Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - MŰHELY - Czine Mihály: Németh László vásárhelyi évei (Grezsa Ferenc könyvéről)

életből is szívnak nedveket. Az élet és a mű megfelelése azonban, Grezsa Ferenc nagyon jól tudja, íróként, sőt művenként más-más meghatározottságú és arányú. Vásárhelyt közel az életrajz és a művek keletkezéstörténete. Grezsa Ferenc utal is az élet és a mű egyező, illetve rokon motívumaira. De sohasem azonosít. Tudja: a mű több a benne felhasznált életanyagnál. ,,Az élet a könyvélmények tapasztalati anyagához” — írja —, a személyiség a mű szüietésekor„lírai vérátömlesztéssel szól bele. Az emlékezet az epikai hitel pontosságával építi meg az élet szövődését, a hősök világát viszont a képzelet formálja a lélekrajzba rejtett eszmével. A történetet — az esszészerű fogamzás után — egy intellektus-megrázó élmény segíti világra, anélkül (. . .) hogy a korábbi realisztikus rendjét felforgatná . . .” így szemlélve az élet és mű összetartozását — bár mindenütt megtalálja a filológia eszközeivel az életrajz és a mű érintkezési pontjait — mindenekelőtt a művek általános érvényű eszméire és értékeire figyel. Tudja, s kimutatja: Németh László egyetlen művében sem szűkül személyes panasza a szépirodalomra. A 45-ös drámákban sem: „Az elégiának van egyetemes jelentése is: líraként lengi be a korszak- váltás emberi drámáját.”

Németh László eszmei, gondolkodói útjának, hovatartozásának a megrajzolása Grezsa Ferenc egyik legnagyobb érdeme. Grezsa nemcsak Németh László nyilatkozataira, tanulmányaira épít, a személyes élet és a megalkotott mű minden területét számba- veszi. S minden területen új észrevételei vannak; új irodalomtörténeti és esztétikai felismeréseket fogalmaz. így először írja le részletesen Németh László vásárhelyi éveinek történetét, konstruálja meg a vásárhelyi esztendők elsüllyedt esszéinek a világát, először ad újszerű képet az akkor született történelmi drámákról, s minden eddiginél teljesebben, s új eredményeket hozón elemzi az Iszonyt és az Égető Esztert. S tekinti át — a teljesség igényével először — a fordító Németh László munkásságát.

Az író vásárhelyi éveit — miként Németh László maga is — „a pánikoktól szaggatott idill” korának látra. A városra Németh László mindig szeretettel emlékezett. Vásárhely adott élete legnehezebb éveiben men- és munkahelyet, s egy városnyi szeretetet is, amely nélkül nem tudott volna semmiképpen sem dolgozni. Nagy szeretetében és hálájában még egy kis mítoszi fényt is vetített az alföldi városra: úgy emlékezett rá gyakorta, mint a boldogság elsüllyedt szigetére. Grezsa Ferenc maga is szívből méltányolja Vásárhely szerepét — a Németh László munkásságát különösen segítő vásárhelyieket név szerint is említi —, de a mítosz varázsának nem enged. Németh László — írja — gyökeresedett is Vásárhelyt, s el is vágyott a városból. Az idill és a pánik szövődése Németh László vásárhelyi éveiben „sokszoros dráma, melyet a kritika jelenetez. Az első felvonás a pedagógusé: elkötelezettség és fogadtatás, szándék és megítélés feszültsége.” „A dráma második felvonása az íróé. Míg a pedagógus a félreértés áldozata volt, az író a megjelenésé.” Kényszerűen fojtja magába a tanulmányt. Amit írt, inkább műhelyjellegű, vagy pedagógiai. Éveken át elsősorban szépíró; sokáig publikációs lehetőség nélkül.

Persze, erről nem Vásárhely tehetett. Vásárhely mellette állt, még az üldözőkzaját is, amennyire tudta, közömbösítette — a vásárhelyi szociáldemokrata lap, az országos szociáldemokrata lappal, a Népszavával szemben is megvédte Németh Lászlót —, s amennyire tehette, a Puszták népé ben és a Délszigetben még fórumot is adott a perifériára szorított nagy művésznek. Németh László Vásárhely nagy sivatagi csendje fölött még mozarti zenét is hallani vélt. Sorsát egyszerre érezhette az alföldi városban száműzetésnek és fölszabadulásnak. Ahogy Grezsa írja: „A kolozsvári kisiskolába letett Apáczai méltánytalan, de nem méltatlan sorsának.” Hódmezővásárhely mindenképpen az írót védőn ölelő fogalommá lett, mint Nagykőrös, Stósz vagy az orosz irodalomban Jasznaja Poljana.

68