Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)

ELGONDOLKOZIK, LEÜL A FÖLDRE;

ISMÉT ELKOMORODIK:

Gauguin nem jön vissza. . . Tudja, hogy nincs pénzem, tehát nem jön vissza. Éhezni jönne! Ő maga mondta: aki erős, az nehezebben bírja az éhezést. . . Pedig segítene nekem megváltani az embert, ha bebizonyítanám neki, hogy az ember megváltható. Most be tudnám neki bizonyítani. (HOSSZABB SZÜNET.) Lám, nem igaz, hogy a szavak szánalmasak. Nem igaz, hogy szavakkal nem lehet kifejezni az igazságot.. . Le kellett volna jegyeznem, amiket az imént gondoltam. . . Mert nem biztos, hogy holnap is képes leszek végiggondolni. (HIRTELEN KACAGÁSBAN TÖR KI.) Úgy teszek, mintha valami nagy-nagy megváltó igazságra jöttem volna rá. Amire én rájöttem, hányán rájöhettek már arra előttem is!. . . Gauguin előtt is hányszor előhozakodtam a nagy-nagy igazságaimmal, s nem kinevetett mindannyiszor. . . És az öcsém, aki tízszer olyan művelt, mint Gauguin vagy én! Ő mindannyiszor szomorú mosollyal bólogatott. . . Nem nehéz kitalálni, mit gondol az, aki szomorú mosollyal bólogat. (HOSSZABB SZÜNET UTÁN KIABÁLVA.) Nem megváltó gondolatokra van most szükségem, hanem pénzre, pénzre, pénzre, pénzre! (CSENDESEN.) Ha pénzem lenne, legalább segíthetnék néhány rászorulón. . . Az öcsémén, aki bizonyára éhezik miattam. . . családostól. . . Sienen, aki élettársam volt. . . az egyetlen nő, aki vállalt engem. Gauguinen, hogy megvehesse a hajójegyet. (ELMERENG.) Mintha király lenne, úgy fog élni az én Gauguin barátom a trópusokon. A legszebb nők beköltöznek a vályogpalotájába. Talpig érő hajukba öltözötten járkálnak majd körülötte. Ő meg csak fest a maga gyönyörűségére. Egyszer csak megfesti azt a képet is, amelyikre rámondhatja, hogy ezt pedig végrendeletemként hagyom hátra, s abbahagyja a festést is. . . Kétszáz évig fog élni. A vadbanán- és kenyérfa- erdők az élelmet, a pálmafák a nyugalmat biztosítják számára, a nők megfiatalítják. (HOSSZABB SZÜNET.) Csak sikerülne neki kijutni! Csak követhetném! Pénz kell! Pénzt kell szereznem! (KIABÁL.) Éhes vagyok! Enni akarok! Festeni akarok! Azért vagyok ilyen fáradt, mert rég nem festettem! Csak a festés pihentet! De nincs vászon, nincs festék! Nem adják ingyen a festéket, nem adják ingyen a vásznat! Kinek kell az összes képem ezer frankért?!. . . Megvan! Megzsarolom Arles város vezetőit! Tízezer frankért hajlandó vagyok eltakarodni innen! Ráadásul rájuk hagyom az összes képeimet! Jól járnak velük! Ki tudja, mennyit fognak érni száz év múlva! Milliókat, milliárdokat?! (LEGYINT.) Száz év múlva! Ha rájuk hagynám a képeimet, már holnap máglyát raknának belőlük. . . Körülugrándoznák a máglyát, énekelnének jókedvükben. . . Adok én nekik kép-máglyát!. .. Tűz kellene nektek? Farsangi mulatság? Hát jó. .. Rátok gyújtom a várost. (MAGÁBA MÉLYED; HOSSZÚ SZÜNET UTÁN FANATIKUSAN.) Tudom már, hogyan

ogom értékesíteni a képeimet! Hogy ez eddig nem jutott eszembe. Hát eladom a vásznat a képeim alól! Megveszik a vásznat, ha lekaparom róla a festéket! Akkor biztosan megveszik, ha lakaparom róla a festéket. . . Ha lekaparom róla a festéket, akkor már nem értéktelen kép, hanem értékes vászon, úgy bizony. . . Nem rossz ötlet, ez aztán igazán nem. . . Ezerötszáz képem van, ezerötszáz szorozva. . . ha csak hússzal is. (FÉLELMETES MOSOLLYAL.) Hát akkor kezdjük: lekaparjuk a festéket a vászonról, és eladjuk a vásznat. (A FALHOZ ROHAN, LESZED NÉHÁNY KÉPET, ELŐRESZALAD VELÜK; LÁZASAN.) Mivel kaparjam? A kenyérvágókést eladtam, mostmivel kaparjam?(KERESGÉLNI KEZD.) Mivel kaparjam le a festéket, hogy értéke legyen a vászonnak, mivel? (ORDÍTVA.) Mivel kaparjam le a festéket a vászonról, hogy értéke legyen a vászonnak, mivel kaparjam le?

ÉSZREVESZ EGY ÜRES ÜVEGET, FELKAPJA, FÖLDHÖZ VERI, AZ ÜVEG ELTÖRIK, FELKAP EGY ÜVEGDARABOT, KÖZELEDIK VELE A KÉPEKHEZ, FELEMEL EGY KÉPET, AZ ÜVEGDARABOT A KÉPRE TARTJA. . . AZ ARCA ELTORZUL, A KEZE REMEGNI KEZD. HIRTELEN FELORDÍT: Gyáva vagyok! Nincs erőm megtenni! Nincs bátorságom megtenni! Még ennyire se vagyok képes, még ennyire se. . . Megérdemelném, hogy éhen haljak. Ha a képeimet nincs erőm megsemmisíteni, magamat hogy lesz erőm?! (MEREVEN NÉZI A KÉPET, MAJD FURCSA NYUGALOMMAL.) Vér folyt volna belőle, igazi vér... Irtózom a vértől. Jó, hogy irtózom a vértől.

ELDOBJA AZ ÜVEGDARABOT. HOSSZÚ SZÜNET. MEGINDUL AZ ÁGY FELÉ. CSENDESEN:

Fáradt vagyok. . . Nem tudom, mikor ettem utoljára. Egy hete? Az ember vajon hány napig bírja étel nélkül? Én kétszer addig bírom, mint más. Nekem gyakorlatom van az éhezésben.

LEÜL AZ ÁGYRA. FÁRADT MOSOLLYAL: Gauguin egy alkalommal képes lett volna megalázkodni egy tányér forró levesért. Legyőzte rettenetes gőgjét, és tányérral a kezében bekopogtatott a szomszédokhoz. . . Értem tette, velem éppen negyvenfokos láz akart elbánni. . . Önmagáért nem tette volna meg, pedig nehezen viselte az éhezést: dühöngött, átkozódott, fenyegetőzött, ha éhezett. . . Minden szomszédhoz bekopogtatott kezében az üres tányérral. Senki sem nyitott neki ajtót. . . Napokon át rettegtem, hogy rájuk gyújtja a házukat. Az a gyanúm, csak azért nem tette meg, mert nem volt kéznél gyufa. . . Sápadt volt, mint a fal, de kiabálni akkor nem is kiabált. Éppen az ijesztett meg, hogy még csak nem is kiabált. . . De másnap reggel táviratozott az öcsémnek, hogy küldjön pénzt. A nevemben táviratozott, s én nem tudtam megakadályozni: felkelni se volt erőm, még beszélni se, a láz annyira elerőtlenített.

15