Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi
mi) mozgalommal teljesen. A mű érdekelte. A politikát kerülte. De ez nem volt lehetséges. Nem tudott olyan mértékben elzárkózni a kor hatásai elől, hogy az szellemi őrtoronyba emelte volna őt. Mint újságíró ezt nem is tudta megtenni. Kiss Ferenc a magyar irodalom erőteljesen politikus, elkötelezett mivoltát ismerve kritikusan ítéli meg Kosztolányi apolitikusságát, hiszen „évszázadok óta a nemzeti lét esélyei” függtek ettől. Kosztolányi a felület megragadásának lehetőségeiről vallott, játékos ötleteit, gyermeki hajlamait élte ki írásaiban. Maga az írás érdekelte. „írónak lenni annyi, mint milliók közül kiválasztatni, a legnagyobb tisztesség és a legnagyobb áldozat; mert le kell mondanunk az egész életről, hogy munkáinkban legyen az egészélet”. Ez a tendencia érvényesül műveiben. így az Édes Annában is. Kiss Ferenc ezt az el nem kötelezett humánum demonstrálásának nevezi. Itt is kifejeződik Kosztolányi egyik visszatérő tétele: csak emberség, szeretet, az egyén jósága létezik. A nagyobb közösségé azonban nem. Az Édes Annában ezt az apolitikusságot úgy érvényesíti, hogy a regény látszólagos politikussága ne kötődjék szorosan valamilyen politikai mozgalomhoz, elvekhez. A regényben Moviszter doktor áll legközelebb az íróhoz, ő az, aki a tárgyaláson kimondja a leplezetlen valóságot: „Nem úgy bántak. . . mint egy emberrel, hanem mint egy géppel”. Igen, ez az általános emberség szólal meg Kosztolányi más műveiben is. Kosztolányi esetében még inkább indokolt a mű és az alkotó kapcsolatának elemzése. Még a lírában sem általános a sokat emlegetett A szegény kisgyermek panaszai-hoz hasonló én-központúság. A költészetében jelentkező természetes személyességen túl — szinte az egész életművet átszövi az önmagát megmutató, saját életelveit állandóan kifejező, gyermekkori és családi élményeit mindig felhasználó személyesség. Nemcsak a saját lírai énjét más formában megtestesítő Esti Kornél-novellákban tükröződik ez a magatartás, hanem nagy regényeiben is felbukkannak a Kosztolányira jellemző gondolati elemek, viselkedési formák. A Pacsirta Sárszege—Szabadka, Vajkayékban van valami a Kosztolányi szülőkből, a csúnya vénlány — a költő húga, Mariska és így tovább. A monográfiában világosan nyomon követhetjük azt a különös megoldást (melyre Sőtér István is figyelmeztet), hogy Kosztolányi saját ifjúkorát kétszer élte át műveiben. Egyszer a maga szimbolikus-lírai módján dolgozta fel fiatalkori élményeit A szegény kisgyermek panaszaiban, másodszor kritikusabb, józanabb, objektívebb módon élte át ezeket az élményeket a Pacsirtában és az Aranysárkányban. Kiss Ferenc elemzi azt a sajátos fájdalmas, tehetetlenséget is kifejező benső érzést, hogy ő, Kosztolányi a családja sorsán nem tud változtatni, javítani. (Ezt a kapcsolatot számos levél, emlékezés, s Kosztolányiné könyve hitelesíti.) A Pacsirta értelmezésében jelentkezik a költőben is állandóan érlelődő kettősség: a keserűen lázadó és a szelíden belenyugvó magatartása, mely itt együtt, egymással feleselve lép fel. Kiss Ferenc itt figyelmeztet az életműben korábban is meglevő, más művekben is kifejeződő „dionüszoszi” és „krisztusi” eszmény ellentétére. ANerocímű regényének értelmezésében is több szintet kell észrevenni: a történelmi réteg alatt, eléggé el nem rejtetten a maga költői pozíciójának keres kifejezési lehetőséget (Britan- nicusra gondolunk.) Vallomásértékű sorokhalmo- zódnak a regényben Seneca kapcsán is („Ez a legjobb és legtöbb: írni. Csak ezt érdemes.”) Nero környezetében előbb eljátssza Kosztolányi Esti Kornél kalandjait. Még fontosabb azonban Kosztolányi sztoikus gondolati világának és erkölcsi relativizmusának áttételes kifejezése e regényben. Az Aranysárkányban is jelentkezik ez a sajátos írói felfogás. Sárszeg itt is a régi Szabadkát idézi, Novák Antalban kicsit apja alakja is kísért, az aranysárkány-jelkép önmaga lírai verseiből tevődik át a prózába. S a legfontosabb talán az a kortársainál is jelentkező közérzet, hogy „miért nem értheti az ember az embert?” Ezen nagyon is személyes Kosztolányi-mondani- valóhoz kapcsolja Kiss Ferenc a híres Tóth Árpádverset: „Ó, jaj barátság, és jaj, szerelem! / Ó, jaj, az út lélektől lélekig!” Később majd az Édes Anna című regényében folytatja Kosztolányi társadalmi fájdalmainak, apolitikus ars poeticájának kifejezését. Alapvetően műelemzésekre épül Kiss Ferenc Kosztolányi monográfiája. Félretolja a feleslegesnek tartott korjellemzést, a kortárs irodalommal való kapcsolat alaposabb elemzését, az életrajz egyes elemeit, az alkotói korszakokra tagolás külsőlegességét. A művek állnak össze életművé, feleselve egymással, azonos vagy hasonló gondolati elemek jelentkeznek bennük. Természetesen Kiss Ferenc nem úgy elemzi az egyes műveket, hogy azokat hermetikusan elzárja mindentől. A műből ezerfelé vezetnek az utak, és Kiss Ferenc ezeket a műveket összekötő utakat, ösvényeket keresi és találja meg. Az Édes Annában a szegények iránti írói rokonszenv fejeződik ki, mint verseiben is. Kiss Ferenc nem helyezi a freudista elemekre a hangsúlyt, mint korábbi értelmezések, hisz itt csak felhasználja az író — többek között ezt az írói lehetőséget is. Az osztályhelyzet, Vizyné mániája, az úrfi magatartása (mint a Tömeg című versében), a romlottság motívuma (mint a Néróban) a kontaktus-hiány és a reménytelenség szerepe összetetten jelentkezik a regényben. Kosztolányi itt Moviszter doktorként szólal meg, míg máshol Seneca vagy Novák Antal áll közel hozzá. Később a Számadás című verskötetében szenvedő emberarcának vannak hasonló vonásai. És feltűnnek itt is a személyes elemek: „Kikkel tart ez?.. . Mindekivel és senkivel. Ahogy a szél fúj.” A „kettőt” gondolás, a többarcúság, az Esti Kornél-féle kettősség szólal meg itt is. S a regény anyaga, mint Kiss Ferenc kifejti, „inkább nehezék itt, értékes nehezék, mint ledérségre csábító vonzás.” Majd: „Bravúros remekmű, de nem külsőségeiben, hanem a lényegében az: úgy fejezi r 79
