Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Kiss Benedek: Zápor alá régen álltam, Tavaszi K.O., Éjszaka (versek)
KISS BENEDEK ZÁPOR ALÁ RÉGEN ÁLLTAM Zápor alá régen álltam, verne bágyadó szemembe, levetkőzve meztelenre verje fejem, mellem, vállam. Zápor alatt sokat álltam, szálltam csattogó szelekkel, hangom csattant mennykövekkel, tócsák vizén tapicskáltam. Homok itta az ég könnyét, szőlőlevelek suhogtak — nem terem sehol maholnap olyan borúlátó friss ég! TAVASZI K. O. Jó volna otthon lenni most! Otthon a kitárt, régi házban! Gyerekkor léha udvarában jó volna egyet futni most! Besír, mit várok, a villamos, s mint villamost röpít az áram: tavasz fut az erek huzalában, s jó volna addig zötyögni most, ÉJSZAKA Hogyan méritek ti az időt, percek?! Végtelent a véges? Én földig hajlok a mérhetetlen előtt, s fohászkodom a csillagok vértelen szívéhez. Levetkőznék meztelenre, verje eső mellem, vállam. Zápor alá régen álltam, verne bágyadó szemembe. Futok-e még záporokban, két karom kitárva szárnyként? Szelekkel csattogva szállnék, de az én nyaram már hol van? Fiam röpköd szemem rétjén, ő csattog füttyös szelekkel. Játsszon már ő mennykövekkel, álljon a záporba, mint én! míg látnám a nem-vénülő házat, nem-vénülőn komoly anyámat, udvaron — élve — nagyapámat! Jó volna addig futni most: mint villamost, vinne az áram, s hagynék most minden villamost! Csenevész csillagok Pest fölött, s mint egy végtelen kutyavonítás: mered föl legszebb nyaram. Hogyan méritek ti az időt, percek? Nekem ha feljön is a Nap, éjszaka van. 7
