Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - László Gyula: Magyarok és mongolok (Egy régész megjegyzései a vitatott kérdéshez)
csönszavakat a törökből kell magyaráznunk. Ha mármost egy lépéssel tovább megyünk és feltesszük a kérdést, honnan tudjuk voltaképpen, hogy a magyarok a törökökkel éltek együtt, akkor fő érvként azt halljuk, hogy a magyar nyelvnek sok török szava van, például borjú, ökör, bika ... ez iskolapéldája a circulus vitiosusnak.” Úgy látszik, ezt a kérdést nem a nyelvészet dönti el, hanem a régészet és az embertan. Mindkettő azt bizonyítja ugyanis, hogy a kialakuló magyarságnak a messze régmúlttól kezdve az avarkorig, s azon keresztül a középkorig számos alkalma volt mongolokkal való találkozásra, sőt nemzetségeikkel való együttélésre!. Tallózzunk előbb a régészet területén, bár a régészet és az embertan ez esetben szétválaszthatatlan. Nagy meglepetést keltett a Káma mente kutatóiban, A. V. Zbrueva asszony lugovoji ásatása, s még pontosabbá tette az ő eredményeit A. A. Spicyn ásatási naplója alapján közölt zuevoi temetőről írott elemzésem (sajtó alatt). Mindkét temető az ananjinoi korszak közepéről, végetájáról való a Káma-mentéről. Mindkettőben szibériai eredetű tárgyak (bronzok) is vannak és a lugovoji temetőben olyan erős a mongol embertani jelleg, hogy bizonyos, hogy a tárgyak nem kereskedelmi úton kerültek oda, hanem emberek, nemzetségek, törzsek hozták magukkal. A Káma vidékén tehát az i. sz. előtt V—IV. században erős mongol áramlást figyelhetünk meg és ez a terület későbbi embertani képét is megszabja. Természetesen nem bizonyos, de feltehető, hogy a kialakuló magyar nép egyik eleme a Káma mentén élt ebben a korban. A következő nagy mongol (?) áramlat a hun korban terülhetett rá Kelet- Oroszországra, ahol a magyarok elődei élhettek. Erről azonban semmi közelebbit nem tudunk, mivel a hunok hamvasztással temették el halottaikat, s a hamvak embertani jelleg szempontjából nem vizsgálhatók. Lehetséges azonban, hogy az Árpád családban és a székelységben meglevő hun származástudat ennek az időnek emléke. Nagy számú mongolság telepedett meg az avarkorban hazánk- földjén. Egyrészt a fejedelmi családok erős tungid jellege feltűnő (pl. Kiskörös-vágóhídi temető), másrészt egyes griffes-indás (késő avar kori) köztemetőkben a mongol jelleg uralkodó. A közvetlen régészeti anyagban is bőven találunk Belső-Ázsia felé mutató jelenségeket. Még a hun korból valók a nagy áldozati bronz-üstök (és más jelenségek), amelyeket hazánktól a mongol területekig tudunk követni. Az avarkorból a korai csontkarcok, csontfaragványok, akár az Altai-ban készülhettek volna, és az ottani sziklarajzok közvetlen utódainak tekinthetők. A griffes leleteknek is párjára akadunk a mongol vidékeken, akárcsak a lószerszám, a nyereg pontos párjait is ott találjuk meg. Ezek a régészeti jelenségek egybevetve az embertan bizonyságaival kétségtelenné teszik, hogy mind az avarkor első felében, mindpedig az onogur szakaszban (670 után) jelentős mongol népesség telepedett meg a Kárpátok medencéjében. Utódaik a mai napig is élnek népünkben (mintegy 4%-os még ma is a mongol elem!). Itt tehát — a nyelvre tekintve — nem egyszerű hatásról, vagy kölcsönszavakról kell beszélnünk, hanem néppéválásunk egyik — igaz, nem jelentős — alkotóeleméről, ezek azonban nem Árpád magyarjaival jöttek, hanem már a késő-avarkorban itt éltek! Árpád magyarjai, úgy látszik — s ebben igaza lehet nyelvészeinknek — a honfoglalás előtt valóban nem érintkeztek mongolokkal. Mivel a késői avarság onogur— magyar elmélete csak nemrégen bontakozott ki, érthető volt nyelvtudósaink és történészeink idegenkedése a közvetlen mongol kapcsolatokat illetően. Láttuk, hogy az embertanban nem találjuk nyomát az idegenkedésnek, sőt Bartucz Lajos, Nemeskéri János, Malán Mihály, Lipták Pál és az ifjabb nemzedék munkájában természetesnek tekintik a magyar nép mongol elemeinek avarkori örökségét. Az avarkori mongolok jelenlétéről igen jó áttekintést ad Nemeskéri Jánosnak a Kiskőrösi Vágóhídi temető közlésekor megfogalmazott térképe (1. kép). Ha kisebb módosulások be is következhettek az elmúlt 20 évben, ma is szinte sugalló erővel írja 46
