Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)

gyűlölnie kellene azt, amit a napraforgó, a leg­alázatosabb növény és a Nap viszonya fejez ki számára. (ELTÖPRENG.) Addig a pillanatig, amíg rá nem jön, hogy félreértette ezt a viszonyt. (RÖVID SZÜNET UTÁN KOMORAN.) El fogom égetni ezt a képet: minden képet el kell égetni, amelyhez magyarázat kell . . . Mert magyarázat nincs! A szavak szánalmasak, szavakkal csak ke­rülgetni lehet a valóságot, tehát amelyik kép a szavakra szorul, azt el kell égetni. (HÓSSZABB SZÜNET.) A kép . . . igen, A napraforgók méltán lesz a tűz martaléka, hiszen félreérthető, hiszen magyarázatra szorult. LEAKASZTJA A KÉPET A FALRÓL, MEG­INDUL VELE A TŰZHELY FELÉ .. . TÉTO­VÁZIK. BIZONYTALANUL: Ez a legjobban sikerült napraforgós képem. (IN­GERÜLTÉN.) Ha ez sikerült a legjobban, akkor mindegyiket el kell égetnem . . . Hol az a gyufa? KERESGÉLI A GYUFÁT; HIRTELEN FEL­DERÜL AZ ARCA: Ezt a képet nem égethetem el. Ez a kép nem az enyém. Ez a kép Paul Gauguiné. Ez a kép a világ legnagyobb emberének, századunk legnagyobb festőjének a tulajdona. Nem én ajánlottam fel neki, ő kérte ... Ha neki tetszett, akkor ez egy rendkívül értékes kép, akkor ez milliókat érő kép. (ELKOMORODIK.) Miért nem vitte magá­val, ha ennyire tetszett neki? VISSZAAKASZTJA A KÉPET A FALRA. HOSSZAN NÉZI, NAGYON KOMOLYAN: Az igazság az, hogy Gauguin sosem dicsért meg képet merő udvariasságból. (ÉLÉNKEN.) Ő rájöhetett ennek a képnek a titkára. Szavak segít­sége nélkül rájött ennek a képnek a titkára. Ez azt jelenti, hogy ez a kép nem is szorul magyará­zatra. Ez azt jelenti, hogy ez a kép nem is tűzre való. (VIDÁMAN MOSOLYOG.) Gauguin ezt a képet a legszebb prédikációmnak nevezte. Azt mondta, ne rágjam az emberek fülét a nevetséges szövegeimmel, állíttassam ki inkább ezt a képet, többet érek vele . . . Mert ezek a napraforgók tu­lajdonképpen nagyon konok napraforgók, egy­általán nem olyanok, mint a valódiak: nem fel­néznek a Napra, hanem szembenéznek vele . . . Ezek nem szolgák, hanem hősök. Látszik ugyan rajtuk, hogy haláluk pillanatáig szembe fognak nézni a Nappal, de ezt nem céltalan hősiességgel teszik: égőbhé akarnak válni, mint maga a Nap. (BOLDOGAN KIÁLTJA.)Tulajdonképpen azt hir­detem ezzel a képpel, hogy ne törődjetek bele a sorsotokba, emberek, ne hagyjátok, hogy ural­kodjanak felettetek, lázadjatok, ha alázatra kény­szerítenek! (RÖVID SZÜNET, MAJD CSENDE­SEN.) Ha csak annyit fejeznének ki a napraforgó­im, hogy haláluk pillanatáig képesek szembenézni a Nappal, amely uralkodik felettük, valóban gyű­lölném őket... A tűz martalékául vetném oda a képet, még akkor is, ha már odaajándékoztam. ISMÉT LEAKASZTJA A KÉPET, UJJONGVA SZALAD VELE VÉGIG A SZÍNEN. HIRTE­LEN NEKITÁMASZTJA EGY SZÉKNEK, DÖBBENTEN NÉZI, REMEGVE AZ IZGA­LOMTÓL: Az látszik a napraforgóimon, az látszik a napra­forgóimon, hogy át akarják élni az elégés előtti utolsó pillanatot, hogy vállalni merik a legna­gyobbat. . . Mert tudják, hogy van olyan pillanat, mely százezerszer s.zázmilliárd évet sűrít magába: az elégés előtti utolsó pillanat. . . A napraforgóm nem bírja már, amit magába fogadott, izzik már, már isten, hiszen mindent magába fogadott, nem bírja már, mégsem tud lemondani arról, amit magába fogadott, hát el kellene égnie, de nem ég el; az benne a legcsodálatosabb, hogy mégsem ég el. ^ FELEGYENESEDIK, SZINTE ORDÍTJA: Theo öcsém! Nem kell a pénzed, megfogad­tam, hogy egy garast sem fogadok el tőled töb­bet. . . De ha mégis szert tudnál tenni néhány ezer frankra, vesztegesd meg vele Párizs vala­melyik főhivatalnokát: kövessen el mindent, hogy ennek a képnek százszorosra nagyított másolatát állíttassák a párizsi Diadalív tetejére, mert ott van a helye, ott. . . MAGÁHOZ TÉR, LEGYINT: Vincent van Gogh, te szerencsétlen. Hát kinek képzeled te magad?. . . Hát te egy senki vagy, akit az arles-iak ki akarnak üldözni a városukból, mert félnek, hogy. . . hogy mint beszámíthatatlan gyengeelméjű. . . kárt teszel bennük. . . Nem, mégsem a prédikátortól, mégsem a megváltótól félnek, a megváltónak kereszt járna. . . a megve­tendő betegtől félnek, akinek csak megkövetés jár. (MONOTON HANGON ISMÉTELGETI.) Megkövezés, megkövezés, megkövezés, megkö- vezés, megkövezés, megkövezés. (MEGBOR­ZONG). És képei szétszaggatása, elégetése. (RÖ­VID SZÜNET UTÁN SZÁNALMASAN.) Gau­guin, miért nem mentem veled, miért nem men­tem. . . Miért nem kényszerítettél, ha nem tud­tam elfogadni, hogy mennem kell, miért, miért, miért, miért? HIRTELEN SÖTÉT, MAJD FÜGGÖNY. II. FELVONÁS UGYANOTT; KÉT NAPPAL KÉSŐBB. VAN GOGH AZ ÁGYON FEKSZIK: HIR­TELEN FELÜL, HALLGATÓZIK. Van itt valaki?! Theo! Paul! (TÖPRENG.) Gau­guinnek már itt kellene lennie. . . Biztosan visz- szajön. . . Nem indulhatott el a trópusokra, hisz nincs pénze hajójegyre. Eszébe jut, hogy az öcsém biztosan küldött pénzt azóta, és visszajön. Kép­telen elhinni, hogy én az öcsémtől nem fogadok el több pénzt. (RÖVID SZÜNET UTÁN NAGYON LELKESEN.) Szép az én fogadalmam: vagy meg­veszik a képeimet, vagy éhen halok. Ki mertem hivni magam ellen a sorsot! Mindenki elmenekült mellőlem a fogadalmam miatt. De én kitartok! (HOSSZABB SZÜNET, MAJD JÁTÉKOSAN.) 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom