Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)
a hihetetlen erőt, de csak kölcsön. (EGYRE JOBBAN BELEMELEGSZIK; ISMÉT SZINTE LÁZASAN.) Elképzelhetetlenül nagy erejüket csak úgy pazarolják! Mi a titkuk? Hát én, ha hatvannapi húszórás munka árán is, de megfejtettem képemben a titkukat, meg se kottyant nekem a napi húszórás munka, mert amikor az erejüket tékozló emberekre rácsodálkoztam, erő szállt belém is, nem kért pihenést az agyam, nem kért pihenést a szemem, nem kért pihenést a kezem, s a szánalmas fáradtságot megfojtotta az áldott feszültség, amely csak azokat ajándékozza meg, akik titkokat fedeznek fel. . . Hát kénytelen az én romló testemmel is hadakozó agyam titkokat felfedezni. Kénytelen a lényegek titkát, az igazságok igazságát keresve keresni. Kénytelen megtalálni a lényegek titkát, az igazságok igazságát. Kénytelen, mert képtelen vagyok a giccsre, gyenge vagyok a giccsre, úgy vágyom néha röhögve giccseket dobni az emberek hamisan látó szemébe, és ördögien csengő pénzüket bezsebelni értük, de gyenge vagyok hozzá, nincs erőm hozzá. Nincs nekem erőm már csak ahhoz, ami erőt ad. Megyek hát neki az erős misztrálnak, szembe vele mocsáron, tövisen, bozóton, hegyes kövű patakon át, állvánnyal és festékes tarisznyával a hátamon, szembe az erős misztrállal s a tűző nappal, mert nincs nekem erőm puha széken szobában ülni, mert nekem már csak ahhoz van erőm, ami erőt ád. (CSENDESEN.) Kereshetem hát hajnaltól éjfélig azt, ami erőt ad. És így is összeesem egyszer. Ha egyszer csak hiába keresem az újabb titkot, ami újabb erőt adna. Csak festés közben szabad összeesnem. Ha egyszer nem festés közben esem össze, nem állok fel többé. HIRTELEN FELUGRIK; ÜVÖLTI: Miféle festés közben? Miféle festés közben?! Hát nem megfogadtam, hogy nem festek többet a ládáim számára?! Nem megfogadtam?! (RÖVID SZÜNET.) Hol vannak a képkereskedők?! Hol vannak a múzeumok megbízottai?! Olcsón adom a képeket! Az értékük ezredrészéért! De nem mgyen! Élni akarok! Nem akarok meghalni! írtózom az éhhaláltól! Nem vagyok gyáva! A bányalégrobbanáskor bebizonyítottam, hogy nem vagyok gyáva! Nem bújtam el akkor se, amikor a tífusz szedte az áldozatait! De az éhhaláltól félek! Húst, kenyeret és bort cserébe a legértékesebb képemért! A FALHOZ ROHAN, LÁZAS SIETSÉGGEL SZEDI LE A KÉPEKET A FALRÓL, A NÉZŐTÉR FELÉ ROHAN VELÜK; KIABÁLJA: Nem kell félnetek a képeimtől! Ne ijedjetek meg tőlük! Nagy szerencse éri azt, aki megbarátkozik velük, aki igénybe veszi a segítségüket! Ne rettenjetek meg tőlük, nézzetek nyugodtan szembe velük. (HALKABBAN, DE FANATIKUS TŰZZEL.) Hogy megérthessétek: nem kell megijednetek attól, ami olyan, mintha égne, de mégsem ég el, nem kell megrettennetek tőle, hiszen az csak látszat, hogy a következő pillanatban el fog égni. . . valójában már elégethetetlen. . . ELBIZONYTALANODIK, A KÉPEKET KIEJTI A KEZÉBŐL, LEÜL MELLÉJÜK A FÖLDRE. HOSSZABB SZÜNET UTÁN SZINTE NYÖSZÖRÖGVE: Öcsém, Theo. . . nagy szükség. . . (SZÜNET.) Paul. .. a te érdeked is, hogy visszagyere. (SZÜNET.) Sien, én. . . én visszafogadlak. (SZÜNET.) Kee. . . LASSAN SÖTÉT, MAJD FÜGGÖNY. III. FELVONÁS Ugyanott; másnap. A SZÍN KÖZEPÉN ÁLL. MEREVEN NÉZ ELŐRE, MAJD CSENDESEN: A legfontosabb, a halasztást nem tűrő teendő: kifezetni az öcsémnek a tartozásomat. Miután kifizettem, majd meglátjuk. De addig se ecset, se prédikáció. Félre a világmegváltással, amíg az öcsémnek vissza nem fizettem, amit álnokul kicsikartam tőle. (VIDÁMKODVA.) Mi lenne, ha beállnék adószedőnek?! Az adófizetőkkel kifizettetném a saját adósságomat is. . . Nem is rossz gondolat, nem bizony. . . Azt is megtudnám, milyen érzés a hatalmasok oldalán állani. Egy igazi művésznek azt is tudnia kellene, nem?. . . Na, nem túlzás ez? Aki a hatalmasok oldalára áll, az a lelkét adja el. . . Aki eladta a lelkét, az foghat-e még ecsetet a kezébe? Fogas kérdés. Az az érzésem, hogy annak a kezéből minden valamirevaló ecset kiesik. . . Na és akkor? Lelkem nem lesz, de pénzem annál több. Drágán adom a lelkemet! Állam őfelségét is meglopom, egy-két év alatt szépen megszedem magam. . . Az öcsémnek visszafizetem, amit rám költött, meg kamatképpen a hússzorosát. . . aztán vásárolok egy gyönyörű szép kastélyt, kényúrként fogok ott élni. . . csak enni, inni és aludni fogok. .. meg szeretkezni szép hölgyekkel, kik drágán bocsátják áruba szép testüket s romlott telküket. .. Persze vadászni is fogok, halászni, meg a szolganépet szeszélyeimmel kínozni, ahogyan illő egy kastély urához. . . Kastélyom úrnőjéül tegyem-e meg Kee Stricken, ki mikor oly nagy sebet ejtett megvetésével és gyűlöletével lel kernen, éppen a kérlelhetetlen kényúrnő szerepében tetszel- gett?. . . Elfogadni biztosan elfogadná házassági ajánlatomat, hisz egy kastélytulajdonosnak ki tudna ellenállni? (NEVET.) Egy nagy baj van csak: nem vesznek fel engem adószedőnek. Nem tudom leplezni a hivatalnoknépséggel szembeni gyűlöletemet. Ezt nemegyszer fényesen bebizonyítottam a bányászok prédikátoraként. . . Úgyhogy. . . Úgyhogy legnagyobb sajnálatomra más megoldást kell találni. . . Mi lenne, ha besoroz- tatnám magamat az idegenlégióba? Az idegenlégióba mindenkit bevesznek. Jól megfizetik azokat, akik hajlandóak oda belépni. Költenem 18
