Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - KRÓNIKA - Teodor Tomasz Jez: A bölcsőtől egy életen át (fordította: Szenyján Erzsébet)
Damjanich hadtestének kötelékében fejtettek ki. Néha, úgy tetszik, becsapja — egyébként meglepően pontos — emlékezete. A váci győzelmet elsősorban a lengyelek javára írja, holott meghátráltak a pusztító tűzben — (egyes források szerint: egyszerűen megtagadták a Gombás patak hídjának elfoglalására kiadott parancsot) — s helyüket a 3. zászlóalj foglalta el. A torzsalkodásra hajlamos egység nemegyszer okozott gondot a magyar hadvezetésnek, amely egyébként mindig méltányolta vitézi érdemeit. Erről Mitkowski is nyíltan beszél. A más seregtestekben küzdő lengyel egységekről csak vázlatos információi vannak. Tchórznicki ulánusairól, akik — ló híján gyalogosként — Klapka hadtestébe nyertek beosztást, s a december-januári visszavonulás folyamán mindig az utóvédben teljesítettek szolgálatot, (nekik köszönhető pl. hogy a budaméri vereség nem lett sorsdöntő), nem is szól. A lengyel légióról, mint magasabb egységről, hivatalosan csak 1849 májusától beszélhetünk. A kormány ekkor engedélyezte, hogy valamennyi lengyelt egyetlen seregtestbe, az újonnan felállított IX. hadtestbe tömörítsenek, amelynek a Miskolc—Kassa—Eperjes—Bártfa útvonal vigyázása volt fő feladata. Tudjuk, milyen diplomáciai meggondolások késleltették a lengyel légió hivatalos felállítását. Májusban már nyilvánvaló volt a cári beavatkozás — nem lehetett a lengyelek magyarországi jelenlétére fogni, így elhárult legfőbb elvi akadálya annak, hogy egy zászló alá sorakozzon a honvédsereg valamennyi lengyel katonája. Mitkowski a békés hetek felszabadult humorával írja le a miskolci lengyel életet. Azután ismét kisebb ütközetek, visszavonulások, — (Perczellel, aki fel akarta oszlatni a légiót) viszálykodások következnek. Utolsó csatájuk egyben a szabadságharc utolsó ütközete volt. Temesvárnál vívták, Bem főparancsnoksága alatt, aki háromnegyed évvel azelőtt ellene volt a légió felállításának, s ezért majdnem életével fizetett. A tárgyalt memoár-részlet úgy szól a magyar történelem sorsdöntő fejezetéről, hogy a szerző az események részese. Egyszerre nézi a „kívülről jött“ résztvevő külső-belső szemével. Nem fogadja el az aradi szerb ügyvéd, a házigazda Simics császárpárti érveit, de mint a cári birodalom lengyel kisebbségének tagja, magáénak érzi bizonyos sérelmeit. (Ennek az aradi élménynek lesz szellemi lecsapódása a Kovács Sándor [Szandor Kowacz] című regénye). Természetesen a légió lengyeléi mozognak érdeklődésének előterében, de a magyarokhoz fűződő kapcsolataik szálai is kitapinthatok. Mindenekelőtt az eszme, amelyért életüket magyar földön kockára tették. Félévszázad reménye hajtotta őket az osztrák ágyúk, orosz szuronyok ellen. Akár csak a napóleoni háborúk idején, 1848-49-ben is azt hitték, áldozatuk „feltámasztja“ felosztott hazájukat. A zászlójukra írt jelszó szellemében — „A mi szabadságunkért és a tiétekért“ — harcoltak. KOVÁCS ISTVÁN TEODOR TOMASZ JEZ A BÖLCSŐTŐL EGY ÉLETEN ÁT Bécs Windischgrätz által történt bevétele Pestre vezette Bem tábornokot. A magyar kormány mód felett örvendett e kiváló harcos jelenlétének, s mivel a tábornok lengyel volt, nem késlekedett a légiók ügyében hozzá folyamodni. Bem azonnyomban határozott ellenvéleményének adott hangot. Álláspontja szerint a lengyelek más, sokkal nagyobb hasznot hajthatnának a magyaroknak. Azt javallottá, osszák szét honfitársait az újonnan alakuló magyar hadsereg egységei között, melyekben született katonák lévén, a habarcs szerepét tölthetnék be. Ez a vélemény meg- győzőleg hatott a kormányra, mely azonban, megegyezvén már a küldöttségekkel a légió felállításában, jóllehet írás még nem szólt erről, de helyesnek és illőnek tartotta mégis, hogy a kérdés eldöntését ránk bízza, vagyis megkérdezték tőlünk: légiót akarunk-e, vagy inkább a magyar seregek közé szándékozunk lépni, aki eddig rangot viselt, emelt rangban, a többiek pedig tiszt- helyettesi rangban? Ez a dolog néhány napig foglalkoztatott bennünket; a laktanyákban elkeseredett viták folytak. Igazából nem is voltak ezek viták, mivel a többség a légió mellett állt ki, inkább a Bem véleménye okozta egyre nagyobb felháborodás. E felháborodást csak még növelték azok a feltehetőleg hamis hírek, miszerint Bem a kormányt a légió ellen hangolná. S rakéta röppent ki közülünk. Egy bizonyos Kotodziejski nevű fiatal legény az akadály elgördítését Bem lelövé- sével gondolta véghezvinni. Tervét senkivel sem közölte. Kebelébe rejtett töltött pisztollyal kihallgatást kért a tábornoktól annak lakásán, s tervét végrehajtotta. Lőtt, és célt tévesztett. Azonnyomban letartóztatták. A szerencsétlen esemény híre, mely szempillan- tásnyi idő alatt elterjedt a városban, kellemetlen hatással volt ránk — kellemetlen két ok folytán is: egyfelől azért, mert maga a tett nem talált bennünk elismerésre, másfelől pedig azért, mert feltételeztük, hogy a magyar kormány egyetlen ember meggondolatlansága miatt a felelősséget mindannyiunkra hárítja, s a légió szervezését meghiúsítja. Mindazonáltal másként alakultak a 90
