Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

Iáinak. A „más-más” aránya is sajátossá teszi, teheti a kapcsolatokat: kinek fontosabbá, kinek kevésbé fontossá.

A fontosság átvezet a szituációs különbségekhez. Egy kapcsolat ugyanis nemcsak érzelmi, hanem szituációs okok miatt is fontosságot kaphat. Ez gyakorta megtéveszti a partnert, aki boldogan veszi észre, hogy a másik számára fontos. Csakhogy ez a fajta fontosság nagyon is individuális tartalmú. Gyakran előfordul, hogy sorsomnak, életemnek, karrieremnek adott szakaszán szükségem van valakire és ragaszkodásomat csak ez a felismert érdek motiválja. Például zárt közösségben, ahol kevés lehetőség van kitekintésre, avagy merev korlátok közé szorított életforma esetén stb.

A klasszikus szituációs különbség persze más. Például nem mindegy, hogy kik között alakul ki a külső kapcsolat, hogyan alakul és mikor. Részletek szerint: mikor szoktunk találkozni, miről beszélgetünk, mit találunk egymásban vonzónak, milyen a nemi életünk otthon és egymással, mekkora a kapcsolatot gátló vagy milyen a kapcsolatot segítő háttér, milyen a beállítódása, a házasságban mutatott poligámságot a szeretőhöz tartozás monogámiája követi-e avagy a poligámia már totális, csupán eseti pótcselekvés-e a külső kapcsolat, vagy már értékké vált, a környezet inspirál-e vagy inkább rosszallásával kell-e számolni, van-e a külső kapcsolathoz megfelelő anyagi szabadság, van-e intellektuális háttere és így tovább.

Természetesen mégis vannak többé-kevésbé általánosítható szituációk. Olyan jelek és jelenetek, amelyek talán minden szerelem nélküli külső kapcsolatban megtalálhatók. Ha nem előbb, akkor később, ha nem sokszor, akkor egyszer, ha nem is egészen így, de mégis hasonlóan. Néhányat ezek közül megpróbálok bemutatni.

Jellemző alaphelyzet, hogy a szerelem nélküli külső kapcsolatokban aránytalanul sok megbeszélt randevú marad el. (Nem fontos.) A találkozások általában mindig az utolsó napon, vagy egy nappal előbb válhatnak bizonyossá. A partner akár azt is hiheti, hogy minden esetben valós akadályokról van szó. (Elfoglalt ember.) Mint férfi azonban tudom, hogy mi mit csinálunk. Az esetek kilencven százalékában hozzá igazíthatnám az életemet egy hat-nyolc nappal előbb megbeszélt találkozáshoz. Ha akarnám, ha az nekem fontos volna. Csakhogy nem akarom, mert nem fontos, mert nem tudhatom, hogy 6—8 nap múlva abban az órában lesz-e kedvem elmenni, nem mennék-e éppen szívesebben moziba. így tehát ezek a randevúk mindig csak valami után jönnek, mindig feltételesek, mindig pontosítani kell azokat. Emiatt sok a lemondó telefon, más oldalról viszont ugyanazért sok a váratlan hívás is. Az igazságszolgáltatás terminológiáját kölcsönkérve az utóbbit „hirtelen felindulásnak” nevezhetjük. Igaz, a lehetőség is adódhat hirtelen (időm van, helyem van stb.), de gyakoribb, hogy a puszta elhatározás ilyen „pánikszerű”. Ilyenkor partnert kell keresni. Ha egy van, akkor azt, ha van választék (akár új, akár régi), akkor abból.

Valahol tehát fölcseng a telefon.

— Szevasz. Hát mi van veled? Ezer éve nem láttalak, nem hallottalak.

Óriási közhelyek, így leírva. Kimondva elviselhetőbbek. Az ezer év egyébként A—5 napot éppen úgy jelenthet, mint két hetet vagy két hónapot.

Hasonló közhely érkezik válaszként a vonal túlsó végéről: Ha nem hívsz... már biztosan elfelejtettél... stb.

És készek vagyunk a viszontválasszal:

— Dehogy nem. Látod, most is hívlak. Csak rengeteg a dolgom, sokat vagyok kiküldetésben, új munkát kaptam. Jaj, nagyon sokat akarok neked mesélni, ha egyszer majd lesz rá időnk. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Persze, mikor van nekünk időnk?!

Álnokság, merő álnokság az egész, mert például pillanatnyilag azt sem tudom, hogy mit akarok mesélni. Sőt, tudom, hogy nem is akarok mesélni semmit. A véleménye meg különösképpen nem érdekel. Ugyan, mit tudna ő mondani az én ügyeimre? Ha a

43