Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)

Szegény Sien. Ő kitartott volna mellettem! Sen­kit nem szeretett jobban, mint engem. . . csak az alkoholt. . . De erről ő mit tehetett? Amikor megismertem, már gyógyíthatatlan alkoholista volt. Ha mindennapi pálinkáját elő tudtam volna teremteni, még mindig mellettem lenne. . . Sze­relmes volt belém és a pálinkába. . . Ha tudná, hol lakom, bizonyára meglátogatna. Eladnám sá­torvászonnak a képeimet, csakhogy vehessek neki egy üveg pálinkát.. . Sien, legnagyobb sze­relmem. . . Egyetlen igaz szerelmem! Ha tudnád, mekkorát vétkeztem ellened! (RÖVID SZÜ­NET, MAJD SZINTE LÁZASAN.) Amikor húsz frankért megvásároltalak, s felmentem veled ocsmány kis szobádba, akkor úgy tettelek maga­mévá, hogy közben lehunyva tartottam a szemem, és zakatoló agyammal a másikat kerestem, Kee Strickert.az ő elutasító arcát idéztemszánalmasan magam elé, és az ő testét, amelyet még ruhával fedetten sem érinthettem, így tettelek magamé­vá, mert még nem tudtam, hogy a világ összes női közül nekem rendeltettél, hiszen förtelmes és csúnya voltál nélkülem, csodálatos tündérré vál­toztál mellettem. . . igen, szánom és bánom, de úgy tettelek magamévá, mintha te lennél Kee, aki a bokádig se ér, aki említésre sem érdemes lel­ketlen szobor, éget a szégyen, hogy szerelmes tudtam bele lenni, soha nem bocsátom meg ma­gamnak. . . amikor visszautasított, úgy éreztem, képtelen leszek élni tovább. . . sok száz kilomé­terre menekült tőlem, a nyomában voltam, utol­értem... bezárkózott, kulcsra zárta maga mögött az ajtót... azörgetésemre nem is válaszolt, de nem tágítottam, könyörögtem, mindenki rajtam neve­tett. . . ő pedig akkor már nemcsak megvetett és gyűlölt, félt is tőlem.. . pedig az ajtót meg se próbáltam rátörni. . . egyszer kinézett az abla­kon. . . a tekintetében riadalom és rettegés. . . amikor felismertem, hogy a tekintetében nem gőgös elutasítás van, hanem riadalom és rettegés, akkor szaladni kezdtem, rohantam, hogy minél távolabbra kerüljek tőle. . . de azt a riadt tekin­tetet azért soha többé nem tudtam magam elé idézni, csak a gőgöst, az elutasítót. . . igen. . . mert. .. bizonyára azért, mert egy riadt tekin­tetű, megfélemlített nőt nem lehet gyűlölni. . . s nekem éppen arra volt szükségem, hogy gyű­lölhessem, ezért tolakodott előtérbe állandóan a gőgös, elutasító arca. . . Sien, ne haragudj, hogy ezt ilyen részletesen elmagyarázom, már mond­tam, ő a bokádig se ér, te vagy az én igaz, nagy szerelmem, és nem kergettelek el, te menekültél el, amikor nem bírtad tovább pálinka nélkül, ha visszakönyörögnéd magad, nekem nem is lenne erőm ellentmondani, visszafogadnálak, vissza bi­zony, csak szerencsére nem tudod, merre talál-t hatnál rám, szerencsére nem tudom, merre ta­lálhatnék rád. . . de mekkora szükségem vol rád akkor, amikor húsz frankért megvásárolta­lak. . . pedig mennyire megvetettem magam, miután magamévá tettelek, de erről te nem tehet­tél, és erről te nem is tudhattál. . . honnan tud­hattad volna, hogy én az agyamat a végsőkig erőltettem azért a riadt, megfélemlített szemű Kee-ért, de csak az elutasító arcú, gőgös szemű Kee jelent meg. . . és én ezt a Kee-t sem kerget­tem el. . . őt öleltem helyetted. . . te azt hitted, téged ölellek. . . megjelent a hála a szemedben és én rettenetesen szégyelltem magam. . . s az önmegvetés hatalmas súlyát cipelve rohantam ki a szobádból, de azért másnap is meglátogattalak... azon a napon, amikor te nem fogadtál el tőlem pénzt.. . és én ezzel visszaéltem. .. mert akkor se volt pénzem modellre, és én magammal vitte­lek ingyen modellnek. . . FELÁLL, ELŐREJÖN, INGERÜLTEN KIA­BÁL: Igen, én álnokul visszaéltem a Sien jóságával, megbocsáthatatlanabbul, förtelmesebben, mint az öcsémével, mert az öcsém mégiscsak testvé­rem, és az öcsémnek a pénzéért én képeket adtam. . . és az öcsém ért a képekhez, ő képekkel kereskedik, egy szép napon még eladhatja a ké­peimet. . . ő még meggazdagodhat a képeimből. . . ő tulajdonképpen egy leendő milliomos, aki. . . ért is a képekhez, tehát máris tudja, hogy én ezerszeresen megfizettem az adósságomat. ELBIZONYTALANODIK; BOCSÁNAT­KÉRŐ MOSOLLYAL; Nézd el nekem, öcsém, hogy. . . Bocsáss meg nekem, egyetlen pártfogóm. . . Neked köszön­hetem, hogy még festek: hogy még élek. . . Soha nem adom meg a tartozásomat, soha nem adod el egyetlen képemet se, ingyen se kellenek senkinek, tudom én ezt. . . Be szeretném maga­mat csapni, hogy könnyebb legyen elviselni. . . hogy az egész olyan kilátástalan. Tudom én, mivel tartozom neked. . . Annyit tehetek érted, hogy nem fogadok el tőled több pénzt. . . Annyit tehe­tek meg érted, hogy eltűnők a föld színéről, hogy nelegyekaterhedre... Mentségemre legyen mond­va, hogy annak se örülnék tiszta szívből, ha most meglátogatnál, a vonatjegy is drága, és nem jönnél üres kézzel, amilyen jótét lélek vagy, még vász­nat is hoznál és festéket, kifizetnéd a házbért, ennem adnál, innom adnál, festésre biztatnál. . . De nem örülnék mégse neked, mert nem tudok már szívből örülni a segítségednek. . . Hisz nem hiszek már abban, hogy viszonozni tudom a nagy­lelkűségedet. . . valamikor hittem, annyira hit­tem a küldetésemben, hogy még sürgető levele­ket is képes voltam írni neked, ha nem jött idejé­ben a pénzed. Hittem, hogy fontos vagyok, hogy nélkülözhetetlen vagyok. . . De most végre tudom, rám nem dicsőség, hanem megköveztetés vár; figyelmeztettek a „jóakaróim”, hogy nem­csak a város urai fordultak ellenem, a közhangulat is ellenem fordult, hogy félnek tőlem, mióta. . . mióta a legtermészetesebb dolgot elkövettem: kiálltam az utcára, és kínálgatni kezdtem a képei­met — hát azért festettem őket, hogy lássák: hogy a világ hasznára legyenek, hát nem? —, és. . . és elmondtam, ami a lelkemet nyomja. És igen. . . ha éppen úgy éreztem, hogy szavakkal megfogha­13

Next

/
Oldalképek
Tartalom