Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Káldi János: Amíg lehet még, Ötven után (versek)
KÁLDI JÁNOS AMÍG LEHET MÉG Igen, kezdik a fák. Virág-zászlóikat lengetik fennen. A tavasz, a tavasz újra itt van. Világgá kellene mennem. így vénülőn, betegen. Neki kellene vágnom. Föl, föl az égbe vesző csúcsra. Ahova sose vitt még a lábnyom. Szétnézni a Mindenségben. Addig, amíg lehet még. Amíg nem lesz a szívem hol-volt, hol-nem-volt emlék. Igen, ezt kellene tenni. A messzi kendők lobognak. Hallom már furcsa hangját valami tompa dobnak. A tavasz majd jön még milliárdszor, és tündöklést csinál a kertben. Az én csodám csak egyszeri — és ismételhetetlen. OTVEN UTÁN Fölfelé megyek a hegyre, de akkor is csak lefele. Zümmög a sok-sok hópehely, a télnek fehér levele. Hiába már föl a csúcsra, akkor is csak a mély fele. Le, le, a legmélyebb mélybe, és tép közben a tél szele. PÓCS PÉTER: NEFELEJTS
