Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Hajdu Zoltán: Fák, Bárányka (versek)
HAJDÚ ZOLTÁN FÁK Bözödi Györgynek Nálunk Székelyföldön a fák néha föl, az égre nőnek, de többnyire meg is bánják útjában a nagyidőnek. Ki nagyot nő, nagyot suppan, legalábbis nagyot törik, szerencse, ha meg nem roppan s ki nem facsarodik tövig. Azért van, hogy mifelénk a fáknak olyan sok a boga, sebek azok, a kemény fa kemény sebeknek az oka. Azért van, hogy annyi hasadt, göcsös, száraz ágat termünk; ki kell nekünk azt a magast valahogy még érdemelnünk. * * * BÁRÁNYKA (Miorica, Nicolae Labis emlékének) Fenyő a fáklya, erdő a lángja, szegény csobánka, mégis, ki látja? Egekbe villant fáklya a csillag, de az elillant után ki pillant? Ki furulyája sír fel utána? Nem szól, csak árva kicsi kutyája. Fekete hírt ad: lehullt egy csillag, kihunyt a fáklya, letört a lángja. HEGEDŰS LÁSZLÓ: MÓRICZ ZS. KORA
