Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - MŰHElT - Huszár Tibor: A szociográfia helyzete Magyarországon
született, a fennálló állapotok radikális tagadásának eszközeként erősödött meg. A marxizmus a világot nem magyarázni akarta, hanem megváltoztatni. Ebből következően a klasszikusok figyelmüket a nagy osztálykonfliktusokra, ezek gazdasági meghatározóira összpontosították. A középpontban az osztályharc kérdése állt, s ezzel összefüggésben a hatalom megszerzésének a lehetősége, a kizsákmányolás s annak megszüntetése. Aszocialistaforradalom győzelmét követően azonban új helyzet állt elő. Alapvetően módosult a társadalom szerkezete, a munkásosztály helyzete, s ezzel összefüggésben változtak a marxizmus funkciói is. A legfőbb feladat már nem a negáció, hanem az állítás: a munkásosztályra és pártjaira az új társadalomban a társadalomirányítás feladata hárul: a még formálódó új társadalom mozgásirányainak kutatása, a társadalmi szabályozás új formáinak megalapozása. Természetesen a forradalmat követő első fázisban az ellentétek kiéleződhetnek, a nemzetközi osztályharc tendenciáitól függően. De a győztes forradalmak elérkeznek a konszolidáció szakaszába, s ekkor az elméleti munka hangsúlyai szükségszerűen módosulnak. Másfajta konszolidáció ez, mint a Comte által óhajtott, más célok jegyében megy végbe, de a konszolidációnak itt is vannak szigorú törvényei. Mindenekelőtt: a konszenzus, a kifejlődő konfliktusok időben való érzékelése, kezelése, feloldása itt is az egyensúly, ha tetszik a rend és a haladás eszköze. Ebből következően a szocializmus győzelmét követően változik a szociológiai kultúra jelentősége; létszükségletté válik a konkrét empirikus vizsgálatok intézményesítése, a marxista szellemiségű szociológia kiépítése, az új folyamatokról tudósító társadalom rajz kultiválása. Az ötvenes évek harcos szociológia- (szociográfia-) ellenessége — túl a konkrét történelmi összefüggéseken — ezért volt elméletileg is elhibázott, gyakorlati következményeit tekintve pedig káros. Az empirikus társadalomvizsgálat doktrinér megítélésének politikai tételeződése sem tanulság nélküli. Mivel a szociográfia, a szociológia mint műfaj s egyáltalán minden módszeres kísérlet a jelenségek empirikus elemzésére ellenzékinek minősült, ha egyáltalán megíródott, vagy ritka esetben megjelent, a legkülönbözőbb szándékú írások kerültek egy serpenyőbe: az „érted és ellened haragszom” indulata azonos minősítést kapott. A szocializmus viszonyai között Az empirikus társadalomvizsgálat rehabilitálása — s ennek mozzanataként — a szociológia és az irodalmi szociográfia megújulása a hatvanas évek elején bontakozott ki Magyarországon. Ezekben az években szerveződött az MTA Szociológiai Intézete, bonyolódtak az első nagyobb léptékű felvételek, s jelentek meg vitát kavaró szociográfiai tudósítások, amelyek irodalmi eszközökkel rögzítették a maguk tényszerűségében a faluban végbemenő új folyamatokat. Darvas Józsefnek igaza van: „egyáltalán nem véletlen, hogy ez a felvirágzás 1956 után, egy új, realista politika s az ellenforradalom utáni politikai konszolidáció légkörében bontakozott ki”. Az új szociográfiák fogadtatása mégsem volt— nem lehetett — idilli: az eszmény és a valóság szembesítése akkor sem fájdalommentes, ha folyamatos; ez esetben azonban sokéves elmaradást kellett pótolni. S az érzékenységet az is fokozta, hogy a falvakban mélysodrású forradalmi átalakulás zajlott: az új szövetkezeti falu ezekben az években született, a mozgás fölgyorsult, az új intézmények még nem erősödtek meg. Kordokumentum értékűek a hatvanas évek elején megjelent első irodalmi szociográfiák, mindenekelőtt Csoóri Sándor Tudósítás a toronyból, Csák Gyula Mélytengeri áramlása, Zám Tibor Hortobágyi jegyzeteke s Márkus István Nyírkátai szövevénye. S nem kevésbé dokumentatív erejűek, szociográfiai ihletettségűek Sánta Ferenc, Moldova György és Galgóczi Erzsébet ez idő tájt megjelent írásai, amelyeket regényként, 60
