Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

Törülköző a táskában. Számítani kell azonban a tisztálkodás utáni érzelemigényre. Az esetek többségében meglevő viszolygást lehet például kimerültséget játszva álcázni. Sok nő járatlanságot árul el ilyenkor, és majdnem ott akarja folytatni, ahol pedig a dolgok kezdődnek, viszont a szerelem nélküli kapcsolatokban soha nem folytatódnak. Ez a legkritikusabb idő: a lehető legtapintatosabban (sajnos ez nem jelent igazi tapintatot) elutasítani a csókra nyíló szájat, a meztelen karokat, csípőket. Ilyenkor magunkban megfogadjuk, hogy soha többé. Ismerek férfiakat, akik már jó előre félnek ettől a félórától és külön módszert dolgoznak ki a szeretkezés utáni időtöltésre. Például bizalmas jóbaráttal telefonáltatnak, de percnyi pontossággal. Ezzel a gyors búcsú kényszerűségének látszatát keltik; vagy hülyéskedni kezdenek, ami még jópofaságnak is tűnhet. Nemárt a találkozás elején avalósnál rövidebb együttlétet ígérni. Hosszabbat életveszélyes! Ha rövidebbet ígértünk és tovább maradunk, úgy tűnik, mintha meghosszabbítottuk volna az időt, mintha szívesen maradnánk tovább is, de hát most már valóban indulni kell, hiszen így is késésben vagyunk. Ez a csalás kiegyenlíti az egyébként nehezen leplezhető ingerültséget, visszautasítást, a szín nyilvánvaló változását.

Lassan, persze csak a közelgő válás reményében, mégis feloldódik a viszolygás és mire el kell hagyni a lakást, elviselhető lesz a hangulat. Ha csak közben nem került sor egészen durva, leplezetlen szóváltásra, félreérthetetlen cselekedetekre. Mellékesen szólva, ebben a fél órában legkönnyebb elveszíteni a szexuális partnert (különben úgy is érezzük, hogy soha többé nem lesz rá szükségünk). Viszont arra is alkalmasak ezek a percek, hogy kellő álnoksággal, színészi képességgel elhitessük ragaszkodásunkat. A szerelem nélküli külső kapcsolatot folytató asszonyok közül ugyanis sokan ismerik a férfiak post coitus állapotát, és ha ezt sikeresen álcázzuk, az a vonzalom (szerelem?) mindennél biztosabb jelének tűnhet.

Már csak a villamosig, vagy az autóbuszmegállóig kell kibírni. Az úton szórakoztató előadásba szoktunk kezdeni (tévedés ne essék, magunkat szórakoztatjuk). Ha csak a megállóig kísérjük el a nőt, nem tesszük fel az éppen beálló autóbuszra. így ismét csak elterelhetjük a figyelmet, miszerint mi nem akarunk tőle megszabadulni. Várunk hathét percet, szerencsésebb esetben csak négyet. Addig folytatjuk a szórakoztató előadásokat és megkérdezzük:

— És ... ? Mikor látlak legközelebb?

Kilátásba helyezhetünk (úgy sem tartjuk be) egy mozit, esetleg színházat, avagy végre egy hosszú beszélgetést. Aztán már jön is a megváltó autóbusz. Még oda súgjuk: „majd kereslek”, vagy „holnap feltétlenül hívj” és ekkor már valóban csak pillanatok kérdése, hogy eltűnjön szemünk elől életünk legkülönösebb bolygója, a nő, akihez a legambiva- lensebb érzés köt: fél órán belül tudjuk kívánni és utálni. Integetünk.

Nincs jobb érzés, mint egyedül átballagni az út másik oldalára és felkapaszkodni egy ellenkező irányba lóduló autóbuszra. Megállni egy ülés fölött, értőn, kicsit gúnyosan rámosolyogni egy nőre és arra gondolni: csinos vagy édes, de hát én aztán tudom, hogy téged is un valaki, s talán éppen most dobtak ki valahonnan.

Ha ráhibáztunk (akárcsak részben), számolni kell azzal, hogy a véletlen adta útitársnőnk is felismeri arcunkon a stigmát. Ránk néz, átlát rajtunk és bizonyára neki is vannak ránk jellemző tapasztalatai. Ő is mosolyoghat. Nem vissza!, csak belülről. Találtam nőket, akik általánosítani merték néhány konkrét tapasztalatukat. Néhányat?

Nem foszthatom meg férfi olvasóimat ettől a kíntól.

Hallgassuk meg egyik riportalanyomat arról, hogy valóban annyi-e a szuperférfi, mint azokban a mesékben, amelyekkel traktálni szoktuk egymást. Mióta ugyanis a szexuális teljesítmény valós érték (és mert ezt bizonyítani csak intim kettesben szokták), beszélni lehet, sőt kell is róla. Szoktunk is. De úgy ám, mintha a gyengébb teljesítménynek, kudarcnak, megingásnak még csak a lehetőségét sem ismernénk.

46