Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Féja Géza: Rejtelmes anyaság (elbeszélés)
De Irén csak legyintett fáradtan: — Gyere, és totojgasd őket kedvedre, legalább vasárnap lesz egy kis békém. Rózsi úgy várta a vasárnapot, mint a menyegzőt. Korán kelt, tetőtől-talpig megmosdott, s úgy érezte, hogy minden mocsok eltávozott belőle. Nem használt festéket, rizsport sem. Hév nyár járt, egyszerű kartonruhát vett magára, tarsolyát megtömte cukorral. Midőn beállított a sashalmi kis proletárlakásba, még feküdt az egész család, Irén ágyában a férje, fekete, villogó szemű, szíjas férfi, egészen fiatalnak tetszett az elnyűtt Irén mellett. A másik ágyban két leány, a heverőn pedig a fiúk pihentek. A gyerekek tágranyílt szemmel nézték a szép, húsos nénit, aki mosolyt hozott a szobába, tarsolyából pedig ontotta a cukrot. — Ilyen lehet az angyal, akiről az iskolában beszélnek, vagy talán ő maga az, pedig most nincsen karácsony, — vélte a kisebbik fiú. Nagy kék szeme Rózsira tapadt, sovány arcára pedig kiült az izgalom pírja. Rózsi sorra csókolta a gyerekeket, kihúzta őket az ágyból, megmosdatta, megreggeliztette, azután a strandra vitte valamennyit. — Tyűh, de szépen megszaporodott, — állította meg egy férfi, midőn Rózsi feszes fürdőruhájában a négy gyerektől kísérve kilépett a kabinból. Rózsi visszamosolygott reá, ám távolról sem kerítő mosolyával, melyet a szerelmi robot közepette megtanult, mert meg kellett tanulnia, hanem bévülről, a lélek tiszta fényével. Hosszú idő óta most volt először boldog. Anyának nézik, hát mégis vet reá egy kis, elnéző mosolyt az ég? Azután cukrászdába vitte a gyerekeket, megetette őket tejes kávéval, süteménnyel, tortaszeletekkel, végül még fagylaltot is rendelt. Fogócskát játszottak a réten, bújócskát a közeli cserjésben. A gyerekek labdát emlegettek, megígérte, hogy a következő vasárnap hoz nékik. Csak este értek haza, és ekkor újabb meglepetés érte Rózsit. Irén ott marasztotta aludni, s férje is erősködött, hogy maradjon csak. A férfi a kocsmából jött haza, áradt belőle a bor párája, ilyenkor barátságos volt szerfölött. Megtárgyalták, miként is feküsznek le, végül Rózsinak és a kisebbik leánynak utalták ki a heverőt. A kislány egészen melléje szorult, s az apróságok szokása szerint álmában még mindig szopott. Észveszejtő forróság lepte el most Rózsit, ki buggyantotta ingéből emlőjét, és a kislány szájába tette. A kislány boldogan bevette, gépiesen szopni kezdte, majd megharapta. Éles fájdalom rohant át Rózsin, ám más fájdalom volt ez, mint eddigi kínszenvedései, boldogítón sajgott a mellbimbója, kapott ismét egy csipetnyit az anyaság szent fájdalmából. Nedvesre sírta párnáját, úgy ébredt reggel, mintha tisztítótűzből lépne ki. Ám a boldog vasárnapok mindössze szeptember végéig tartottak. Nagyon szép szeptember jött, meleg napok, enyhe, finom szomorúságból szőtt esték, az őszi esők pedig sehogy sem akartak megérkezni. A por belepett ugyan mindent, de itt künn estére érezhető volt a hegyek vigasztaló lehelete. Szeptember utolsó vasárnapját ülték Sashalmon, már öreg este lett, midőn a kisebbik fiú sírni kezdett, hogy a ker- tecske végében feledte labdáját. Rózsi rögtön perdült, nyugtatta a gyerekeket, doboz gyufát vett elő tarsolyából, és indult a kertbe, hogy a labdát meglelje. — No, majd segítek, — szólott Irén férje, és Rózsi után ódalgott, Irén dermedten tekintett utánuk. Rózsi a szilvafa alatt gyufát gyújtott, s egyszerre megtalálta a labdát. Éppen akkor ért oda a férj, és hátulról keményen belemarkolt Rózsi vastaghúsába. Rózsi el akart ugrani, a férfi azonban már karolta, a száját kereste, és le akarta dönteni a gyöpre. Rózsi ellenkezett, de a váratlan támadás egészen zavarba hozta. Végső eszközhöz folyamodott, erősen orrba vágta a férfit, aki felhördült: — Mindenkinek adsz, te ringyó, csak nekem nem? Rózsi halálosan megrémült, szólni sem tudott, de a férfiből most már szikrázva tört elő a düh: 12
