Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Jékely Zoltán: Valencia (elbeszélés)
Gy. többre számított, s most, szinte boldogan, hogy mi sem áll többé menekülése útjába —, százasbankót vetett az asztalra, s nagyvolnalú mozdulattal jelezte, hogy nem kér vissza. — Hogy úriember, aztat mindjárt tudtam — mondta az asszony —, de hogy bolond, azt csak most látom. Ha meggondolja magát, akármikor megkaphatja .. . E dodonai ígéret elhangzása közben a lemezeket hatalmas napilapba csomagolta s a vendég kezébe nyomta. Gy. pedig, a vállán lógó tömött aktatáskával, hóna alatt a súlyos lemezcsomaggal, már iramodott volna a kijárat felé, amikor, sarkonfordultában, megpillantotta majdnem-csábítóját. Már valami pokróc volt azon, pőrén csak alsó lábszára maradt. Úgy állt a szekrényajtónak támaszkodva, ahogyan az utcán, a kirakat előtt. A pillangó szürke bábbá változott, oly észrevételenül, ahogyan néhány perccel, bábból pillangóvá... És Gy-ban e látványra a bűnös gerjedelem maradék parazsa is hamvába holt. — Idomítás áldozata, semmi kétség — gondolta, s már csak szánalommal nézett szegényre — a fertelmes némber züllésbe hajszolt kenyérkeresője ... Hozzálépett, s amolyan jó-bácsi stílusban cirógatta meg a pofikáját. — Majd, egyszer ... Ha nagylány leszel, galambom!— búcsúzott — S indult kifelé. A konyha küszöbéig sem ért, amikor a banya hátulról visszarántotta. — Nagylány ez már, hallja! Csak hát mint a harmatos rózsa... Sokat mondok, ha az úr nála a tizenkettedik! A múlt évben még én kerestem rá, azóta ő keres énreám. Valamiből csak élni kell, nem igaz? ... Az, hogy ő volna a tizenkettedik, bűntudatát némileg enyhítette, de szánalma fokozódott a leányka iránt. És mélyen megilletődve intett neki búcsút. De az, mintha csak erre várt volna, nyelvet öltött rá, és mély, bárzsinghangon elbődült. Gy. irtózattal hunyta be a szemét. Megszégyenülten, hanyatthomlok trappolt kifelé, s rájuk csapta a konyhaajtót. » * * Hogy micsoda veszedelemből menekült, csak később, már egyetlen, hasadozott bőrfotelébe roskadva kezdte igazán tudatosítani. Ha az érzékeknek az a hirtelen támadt dagálya, abban az ordenáré Kyrke-barlangban, csak egyetlen méterrel sodorja beljebb: most erkölcsi hulla volna saját szemében .. . S hogyan nézhetne holnap ilyenkor a szüzességét állítólag neki tartogató Leopoldina szemébe? Fogadalmát, mely szerint más nőt nem érint, idestova hat hónapon át sikerült megtartania ... Irtózatos lett volna, ha esküjét egy nappal a döntő látogatás előtt szegi meg, méghozzá a legméltatlanabb körülmények között! De íme, Leopoldinától kapott, s tárcája legbelső rekeszében őrzött Szentgyörgy-érem, latin köriratával, mely a viharban vergődő hajósoknak biztonságot ígér: megmentette! Egy jó félórán át üldögélt így, töprengve, a másnapi vendégség esélyeit latolgatva, s szinezgetve Leopoldina viselkedésének lehetséges változatait. Hogyan reagál az „új” lemez-zsákmányra? Jelentenek-e valamit neki, aki még a világon se volt, amikor agyárból kikerültek? S mondhatja-e a Valenciára, amikor meghallja, — Kedvenc számaim egyike?"... Ilyen s hasonló gondolatok közt, már-már az álom küszöbén támadt hirtelen elhatározása: meghallgatja, teljes magányban, a Valenciát! Felkelt, a zsákmányt a ki tudja hányadlagosan felhasznált újságpapírból kicsomagolta s egyenként vizsgálni kezdte lemezeit. Ott volt a szívbemarkoló Bánffy-keringő, ott Offenbach andalító Barcarolája, s azok is, melyeket szinte vaktában, első indíttatásra, címük csábításának engedve választott ki, — egy csárdás, címkéjén Toll Jancsi régi cigányprímás nevével; egy tangó (a Ramóna); továbbá a Te csak szeress című dal, Király Ernőnek, a hajdani Népszínház énekesének előadásában. S még egy, nagyon kopott, összekarcolt lemez, melyre nem emlékezett — csak éppen a Valencia sehol! Rémülten, s keserűségében szinte csapkodva számlálta újra lemezeit — de az eredmény nem változott. Semmi kétség: a boszorkány 36
