Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Sükösd Mihály: A törvénytevő (elbeszélés)

nyilaskeresztes üdvözlést hirdető kézfejeket a Kossuth Lajos utcában, 1944. október 15-én. Hány merev ujjú tenyér szorult ökölbe, alig két év múlva, a demokrácia ellenségeit utasítva ki a koalícióból, újabb két év múlva, a két munkáspárt egyesülését ünnepelve, a proletárdiktatúrát követelve? Hány kéz vágta ki a szocialista címert a nemzetiszín lobogóból 1956. október 23-án, hány kéz emelte magasra a vörös zászlót fél évvel később, 1957. május 1-én? A tenyerekből, öklökből, kezekből hány volt ugyanaz? Mit kellett volna tennünk, a hazudós kezeket megszámolva? Előzékenyen kérdezhetek, a többes számú fogalmazás túloz, úgy alakult, hogy a magam tenyere őszinte maradt, nem kedvelemamindenkorizászlórudakkörülitülekedést. Kezem mégis atöbbi kézhez tar- tozik, vállalom a többes számú fogalmazást, tehát: tizedeltük volna meg, alkalomról alkalomra a tisztátalan, álságos, de belátásra és munkavégzésre készséges kezeket? (Kinek) használtunk volna, (milyen) eredményt értünk volna el? Mit kellett volna tennem, az érintetlen tenyerű, a zászlók körül nem settenkedő, magánemlékeit őrző gyereknek, serdülőnek, fiatalembernek, nagykorú értelmiséginek, a bepiszkolódott, de jóra is való kezek örökérvényűségét tapasztalva? Átlépni Simon András oldalán az országhatárt? Belső számkivetésbe, önkéntes kívülállásba húzódni, magánlényként sakkozással, horgászással, minden megszerezhető nő megszerzésével, Spinoza összes műveinek magyar sajtó alá rendezésével morzsolni el a lassan múló éveket? Szélsőséges szembeszállónak szegődni el, a bizonyos büntetést vállalni az ellenállás elérhetetlen céljáért, eszelős gyakorlatáért, Utópia nincshercegének nincsbólintásáért? Ezt kellett volna választanom, ezek közül valamelyiket kellett volna tennem? Vagy tenyeremet, öklömet együtt lengetni a többiekével, az alakváltástól a közeire sündörgés és a visz- szahátrálás tánclépéseitől magánízlésem miatt tartózkodva? Lehet-e tovább tartózkodónak maradnom, az osztályvezető bíró szigorú fegyelmében, az akart, akaratlan államhivatali kötelmek merevpáncéljában?

Mi közöm hozzá, hozzád, mondják soros ügyem szereplői, állampolgártársaim, fiatal barátaim, ellenfeleim. Nem mi terveztük, nem mi csináltuk, nem kértétek ki a véleményünket, meg se születtünk akkor, azóta sem vagytok kíváncsiak az elképzelésünkre, csak az eredmény terhe alatt nyomorgunk. Zabáljátok fel, amit főztetek.

Közösen zabáljuk, akár tetszik, akár nem, szólok vissza, heverőmön a munkanap után hanyatt fekve, lehetséges vádlottaim, elképzelt vádlóim szemébe nézve. Nem tudom mi lesz holnap, holnapután, egy év múlva, tíz év múlva, fogalmam sem lehet, melyiktek- ből lesz peremre húzódott kívülálló, melyiktekből magabiztos bentlakó, de bizonyosan tudom, hogy akkor arra is gondoltok majd, ami most eszetekbe sem jut. Majd gyereketek születik, házasságban, házasságon kívül, a telepen, egyremegy, eltartásáról gondoskodni illik. Múlnak az évek, az öregember, a nyugalmazott osztályvezető bíró majd megszemléli kihullt hajatok, fogatok helyét, megereszkedett hasfalatokat, mögöttetek kocognak ingerülten, közönyösen, asarkatokba harapva vagy fejetek felett csak unottan, undorodva eltekintve utódaitok, az utánatok következők, s nektek nem tetszik majd a látvány, fejeteket csóváljátok, igyekeztek megfogalmazni csalódástokat, hiányotokat, titokban dohogtok, emlékeiteket gyűjtitek, továbbítjátok. Lehet, hogy akarva, lehet, hogy szándékaitok ellenére, de az elődök nyomába léptek, végeérhetetlen, kényszerű, célirányos országépítésünket folytatjátok.

Mindezt heverőmön előre látva, a mennyezetre függesztett szemmel, végülis elégedett vagyok. Tudom, hogy teljesíteni fogom hivatali kötelességemet. Sejtem, hogy bármiként döntök, soros ügyem szereplőit viszontlátni kívánom, viszontlátom. Lehet, hogy újra bírói székem elé kerülnek. Lehet, hogy döntésem hatására megtagadják kurta múltjukat, már csak eredményes, nekünk való tevékenységükkel találkozom. Lehet, hogy véletlen szerepem alakítja át (jobbra? rosszabbra?) életútjukat, lehet, hogy döntésem

14