Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)
ják őket képtárak falain, tehát megszégyenített megalázott képek. .. És hiába hiszek megszégyenített, megalázott képeimben erősebben, mint istenében a legigazabb hívő, nem érzem magam biztonságban általuk, nem érzem magam legyőz- hetetlennek általuk. (RÖVID SZÜNET UTÁN.) Ha megajándékozhattak volna a biztonságnak, erőnek, legyőzhetetlenségnek hitével megszégyenített, megalázott képeim: a misztrállal, tűző nappal, éhséggel, fáradtsággal nem törődve vászonra kényszerítettek, akkor én nem hiába állnék ki velük a kapum elé: megéreznék a járókelők, hogy legyőzhetetlen, megszégyeníthetet- len, megalázhatatlan vagyok. . . s nem tudnának ellenállni az akaratomnak: eladnák az ünneplő ruhájukat, ha másképp nem jutnak pénzhez, de rohannának vissza megvenni a képeimet.. . Biztosan gyűlölnének is, mert nem tudnak ellenállni az akaratomnak, de követ nem mernének marokra fogni védekezésül: hinnék, hogy úgy néznék szembe a felém repülő kövekkel, hogy azok a levegőben eltérülnének. HOSSZABB SZÜNET, MAJD SZINTE ÖNKÍVÜLETBEN, ÖKLÉVEL ÜTEMESEN VERVE A PADLÓT: A művész önnön biztonságáért alkosson! Az ember azért alkosson, hogy a biztonságig felerősödjék! Törtessen, alakoskodjon, hazudjon, aláz- kodjon meg, csak azért a legfontossabbért, hogy alkotásai a képtárak falaira kerüljenek, még idejében a képtárak falaira kerüljenek! HOSSZÚ SZÜNET. FELTÁPÁSZKODIK, LASSAN EGY SZÉKIG MEGY, LEÜL. CSENDESEN: Gauguin nem törtetett, nem alakoskodott, nem hazudott, nem alázkodott. . . Ki is menekült a trópusokra, hogy az áhított biztonságot megtalálja. . . Megtalálja-e vajon? Sikerül-e egyáltalán kijutnia? Kapott-e valakitől pénzt az útra? (SZÜNET.) Ha most hívna magával, nem lenne erőm nemet mondani. (HOSSZABB SZÜNET.) Gauguin mondta egyszer, hogy aki nagyon hisz önmagában, az úgy nézne szembe még a feléje repülő kövekkel is, hogy azok a levegőben eltérülnek. Ő mondhatta: ő hisz önmagában. Én nem hiszek önmagámban. Olyan elárvultnak, olyan tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzem magam. . . Néha azon kapom magam, hogy felmondom a Gauguintől hallott szép mondatokat. . . minden meggyőződés nélkül. . . Azt is tőle tanultam, hogy a művésznek nincs joga nem törődni a saját biztonságával. Hogy nemcsak művészként, de magánemberként is szabadnak kell lennie. Hogy a művész állam legyen az államban, hatalom legyen a hatalommal szemben. . . Gauguinnek ezeket a meglepő gondolatait eleinte furcsállot- tam, most már egyre maradéktalanabbul elfogadom őket. . . Az öcsém sokkal jobb, de sokkal gyengébb ember, mint Paul... Mindkettőjüket nagyon szeretem. Egyiküknek se lennék terhére. Örülök, hogy az öcsém megfeledkezett rólam, örülök, hogy Gauguin elment. Jó neki, hogy nem mentem vele. (RÖVID SZÜNET UTÁN FELNEVET.) Nem kell Pault félteni, kijut ő a trópusokra. Egyszer tréfásan fejtegette, hogy a francia állam költségén fog kiutazni. Az a gyanúm, hogy dehogyis tréfált, minden szavát komolyan gondolta. Meglátogatja a gyarmatügyi miniszter úr őkegyelmességét, megjátssza előtte a minden hájjal megkent, de alázatos gazfickót, s ez annyira meg fogja hatni őkegyelmességét, hogy nemcsak az útiköltséget, de még a berendezkedés költségeit is állni fogja. . . a kincstár terhére, persze. Gauguint nem lehet eltántorítani az elhatározásától. Jó, hogy ilyen művészek is vannak. (TOVÁBBRA IS VIDÁMAN.) Ha a miniszter úr nem áll kötélnek, kijut a trópusokra a maga erejéből: nem nagy dolog, beállhat akár pincérnek is egy arra haladó hajóra. . . Nem, ezt nem teszi: nem tesz ő olyat, ami méltatlan hozzá. Elsőosztályon és nagyúrként fog megérkezni: szolgák fogják cipelni utána a partra a csomagjait. (NEVET.) Miféle csomagjait? Nincs semmije. . . Ó, feltalálja ő magát: kövekkel megrakott bőröndöket fog maga után cipeltetni. Nem kell őt félteni: tőzsdeügynök volt ő valamikor. Egyszer nekem azt ajánlotta — komolyan gondolta-e, vagy csak tréfált, nem tudom —, hogy híreszteltessem el a párizsi újságíró-cimborák segítségével, hogy a képeimet önmagámnak, a magam gyönyörűségére festettem, hogy milliófrankértse vagyok hajlandó lemondani a legjelentéktelenebb szénrajzomról se: a sznob műpártolók tülekedni fognak a képeimért a furcsa hír hallatára, milliókat ígérnek, könyörögnek. (ELKOMORODIK.) Másfélezer képem van. Ki hiszi el, hogy a saját gyönyörűségemre festettem őket? Ki lenne képes feltételezni, hogy volt erőm megfesteni másfélezer képet önmagam számára? Önmagámnak száz képet sem lett volna erőm megfesteni! (HOSSZABB SZÜNET.) Hát nem eldöntöttük egyszer azt is, hogy a rólunk tudomást sem vevő világot megbüntetendő. . . csak szép angyalarcokat fogunk festeni, gyönyörűen lelketlen angyalarcokat: naponta megfestünk tízet, naponta eladunk tízet, jó pénzért, persze, s hamar meggazdagodunk. . . Csak állt volna rá a kezünk, az istenfáját ennek a vi; lágnak, csak állt volna rá a kezünk. (KESERŰ NEVETÉSSEL.) A magunkfajta művész arra ítéltetett, hogy ne tudjon hazudni a képeiben. Pihenés közben hazudozhatunk, amennyit csak akarunk, de a képeink csak igazmondóak lehetnek. . . Ha megfestjük valakinek a portréját, az nem köszön többet az utcán. . . Milyen szerencsés fickó az, aki úgy tud festeni, ahogyan elkívánják tőle, hiába vetem meg őt, szeretnék néha a bőrében lenni. . . Az ilyen szerencsés fickó nem festheti egész télen át, egyik nap a másik eredményét dühödten megsemmisítve, a krumplin tengődő parasztcsaládot pusztán azért, mert megsejtette titkát a földdé lényegülő embereknek, akik a földnek, melyhez arcban és lélekben is hasonlókká válnak, önként adják azt, amit a rabszolgától korbáccsal se lehet elvenni, akik a földtől kapják 17
