Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - László Gyula: Magyarok és mongolok (Egy régész megjegyzései a vitatott kérdéshez)

elénk az europidok és mongolidok összeolvadását. A kérdést ilyen értelemben fogalmaztam meg nemrégen — „Nyelvtudomány és régészet c. tanulmányomban” (Jelentéstan és stilisztika. Budapest, 1974: 335—336.)

Könnyen lehetséges, hogy ilyenfajta összeolvadás az őskőkor végén, az átmeneti kőkorban is történt már egyszer. A szovjet embertani iskola (G. F. Debec és követői), azt tanítja, hogy a finnugorok az europidok és a mongolidok érintkezési területén alakultak ki, a két fajta ötvözetéből.

Újabban, Vargyas Lajossal való gyümölcsöző együttműködésünk nyomán, a Szent László legendában is a messze múltba (szkítakor) visszamenő mongol rokonsággal számolhatunk. Ugyanígy az „Égigérő fa”, a „Kancatejfürdő” s más mesékben és mesefordulatokban, amint Solymossy Sándor és Vargyas Lajos elénk tárja, belső-ázsiai kapcsolatokat őrzünk ősi soron.

A magyar nép tehát nemcsak érintkezett a mongolokkal, hanem néhány nemzetségükkel, törzsükkel egybe is olvadt, mégpedig az onogur—magyarokon keresztül. Nem hiszem, hogy a fent elmondottak után valaki is kételkednék ebben, bár egy nagy kérdőjel mégis kirajzolódik elénk. Ez pedig az, hogy sem a koponyák, sem a leletek nem szólalnak meg s így kézzelfoghatón nem bizonyítják a mongol nyelvvel való találkozásunkat. Ám a kapcsolatok olyan erősek, hogy ezentúl nyugodtan számolhatunk néppéválásunk mongol elemeivel és nyelvünk mongol gazdagítóival.

47