Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Hatvani Dániel: Kavicsos pusztán végtelen utak (útinapló)

arra sétálunk, leginkább a nagyáruház felé — nem sok az üzlet ebben a fővárosban —, s ha az arcokat látjuk, akár Karcagon vagy Kisújszálláson is lehetnénk, s látunk öregeket a kirakatmélyedésekbe húzódva, amint egymást szórakoztatják jóízű történetekkel, mert a gesztusok, a hunyorítások elárulják, hogy kedéllyel telten figyelnek egymásra, s mindez valami déjá vu-képzetet kelt bennem; igen, megvan, gyerekkorom falusi öregjei hajszálra ugyanezekkel a testtartásokkal húzódtak őszi délutánonként a község­háza napsütötte végéhez . . . (Csizmavarró verseny.) A 40 személyes belföldi járat utasainak majdnem fele íróféle, nagyobbrészt mongolok, kisebbrészt szovjetek és magyarok, így együtt lármás, vidám társaság, s még nem is tudhatjuk — talán csak a házigazdák sejtik —, hogy a Góbi-siva­tagban az élményeknek milyen áradata zúdul ránk. Barátkozunk hát és —a külföldiek — bámulunk a szárnyak mögött lefelé, de lent csak a sziklás, kopár hegyhátak válta­koznak, itt-ott köd üli meg a völgyeket, a tekergőző útcsapások folytatásait csak sejteni lehet, az útkereszteződéseknél fehér pöttyek sora, sőt hálózata: jurták. Ahová me­gyünk, Dél-Góbi megye, illetve annak székhelye: Dalandzadgag. Csakugyan, egyre kevesebb a felhő, a napsütés szétárad, a közelben hegyek sincsenek, a gép lejjebb és lejjebb ereszkedik, s már döccenve gurulunk is, nem betonon, hanem kavicsos, füves térségen. A sivatagi légikikötő zászlódíszben, de maga a néhány tucat emeletes házat számláló megyeszékhely is, üdvözlő feliratok három nyelven — magyarul is tehát, el­fogadhatóan csekély számú betűhibával. Hunyorgunk az éles, magaslati fényben, több mint ezer méterrel van alattunk a tengerszint. A tenger mongolul az égboltozatot, a világmindenséget jelenti. S magyarul nem jelentheti —ezeket is? „A szerelem széle­sebb a tenger vizénél ...” — a közismert népdal a Hajdúságban termett, olyan vidéken, ahol a köznép nemzedékeken át egy gyú'szú'nyi tengert sem látott. Bizony, a szavaink így üzengetnek egymásnak, évezredeken és tízezer mérföldeken át, s mongol—magyar viszonylatban — százával! Az érzékenyebb fülű magyart mongol földön utolérik a finn-ugor ügyek kérdőjelei .. . No de nem kell feltétlenül ünneprontóknak lennünk emitt, ha netán amott ünnepelnek bennünket. Márpedig az ünneplésből csakugyan ki­jut a részünk, bőséggel. S ha mindebből leszámítjuk a kétségtelen szervezést — ahogyan itthon nevezzük cinikus őszinteséggel: a felhajtást —, a külföldieknek kijáró udvarias tiszteletet, netán kíváncsiságot, akkor is még a szellem embereinek a szavait áhítozó olyan fokú érdeklődés marad, amelynek izzásáért őszintén irigyeljük mongol íróbará­tainkat. Ráadásul nem szektaszerű kicsiny közösségek rajongásáról van szó, hanem igazi tömegekéről — e Magyarországnál másfélszerte nagyobb területű megyében, ahol a lélekszám nem haladja meg a 32 ezret. A sportstadionban rendezett vasárnap délelőtti irodalmi matinén — szerény becsléseink szerint is — a megye lakóinak egyötödével halló- és látótávolságban találkozunk. S utunk során rendeznek tiszteletünkre minden­féle versenyeket, lovas futtatásokat, tevebetöréseket, népi birkózást, terepmotorozást a homokhegyek közt... Mégis most, amikor e sorokat végleges igénnyel vetem papír­ra, nem a látványos attrakciók foglalkoztatnak, hanem egy szerény bőrfeldolgozó kis­ipari szövetkezet fénycsövekkel díszes mennyezetű csarnoka, ahol a kedves, hangulatos irodalmi műsor után három asszony jelenti be szándékát: versenyezni fognak, melyikük készíti el hamarább a csizma-felsőrészt. Varrógéphez is ülnek rögvest — a gépek láb­hajtásosak, mint idehaza a nagyanyánké —, kiszolgálják őket elegendő anyaggal; szer­számuk továbbá az olló, a bőr ütögetésére szolgáló kalapácsszerűség és a ragasztó. S kezdődik a verseny, felzörögnek a masinák; figyelem a hozzám legközelebb serény­kedő versenyzőt, arca mozdulatlan, csak keze és lába jár sebesen, termete csontos és szíjas, mint szülővidékem pusztíthatatlan parasztasszonyaié, kirekesztette magából a világot, vele együtt minket is, mihaszna bámészkodókat, s hogy kiszabta a formát, 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom