelő király: „Egyszerű szürke ruhát visel, díszes kis arany gombok díszítik csupán; a kalapján mégcsak toll sincs. A cipője két vagy három hónappal ezelőtt még sárga lehetett, a sarka parafából van. A lova nem rossz, nyerge kopottas; a kantár, vagyis harnais (lószerszám) egyszerű, szíjból készült igen rossz és öreg. Avec tout ceci, n’est pas une mine d’un marchand, ou d’un Italien, hanem d’un honnéte hőmmé et d’un hőmmé de condition. (Mindezekkel együtt nem úgy néz ki, mint egy kereskedő, vagy mint egy olasz, hanem mint egy tisztességes és előkelő ember). Mindenhez hozzá tud szólni, bármit említesz is előtte. Modeste (szerény), mértéktartó, és úgy tetszik, valóban tisztességes ember: a háborúhoz nagyon is ért, és ezt (a tudományát) alkalmazza is. Perruque blonde (szőke parókája) tisztességtelenül kihívó, látszik, hogy egyáltalán nem törődik az öltözékével.” Nem maradnak el a többi szövetségesek sem, a király őket is sorra megeleveníti feleségének. íme, a következő levél, szeptember negyedikéről, a szász választófejedelem portréjával: „Jarockinál alacsonyabb, és sokkal kövérebb; inkább vöröses, mint barna, göndör haját kurtára vágja; szakálla a régi német divatot (követi). Tatán negyven éves, sem franciául, sem latinul nem tud, németül is csak keveset 91
