Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)
jobban a szexuálisan jó kapcsolathoz is. Végtére, a tökéletes szexuális élmény legalább egyik elvárásuknak megfelel. Félsiker akkor is, ha az érzelmi kibontakozásnak már reménye sincs. Az imént említett „minimum” tehát döntő jelentőségű és mint ilyen, nagy szerepet játszik a partner kiválasztásában. Újjászüli a Don Juan-komplexust, nimbuszt teremt bizonyos férfiak körül, bizonyságául annak, hogy valami úton-módon terjed a hír: B. tudja a dolgát az ágyban. Annak is híre megy viszont, hogy K. „gyöngén adja elő”. B. viselkedésében megjelenik a róla terjedő információ. Viselkedésével táplálja is a keringő híreket. Kapcsolatait könnyen szövi és könnyen szakítja, sikerei egyre nagyobbak, biztosabbak, miáltal önbizalma is erősödik. Már pedig tudott dolog, hogy a szexuális teljesítményhez nagyfokú önbizalomra van szükség. Mi történik ugyanakkor K-val, aki történetesen ugyanabból a halmozó fajtából való, mint B.? K. sem tétlenkedik, bizonyítani akar, hajt, kever, szervez, próbálkozik, miközben sikeres kapcsolatait a lehetőségek szerint gondosan ápolja, konzerválja. Néha úgy tűnik, hogy neki vannak jobb kapcsolatai, biztosabban előhívható viszonyai, hogy ő megbecsüli partnernőit. Pedig nem. Csak látszat ez. A szerelem nélküli kapcsolatok döntően szexuális tartalmában gyökerezik az a „generációs elmélet”, melyre korábban itt-ott már utaltam és amit most látok szükségesnek kifejteni. Generációs folyamatnak neveztem el azt a feltárt és kimutatható, mérföldkövekkel kirakott utat, amelyet végigjárnak a (házasságban élő) külső kapcsolatokat folytató nők és férfiak. Első kapcsolatuktól a feltételezett utolsóig. Valaki, akinek kifejtettem ezt az elméletet, bólintott: „szóval a romlottság fokára gondolsz”. Ha megengedhetném magamnak, hogy a katolikus egyház kedvenc terminológiáját használjam, akkor azt mondanám: igen. Ettől azonban következetesen idegenkedem. Még csak házasságtörésnek sem nevezem a külső kapcsolatot. Mindez azonban nem tart vissza az elemzéstől és végül a minősítéstől sem. Generációs elméletem annak feltételezése, talán bizonyítása is, hogy az egymást váltó-követő külső kapcsolatokban az ember mindig átlépi saját korábbi határait. Mintha nukleáris fegyverről, vagy kompjuterről volna szó, egy szerelem nélküli viszonyra utalva azt kérdezem: hányadik generációs? Mit tud, más szóval mire, már milyen tettekre képes — a benne szereplő férfi vagy nő? Szerintem minden hajlandóság elindul valamilyen szintről és eljut valahová, valameddig. Ha a mai deklarált közvéleményt, ízlést, erkölcsi felfogást tekintem az ítélet alapjának, akkor ezt a mozgást süllyedésnek kell nevezni. Hadd ne minősítsem szigorúan a tendencia irányát, de hadd valljam be, hogy a közízlés és közerkölcs mai normáin én sem tudom magam túltenni. Legfeljebb any- nyiban, hogy én nem ítélkezem, hanem sajnálkozom. Sajnálom azt a nőt, aki érzelmeket keresve indul el és lassabban vagy gyorsabban, de végül is megalázó, alantas helyzetekbe keveredik. Férfiaknál eleve feltételezem saját határaik átlépésének hajlandóságát és képességét. Nálunk a generációs változás — értsd: hogy már mire képes — fő tartalma inkább a nő szándékának, hajlandóságának felismerésében, a megfelelő ellencsapás kimunkálásában, az adekvát viselkedésben van. A nők többsége — már azok többsége, akik külső kapcsolatot tartanak fenn — elveket valósít meg, követelményeket állít önmagának, partnerének, sőt a körülményeknek is. Egy cinikus mondás szerint azonban a nő fokozatosan rájön, hogy nemcsak a férjével lehet, nemcsak otthon lehet, nemcsak este lehet, nemcsak ágyban lehet... Ez az aforizma valóban tartalmaz némi igazságot. Az önbecsülést, a partner értékeit, a kapcsolat körülményeit vizsgálva valóban kimutathatunk egy bár hullámzó, de tendenciózus mozgást, változást. Mivel az önbecsülés és a partnerek emberi értékei 39
