Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Profán ballada
tette őt az édesanyja halála, de ugyanakkor a saját korosztálya problémáin is keresztül kellett menjen. Szegény édesanyját is ismertem, mikor kinyitották 3 év után a szobáját, hát ez ... még egy népmesében is, vagy egy színdarabban is egy újjászületés jelképe lehetne. És egyszerűen borzasztó, hogy a nagy palota, amit összehoztak, az három generációt tönkretesz. Borzasztó, hogy egy 17 éves kislány is a palota bűvöletében él, ezt hiába tagadja. Nem tud tőle szabadulni. Miért, mert ott él egy fedél alatt a nagyanyjával, nagyapjával, az 51 éves édesapjával. És azt ő is nagyon jól tudja, hogy hajnalig dolgoztak és nem hiszem, hogy ő másképpen fog élni. Valaha is. És ő se fog kimenni soha az életben abból a palotából, mert aki az édesanyja halála után képes olyanokkal foglalkozni, hogy a vizes falat a lakásban nem engedi át az apjának, az apjának, aki újra nősült és van pofája élni.. ., hát szóval nem tudom, hogy ez nem egy anyagias meggondolás-e. Egész egyszerűen, hogy a palota gátja legyen az életnek, hogy az életüket jól éljék, egy ilyen intelligens környezetben, ez döbbenetes. (Dallam) A KISLÁNY: Talán a szobában még anyu illata is benne volt, és a ruháiban is. A tás" kája ugyanúgy volt lerakva, és most felkerültek a szekrénybe. Szépen egymás fölé. Úgy érzem, hogy most már vége... végleg vége mindennek és semmi keresnivalóm már .. . már abban a szobában, ahol apu mással van. Eltűntek a ruhák, anyu ruhái és átrendezték a szobát. Gyomorgörcseim voltak, lázam is volt, teljesen összetörtek nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Először olyan butaságokat gondoltam, hogy öngyilkos leszek, hogy anyu is elment, apu is elhagy és egyedül maradok teljesen, úgy éreztem teljesen kilátástalan minden. Se apám, se anyám. RIPORTER: Miért volt benned rögtön ez a gondolat, hogyha édesapád esetleg új életet kezd, azzal elveszíted. KISLÁNY: Előszöris, mert egy nagyon szép álmom dőlt össze. Mert apu és anyu, mint egy eszmény bennem volt. Mert úgy éreztem, hogy aki igazán szereti a feleségét, az halála után egy fél évvel nem tud új kapcsolatot kezdeni. RIPORTER: Mikor halt meg anyukád? KISLÁNY: Ma van három éve. RIPORTER: Éppen ma? KISLÁNY: Igen. Este lefeküdt, reggel nem kelt fel. Akkor nem fogtam fel semmit, rohantam a mentőkért, aztán kiküldtek és később apu azt mondta: nincs már anyu. S akkor azt akarta, hogy még egyszer megnézzem. RIPORTER: Ő hogy viselte? Édesapád. KISLÁNY: Nagyon nehezen. Nagyon kikészült miatta. Lelkileg-testileg. Utána egy félévre infarktust is kapott. Mikor apám először bejelentette, hogy meg akar nősülni, nagyapám meg akarta verni, ő meg ordított és a rendőrséget akarta hívni, én meg a másik szobában befogtam a fülem és bőgtem. Azt hiszem ez bennem marad nagyon sokáig, borzalmas volt, nagyon féltem. Barátnőim az új feleséget nagyon nem szeretik, sőt mi több, állandóan azzal fenyegetnek engem, hogy egyszer agyonverik, kiránci- gálják a kocsiból és kiszedik a szemét, a barátom agyon akarja lőni, egy páran el akarják ütni kocsival.... de azt hiszem ezek csak olyan gyerekes indulatok, de nagyon mellettem vannak. RIPORTER: Tehát tulajdonképpen téged is ilyen indulatok fűtenek. KISLÁNY: Igen, éreztem már én is ilyent. Pláne mikor a Balaton part mellett voltam. Úgy éreztem, hogy most a legszívesebben bevinném egy csónakon és otthagynám. Ez nagyon jó lett volna, bár utána elvetettem a gondolatot. ÓO
