Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Adamik Mária: Kisbetűk és nagybetűk

miatt) visszautasította 25 százalékuk. A többiek, a 75 százalék sem javasol azonban tényleges jelmondatot, inkább csak a szövegezés szempontjait írja le, főleg azt, hogy milyen ne legyen. Néhány jellemző válasz az utóbbi csoportból:

„Nem a szocialista hazáért tanulást helyezném középpontba, hanem talán a saját érdekeinkért való tanulást. Biztos, hogy minden gyerek szereti és tiszteli hazáját, de nem az él a gyerekben, hogy most én tanulok, és ezt mind a szocialista hazáért teszem.” „A fiatalság előtt csak közvetetten szempont a szocialista Magyarország eredményessége. Nem tudunk ilyen nagy eszmékben gondolkodni.”

„Olyan szempont szerint választanám ki a szöveget, hogy előbb a napi problémák megoldását sürgesse, csak utána a jövőre vonatkozót.”

„Olyat, amiről érezzük, hogy ez a mi jelszavunk, nekünk kell megvalósítani.” „Először is az egészet az egyén oldaláról közelíteném meg.”

„Semmiképpen nem ilyen szöveget választanék, mert szerintem senki sem tanul tudatosan azért, hogy társadalmunk hasznos tagjává váljék. Mindenki a saját jövőjéért dolgozik, nem másokért, főleg nem egy eszméért. A fiataloktól távol állnak az ilyen szavak, érvényesülést kell nyújtani számukra és akkor tudat alatt építenék a jövőt.” Feliratot terveznek, közben azonban akaratlanul is kiderül a szocialista Magyarországról való gondolkodásuk néhány jellemzője. A leginkább elgondolkodtatónak azt a partikuláris közelítést érzem, ahogyan a mindennapi munka, a tanulás és egy társadalom célja közötti azonosságot, sőt a párhuzamosságot sem ragadják meg. Persze, egyéninek hitt céljaik akár konfliktusok nélkül is beleillenek a társadalmi méretű törekvésekbe (nyoma sincs ellenséges hangnak), én mégis súlyos hibának érzem, hogy hiányzik gondolkodásukból a közös célhoz való azonosulás képessége, a kollektív öntudatnak legalább a jele, a jövőre irányultság.

— „Nem lehet reagálni rá” —

Az ezt követő kérdés az általuk (gondolatban) készített felirat hatékonyságáról tudakozódik, összevetve azt az eredeti felirattal. A felirat készítésére vonatkozó megbízást teljesítő tanulók (75 százalék) kisebbik hányada (40 százalék) úgy véli, hogy saját felirata sem lenne sikeresebb az eredetinél. De 60 százalékuk bizakodik.

Némelyek attól várnak eredményt, hogy más formát választanának. Például plakátokat: színeseket, vidámat.

„Nekem például a vajaskenyérreklám nagyon tetszik. Igaz, reklámozni a tanulást? Persze, ezek a feliratok is azt csinálják, csak burkoltan és melléfogva.”

Más kézzel írott szövegeket javasol jól ismert és elismert emberek véleményével. „A kis betűvel írt dolgok mindig jobban érdekeltek, mint a nagy betűvel írtak.” „Nem a lényeget írnám ki, hanem olyasmit, amiből megértik a lényeget.”

Általában sokat foglalkoznak a forma közvetlenebbé, diákosabbá tételével. Csak egyetlen tanuló írja: „Nem hiszem, hogy jobbat produkálnék, mert a szöveg műfajából következik, hogy ez a forma a legmegfelelőbb, tehát csak hasonlót lehetne.”

A formai változtatásoknál fontosabbnak és eredményesebbnek tartják azt, hogy a szöveg megfogalmazását ők maguk és közösen végezzék, sőt a tényleges elkészítés is együttes munka lenne.

„A véleményeket összegezném, s azok alapján írnám ki a szöveget. Ez azért szükséges, hogy senkit se hagyjon hidegen.”

Gyakran tapasztalom, hogy ha egy közlés, információ, hatásra igényt tartó agitáció mindannyiukhoz szól, csökkent értékű lesz, éppen amiatt, hogy egyidejűleg sokukra vonatkozik. Ez ugyanis a tanulók számára szinte automatikusan a „nem rám, hanem másra” vonatkozást jelenti.

53