Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

nehezen mérhetők és értékelhetők, mutatósabbnak tartom, ha ezt a mozgást a körülmények fordulataival illusztrálom. Csak a körülmények változásaiból próbálok következtetni arra, hogy a startnál meglevő elvekből mennyi és mi marad meg, milyen elvek állják ki a gyakorlat próbáját.

A körülmények kavalkádjából is kiemelem a szeretkezés lehetséges színterét, mert véleményem szerint ez mutatja legpregnánsabban a hajlandóság fokát. Tudom, más körülményekből, az együtt töltött időből, a partner személyéből, a vállalkozás céljából, hirtelenségéből vagy előkészítettségéből ugyanígy lehet következtetéseket levonni, én azonban a helyszínt választottam.

Induljunk el mondjuk egy szomszédos ország luxusszállodájából. Kiügyeskedett másfél nap, szép kirándulások, pompás körítés, ami mai fogalmaink szerint nagyvonalúságnak, világinak tűnik, stílust jelent; szépnek visszaidézhető nagy kaland, gyógyíthatja még a lelkiismeretfurdalást is. Az ilyesfajta együttlétet azonban rendszeressé tenni nincs sem idő, sem pénz. Ez világos. A folytatásban szükség van egyszerűbb megoldásokra. Maradjunk még mindig a teljes éjszakánál, „veled aludni, veled ébredni” egy eldugott kellemes kis szállodában. Házasságban élő embereknél ez a lehetőség is ritka. Ritkább, mint amilyen hullámokban megszületik az egymás érintésének vágya. Tovább kell redukálni az álmokat, igényeket, elveket. Meg kell szegni a fogadalmat, és a házastárs távollétében ki kell tárni a családi otthon ajtaját a barát/barátnő előtt. „De ne menjünk a hálószobába! Maradjunk a hallban!” Később már mindegy. Kölcsön is kérhetünk egy lakást. A barátom, vagy a barátnőd odaadja a kulcsot. Veszünk valami kaját és bezárkózunk papás-mamást játszani. De hányszor lehet ezt megtenni havonta? Ezért később csak délutánra kérjük el a kulcsot, aztán a barát vagy barátnő is megunja a dolgot és legfeljebb két órára hajlandó kizárni magát saját lakásából. így is jó, mégis csak ketten vagyunk. De nem sokáig, mert egyszer a barátom nem kap mozijegyet és közben hazajön. Hát, tulajdonképpen elvan ő a másik szobában, nem zavar bennünket, legfeljebb csendben leszünk. így jut eszünkbe az elvált húgod. Ő bemehet a kisszobába a gyerekkel, mesél neki, vagy megfürdeti az idő alatt, lényeg, hogy távoltartsa a nagyszobától. Közben a barátom szól, hogy ha kitakarítasz neki, akkor ismét szó lehet a dologról. Vállalod. Azontúl odajárunk és te utána takarítasz, mosogatsz. Következik a nyugtatóval mély álomba szenderített nagymama kis lakása (remélem nem adagoltad túl az altatót?), a város környéki erdőbe kormányzott autó hátsó ülése, nyáron. Később már télen is, nagykabátban. Majd ugyanez a város egyik sötét utcájában, vagy gyéren világított parkolójában. Vége felé a munkahely klozetja fájront után, vagy egy régi szeretőtől kölcsönkért lakás, amiért csak te tudod, vagy csak én tudom, hogy mivel kell fizetni.

Ugye nem kell magyaráznom, micsoda különbség van a tátrai luxushotel és a B. irodaszárny hátsó W. C.-je között? Természetesen nem állítom, hogy minden nő eljut az imént illusztrált hajlandóság mindenik fokára. Nem. Ha el is indul, valahol megállhat, ha megtud. A hajlandóság igazgatta különbségeket éppen ezért tekinthetem generációs ismérvnek. A változás, a hajlandóság állomásait ki-ki maga minősítheti, osztályozhatja lejjebb vagy följebb. Én magam a feltárt és felismert helyzetekből megpróbálom kikövetkeztetni: hányadik generációba tartozó nőről, a hajlandóság melyik fokáról van szó.

Nem állítom, hogy egyetlen kapcsolatban el lehet, még kevésbé, hogy el is kell jutni minden állomásra. Ha mégis így történik, ezt tartom elfogadhatóbbnak: „voltak szép élményeink és vannak gátakkal körbevett hétköznapok”. C’est la vie. Általában azonban az állomások közben a partnerek változnak.

A rokonszenv alapú külső kapcsolatok sem szükségképpen járnak együtt elfogadható szexuális élménnyel, nem feltétlenül teremtik meg az igényelt, vagy éppen

40