Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Kiss Tamás: Kastor eltűnése (vers)
KISS TAMÁS KASTOR ELTŰNÉSE Honnét a fényem? Nem tudom, nem emlékszem már semmire: a párom isten; az utamon ének kíséri és ragyogás. Belém karolt az ég. Feléül választott engemet, azóta csillag zenél a jobbomon. Vele járom az ég'i kört, a poklok alját; iker-felem játszik velem sorstalanul. Feltűnünk olykor Dél egén, hunyd be szemed, ha látni vágysz. Lenn őrjöng a vásár-világ, fölver napot és éjszakát, nyúlt tenyérrel ver dobot egy vad menád. Parázs lobog, serceg a nemes venyige, lángol a hűs repkényfüzér, a forrásvizek bűzlenek. Oda a mérték, ki hozza el a játszi örömöket, ha Dionysos is elfutott, el a kékszemű nimfa-raj, eltűnt bíbor Aphrodité, lebujba dobták Artemiszt, bagzás-bűzös az éjszaka, a hajnal ürülék-szagú. Elszaporodtak a tereken, útfeleken üzekedők, a kocsmaszinekben kosiatok. Sötét az ég. A rossz szelek fújják duhaj nótáikat. Nincs menedék, az ár dühöng, vihart már nem csitíthatok. Ne kérdezzétek, mikor lesz jó előjel az árbocon.
