Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - Kocsis István: Vincent Van Gogh (monodráma három felvonásban)
dúlt érte a szép nagy családja, s ő elmenekült a szeretetüktöl. (INGERÜLTEN.) Igenis bolondult érte a szép nagy családja, igenis bolondult érte, ő is bevallotta ... A trópusokra menekül a szerencsétlen! Ment volna inkább vissza a családjához. . . szeretetük melegébe. Várták, miért nem ment?! (KIABÁL.) Milyen jogon bizonyította be ezzel a világnak, hogy a szeretet is lehet elviselhetetlen?! Milyen jogon?! ... Ha Gauguinnek igaza van, akkor az ember egyedüllétre ítéltetett! (CSENDESEN.) Az egyedüllétre ítéltetett ember persze már semmire, senkire sincs tekintettel, s veszi a vándorbotot... Az elveszett paradicsomot keresni?! Ha Gauguin megtalálja a trópusokon az elveszett paradicsomot, akkor megírja nekem, meg bizony. Trópusok! Gauguin paradicsoma! Ott is erősen tűz a Nap, de ha nem bírja már, vadbanánfák alá bújik előle .. . Ha valaki bántani merészeli, azt megöli. Ha meglát egy európait, tovább költözik, egyre beljebb ... A legszebb trópusi nők beköltöznek a kunyhójába. Talpig érő hajukba öltözötten járkálnak majd körülötte. (RÖVID SZÜNET.) Vala- hogy így mesélte Gauguin, s hittel hitte, hogy így is lesz . . . S egyszer megfenyegetett, ha önként nem megyek vele, leüt és úgy cipel maga után. (KOMORAN.) Nem tartotta be a fenyegetését. FELÁLL, SÉTÁLNI KEZD, MEGÁLL, TÖPRENG: Míg Gauguin itt volt, naponta képesek voltunk befejezni egy-egy képet ... Ez azt jelenti, hogy hittünk a képeinkben, hittünk a képeink embermegváltó erejében! (HOSSZABB SZÜNET, MAJD FANATIKUSAN.) Látniuk kell a képeinket. A képeinknek hatniuk kell. A képeink meg kell hogy változtassák a világot. Át kell hogy rendezzék a világot. FEL-ALÁ SÉTÁLVA EGYRE AGRESSZÍVEBBEN: Mert tíz évvel ezelőtt miért nem hatottak a prédikációim?! Mert megijedtek a szavaimtól. A képeim hozzászelídítik az embereket a szavaimhoz. Megvan! Ez a megoldás: a képeim hozzászelídítik az embereket a szavaimhoz! Megértetik a szavaimat! Rákényszerítik az embereket, hogy hallgatva hallgassák a szavaimat; hallgatva hallgassák és értve értsék! Elérkezett a képeim ideje! A szavaim ideje! A titkok megértésének ideje! A járható út megtalálásának ideje! A megfoghatatlan igazság látható lesz, megérthető: tehát diadalra juttatható! Az igazság fénye világítani fog, elhomályosítja a Napot! ELŐRE JÖN, PRÉDIKÁTORI PÓZT VESZ FEL, MAJD SZINTE ÖNKÍVÜLETBEN: Amitől megijedtek, ami az első pillanatban még félelmetes számotokra, az nem feltétlenül ellenetek van . . . Amiről megérzitek, hogy a következő pillanatban már nem lesz, amiről hirtelen megérzitek, hogy a következő pillanatban már elég, úgy ég el, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni, hogyan ég el: hirtelen óriássá válva ég el, hirtelen istenné lényegülve ég el, hirtelen az egész világot befogadva önmagába ég el!... Figyelmezzetek emberek az elégés előtti utolsó pillanat csodájára! Ó, hát képtelenek vagytok megérteni az elégés előtti utolsó pillanat csodáját?! Megijedtek tőle! De mégcsak nem is tisztázzátok magatokban, mitől féltek. Csak féltek, mintha szeretnétek félni .. . Mindentől féltek, amit nem tudtok nevén nevezni! Minek féltek attól, amit nem tudtok nevén nevezni?! Amit nem tudtok nevén nevezni, az nem feltétlenül ellenetek van! Megrettentek mindentől, ami titokzatos. A képeimtől is megrettentek! Megrettentek attól, ami olyan mintha égne, de mégsem ég el, megrettentek attól, amiről hirtelen megérzitek, hogy a következő pillanatban már nem lesz, a következő pillanatban már el fog égni! Képtelenek vagytok megérteni az elégés előtti utolsó pillanat csodáját, képtelenek vagytok megérteni! Legyen ember, legyen búzaföld, legyen csak fa, úgy válik csodák csodájává, ha úgy ember, úgy búzaföld, úgy fa, hogy nem bírja már, amit magába fogadott, izzik már, már isten, hiszen mindent magába fogadott, nem bírja már, mégsem tud kiadni semmit abból, amit magába fogadott, hát el kell égnie: és mégsem ég el, amiben az a legcsodálatosabb, hogy mégsem ég el! Ne rettenjetek hát meg tőle, nézzetek nyugodtan szembe vele, hogy láthassátok és megérthessétek, hogyan válhattok barátságra, szeretet- re, szerelemre képessé, hogyan válhattok erősekké, legyőzhetetlenekké, megalázhatatlanok- ká, leigázhatatlanokká! Hogy . . . MEGINOG, EGY PILLANATRA ELSÖTÉTÜL ELŐTTE A VILÁG; MAGÁHOZ TÉR, MOTYOGJA: Mit is akartam mondani? Valami nagyon fontosat akartam mondani, valami rendkívül fontosat. . . A MOSDÓTÁLHOZ MEGY, FELEMELI, RÁÖNTI A VIZET BELŐLE A FEJÉRE, HOSZ- SZABB SZÜNET UTÁN CSENDESEN: Nem akartam semmi rendkívülit mondani, semmi lényegbevágót . . . Csupán . . . csupán megkísértettem a lehetetlent: meg akartam magyarázni egyik képemet. A FAL FELÉ FORDUL, RÁMUTAT A BÚZATÁBLÁT ÁBRÁZOLÓ KÉPRE: Azt . . . Na, ne csapjuk be önmagunkat. Dehogyis azt. (EGY NAPRAFORGÓT ÁBRÁZOLÓ KÉPRE MUTAT, MAJD GYŰLÖLETTEL.) Ezt . . . Ezt az elégetnivalót. (INGERÜLTEN.) Ilyent csak egy bolond fest. (HOSSZÚ IDEIG NÉZI A KÉPET, MAJD SZÁNAKOZÓ HANGON.) A napraforgó halála pillanatáig szembenéz a Nappal, pedig élete közepén már megsejti, hogy megölni akarja a Nap. (HÓSSZABB SZÜNET.) Ez a kép tehát kifejezi az embert ... A Nap és az ember viszonyát, az ember és a világ viszonyát, az ember és az ember viszonyát ... Az ember viszonyát mindenhez, amitől függ, aminek kiszolgáltatott. (INGERÜLTEN.) Az ember szeret leborulni az előtt, akinek kiszolgáltatott ... Az embernek 11
