Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Valóságközeiben (Márkus István: Nagykőrös, Bőhm Antal-Pál László: Bejáró munkások, Alföldi Tanulmányok 1979.)
SZEMLE VALÓSÁGKÖZELBEN Márkus István: Nagykőrös. Szépirodalmi, 1979. Bőhm Antal —Pál László: Bejáró munkások. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, 1979. Alföldi tanulmányok 1979. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Alföldi Csoportja, 1978. A magyar vidék számolatlanul kínálja földolgozásra váró témáit a valóságirodalom számára. Néhány évvel ezelőtt Németh László beszélt egyik tanulmányában igen meggyőzően a vidéki élet hasznáról és előnyeiről. Mindenkinek, aki vidéken él — mondta —, egy kincsesbánya van a talpa alatt elrejtve, egy kincsesbánya, amelynek legjobb ismerője lehet, s amelynek föltárása, hasznosítása, az irodalomba emelése rá váró föladat. De a magyar vidék láthatóan nemcsak az ott élő írónak kínál föltárásra érdemes nyersanyagot, hanem a fővárosból odalátogató valóságkutatót is hasznos vizsgálódásra és elemzésre csábítja. A Magyarország felfedezése sorozatban a magyar vidék s ezen belül az urbanizáció kérdése már több kötetet kapott. A vidéki városok, Komló, Szeged és Pécs mai arcának megrajzolása után a sorozat legújabb darabja, Márkus István munkája egy sajátos alföldi tanyás mezőváros, Nagykőrös életét mutatja be. Mit őriz a közfelfogás a városról? Milyen fogalmak tapadnak Nagykőrös nevéhez? Arany János tanár úr és homoki kertészkedés, vastag nyakú kálvinisták, valamint paprika-, paradicsom- és uborkahegyek, Budapest éléskamrája és az ország legnagyobb konzervgyára . . . Márkus István nem éri be az előítéletekkel; a közhelyek, a fogalmak, a jelenségek mögé néz. Számára Nagykőrös mindenekelőtt az urbanizáció folyamatának, város és vidéke kapcsolatának sajátos alföldi példája, a magyar tanyavilág átalakulásának egyik lehetséges „modellje”. Márkus látszólag hátrányban van a sorozat számos szerzőjével szemben, azokkal, akik szülőföldjükről vagy állandó lakóhelyükről írtak. Ugyanakkor olyan előnnyel rendelkezik, amelynek eddig senki sem lehetett a birtokában. Márkus ugyanis egyfelől két idősíkot, egy 1941—42-es és egy 1973-as „metszetet” vetít egymásra, tehát egy több mint harminc éves folyamatot rajzol föl, másfelől kutatását mind a negyvenes, mind a hetvenes években nem egyedül, hanem társakkal közösen végezte, könyve tehát bizonyos tekintetben kollektív munka eredménye. Ebben rejlik magyarázata annak, hogy a Nagykőrös miért lehet a tanya-kérdés eddig fölgyűlt bő irodalma mellett is figyelemreméltó és az újdonság erejével ható vállalkozás, a magyar szociográfiai irodalmat gazdagító, jelentős mű. Márkus István először 1940-ben járt Erdei Ferenc és Erdeiné Majlát Jolán társaságában Nagykőrösön. Az Erdei „adjutánsaként” és irányítása mellett végzett terepbejáró munka eredményéből annak idején egy önálló,történeti tárgyú néprajzi disszertáció, valamint egy, Majlát Jolánnal közösen írt és a Századok-ban publikált társadalomtörténeti tanulmány született. A körösi tanyavilágról szerzett közvetlen, akkor jelenidejűnek számító társadalmi ismereteit az író tulajdonképpen csak most, e könyv számára összegezte, rendszerezte és foglalta írásba, s ez alkotja művének egyharmadát. Márkus övezetenként, a földrajzi és a társadalmi tagolódás, a gazdálkodási és a társadalmi térkép egymásra vetítésével elemzi a negyvenes évek eleji körösi tanyavilágot. Itt nincs se tér, se szükség arra, hogy a könyv megállapításait — akár kivonatosan — ismertessük. Ehelyett néhány, talán általánosításra vagy töprengésre érdemes gondolatot szeretnénk a mű e részéhez fűzni. Márkus kitűnő érzékkel találja el itt azt az arányt, ahogy portréit, egy-egy tanyásgazda bemutatását és általánosításait, a portrékból leszűrhető következtetéseket vegyíti. Az arcképek sűrű szövésűek és érzékletesen egyéniek. Egy-egy jellemző helyzet, apró megfigyelés mögött teljes emberi sorsot, regényre való anyagot tud fölidézni. Egy szorgalmas és szerény, feltörekvő családról írja: „És ahogy két évtized kemény munkája árán megkapaszkodtak és felemelkedtek, beérték azzal a kissé álmélkodó elismeréssel, amit a piacon és a néha mégis adódó ünnepélyes családi összejöveteleken, egy-egy lakodalomban például, a rokonokból erőszak nélkül kikényszerítettek.” Általánosításai nélkülözik a leegyszerűsítést, a szimplifikálást. Tudja, hogy a távolról oly egységesnek látszó alföldi tanyavilág múltjában nagyonis eltérő típusokat őrzött meg, sőt egyetlen, zártnak látszó egységen belül is változatok lehetségesek. A tanyaszomszédokkal való kapcsolatókról írja: „Másutt talán alakult ki ilyesmi; F.-ék környékén inkább az ellenkezőjére láttam példát.” A sémákban való gondolkodást a legkényesebb kérdésben, a tanyai lakosság „osztályozásában” is el tudja kerülni: „Hiba lenne, ha gazdákra és szegényekre vágnánk ketté az 1940-es évek nagykőrösi paraszttársadalmát.” Márkus tökéletesen ismeri az alföldi tanyavilág előzményeit, kialakulásának útját, de nem merül el a történelemben, megelégszik egy-egy tömör bekezdésben a múlt összefoglalásával. S kitűnően ismeri a tanyai élet „mai” sajátosságait is, tudja, mi az árenda, a csutakolás, a 90
