Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi
osztályszemléletet, a nemzeti toleranciát, afegyel- met, a pontosságot, a körültekintő kifejezést s azt a derűt, amellyel a kevésbé derűsnek festett távlat is megszelídíthető. . .abban a véres őrültek házában, amivé a Duna menti népek telepei váltak” — mondja az író — ,,a józan, magára adó ember.. . csak magából meríthet erőt”. Az olvasó mégis úgy érezheti: másból is. Ebből a könyvből például. Illyés Gyula megtette azt, amit talán egyedül ő tehetett meg, s ezzel, mint már annyiszor, ismét adósává tett egy egész nemzetet. Meglehet, hogy nem mindenütt ünnepük majd ilyen felhőtlenül, de a nyílt vitához olyan erkölcsi magasság, történelmi igazság és méltányosság kell, amilyen az övé. Akkor pedig már az igazsága is belátható. Hisszük, hogy Kós Károly újra leírhatná Móricz Erdélyét köszöntő sorait: „Nagyobb jót... rég ideje nem cselekedett magyar író”. PÁLFY G. ISTVÁN KISS FERENC: AZ ÉRETT KOSZTOLÁNYI Az irodalomtörténész munkája is búvópatakszerű: sokáig rejtetten, itt-ott felbukkanva mutatja csak meg viliódzó patakfényeit, s egyszerre csak hirtelen napfényre kerül, elhagyja barlangmélyeit. Kiss Ferenc irodalomtörténeti munkásságát főleg a mai költészethez való kötődése jellemezte: Nagy László lírájáról közölt nagyobb tanulmányt, érdeklődéssel vizsgálta Illyés és Juhász Ferenc költészetét. Közben részt vett irodalmunk csatározásaiban, mindennapi harcaiban, kritikusi bárdját előásva. Vonzotta a mai magyar kritika közelmúltja, elemezte a szociográfia műfajának sajátosságait. S közben az időben kicsit visszalépve a Nyugat költői nemzedékéhez fordult: Kosztolányi életművének kritikus feltárásához gyűjtötte az anyagot. A hatkötetes magyar irodalomtörténet Kosztolányi-fejezete és a Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula ifjúkori barátságát feldolgozó munkája (A beérkezés küszöbén) jelezte e nagyméretű munka, kutatás egy-egy lépcsőfokát. A most megjelent hatszáz oldalas nagymonográfia egyiksajátossága az, hogy — mint a címe is jelzi — „Az érett Kosztolányira” irányítja a figyelmet, és így az életrajz egyes fejezeteit és az életmű néhány részletét árnyékban hagyja. Mint a kötet bevezetőjében maga a szerző is jelezte, csupán A szegény kisgyermek panaszairól írt korábbi elemzésével tett kivételt. Úgy érezte, hogy a Kosztolányi-életmű lényeges kiindulópontja, s ezért elemezte. Kiss Ferenc korábbi tanulmánykötetének ez volt a címe: Művek közelről. Őt régebben is és most is az irodalmi alkotások vonzzák, a műelemzés van Kosztolányi értékelésének középpontjában. Ezt a műelemzési módszert gazdagítja a filológiai kutatás eredményeivel, az írói alkat sajátosságaival, a művek közötti összefüggések feltárásával. A szerző maga vizsgálati módszerét „műjellemzésnek” nevezte. A művek tartalmi elemeit, formai jellegzetességeit akkor elemezte külön fejezetben (például az Édes Annát), ha valóban önmagában is helytálló, jelentős műről volt szó, és a Kosztolányi-életműben elfoglalt helye is indokolta ezt. Más művek csak a fontosabb alkotások elemzésekor merültek fel. Nagy problémát jelenthetett az életmű feldolgozásakor a sokműfajúság. Hogyan tudja a lírikus Kosztolányi mellett bemutatni a prózaírót (különböző műfajaival, lírai kisprózáival)? A valóban lényegesre figyelő, kritikus szellemű Kiss Ferenc a Kosztolányi-életmű gerincére figyelt, kiemelve például a Tengerszem vagy az Esti Kornél novelláit. De valószínű az, hogy az újságíró, a nyelvész és a műfordító Kosztolányi portréja még gazdagodni fog a későbbiekben, hiszen nincs kizárva, hogy a Réz Pál szerkesztésében megjelent kötetek — így a Színházi esték — módosíthatják írójuk arcképét. Különösképpen fontosnak tarthattuk volna a költői életmű tágasabb megítélése szempontjából a hatalmas műfordítói munkásság feldolgozását (Rába György A szép hűtlenek című munkájában foglalkozott Babits, Kosztolányi és Tóth Árpád műfordításaival.). Bár a Kosztolányi- kötetek az olvasót és a kritikust is megtévesztették az egyes művek megírási időpontjával kapcsolatban (pl. Tengerszem), mégis termékeny összevetési lehetőség kínálkozott volna: miként szövődtek be a Kosztolányi líra fonalai közé a műfordítások révén meghódított világ idegen szálai. . . Kritikus műve — „Az érett Kosztolányi”. Kiss Ferenc nem él az irodalomtörténetben olykor gyakori apologetikus szemlélettel. Ő kritikusan vizsgálja Kosztolányit, nem hallgatja el a sokat emlegetett és a felszabadulás utáni időszakban vádként gyakorta felhozott ,,Pardon”-cikkeket. Elemzi a „történelem szorítóiban” levő írót, akit a Bécsi Magyar Újság „mindenre kapható, züllöttlelkű. . . himpellér”-nek nevezett. S talán korábban kevésbé voltak ismertek (és nem is kutatták ilyen mélyen) az írói jellem, alkat hibái, torzulásai a világháború, a forradalmak és ellenforradalom idején. Támadások érik, szokatlanul "vitriolos” cikkeket írnak Kosztolányi ellen, s 1922-ben így fogalmazzák át versét: „Mint aki elvek közé esett...” Kosztolányi ezért tudatosan keresi önmaga számára a többarcúság kifejezési lehetőségét, a sztoicizmus eszményeit, a homo aesteti- cus apolitikusságát. Az írásba menekül. Ez életének legnagyobb értéke. A tömeggel szemben az egyes embert érzi közel magához. Kiss Ferenc a Néróról írt regény elemzésekor jegyzi meg, hogy a bonyolult lelki tartalmakat lírai és epikai elemekkel fejezi ki Kosztolányi. Ebben a „felszabadult játékosságban” az ember fölénye érződik, az író nemesebb énje, fölénye győz gyarlóbb énje és a kor felett. Bár — mint tudjuk — Kosztolányi mint újságíró „mindenhova” dolgozott, nem azonosult semmilyen politikai (vagy irodal78
