Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Féja Géza: Rejtelmes anyaság (elbeszélés)
— Meg ne lássalak többé errefelé, mert rendőrkézre adlak! Betörtél egy tisztességes család hajlékába, és játszod a szentet. Te utca rongya! Mindenki kapcája! Rózsi most már futott be a lakásba, odaadta a kisfiúnak a labdát, mintha a szívét nyújtaná, összekapkodta holmiját, sebesen megcsókolta a gyerekeket, intett Irénnek, és rohant, mintha üldöznék. Azon a héten hirtelen őszre fordult az idő, korán megindult az északi szél, de Rózsi vasárnaponként csak kijárt Sashalomra, bár nem merészelt többé bekopogni Irénék ajtaján. A házikó kerítése mögött bújt meg, a deszkák hasadékán leselkedett naphosszat étlen-szomjan, hátha meglátja a gyerekeket. Ha sikerült, fölbugyogott benne annyi boldogság, amennyi egy hétig eléltette. A harmadik vasárnapon már nem bírta tovább. A legkisebb leány kijött a kertbe, Rózsi fölegyenesedett, odahívta, átemelte a kerítésen, magához szorította, és a sírástól szólni sem tudott. Csak ölelte, csókolta, falta a kislányt, s későn vette észre, hogy Irén közeledik. Szelíden és szomorúan jött Irén. — Rózsi, Rózsi, én sajnállak nagyon, nem haragszom reád, bár bajt és szomorúságot hoztál reám. Azóta egyre kocsmázik az uram, s hazajövet mindig megver. És gya- láz, hogy cafatot hoztam a házába, ő mondja így. Ne gyere többé erre. Ha Istent ismersz, kímélj meg minket. így talán majd megnyugszik az uram. Elvette Rózsitól a kislányt, és vitte, mint a zsákot. Rózsi pedig úgy érezte, mintha elvérzett volna. Leroskadt a kerítés mellé, mozdulni sem bírt. Már éjjeledett, midőn nagy nehezen föltápászkodott. Fél öntudattal indult útnak, de nem a villamosvasút felé, csak ment, maga sem tudta, merre. Belezuhant egy kisebb árokba. Úgy mászott ki fájó térddel, sárosán, vizesen. Tovább vánszorgott, s egyszerre csak megtalálta az országutat. Nem tudta, merre vezet, de nem is érdekelte. Csak menni, menni, kifelé ebből a borzalmas világból. Koromsötét volt, az égen terhes felhők vonultak. Egy hangot hallott: — Úgy látszik eső jön. Óh , az eső! Bár mosná el ezt a világot, és őt is, hogy ne tudjon róla senki. Egyszerre azonban éles fény borult Rózsira. Fölujjongott, hát mégis új világba érkezett! Boldogan a fény felé dobta veszendő testét. Egy tehergépkocsi száguldott át rajta, vezetője észre sem vette, hogy elütött valakit. Vagy nagyon is észrevette, ezért rohant olyan vadul tova? Véres emberi hús maradt az országúton, a mindenki útján. A föld felitta a mindenki leányának vérét, amint megivott már annyi-annyi vért. Rózsi azonban arra ébredt, hogy forrón magához öleli, meggyógyítja, újjászüli a fény. És viszi mámoros suhanás- sal egyre magasabbra. 13
