Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Féja Géza: Rejtelmes anyaság (elbeszélés)
rantak, biztatnia kellett a fiút, aki szégyenlősen vetkezett, és alig mert a már pucér Rózsira nézni. Midőn pedig lefeküdtek, és Rózsi feléje nyúlt, finom borzongás futott át a fiú testén, bátorítani kellett őt: — Ne félj kicsi fiú, örömöt okozok. A fiú végül is felszabadult, s szerfölött elégedett arcot vágott, mert átesett a tűzkeresztségen, még pedig hatalommal és dicsőséggel. Riadt őzikeként lépett a szobába, de begyes kiskakasként távozott. Ám kevésbé elégedett arcot vágott a lakatos, midőn Rózsi átadta a csekélyke pénzdarabokat. — Virágodban vagy, nem tékozolhatod el magad krajcárokért. Jól öltözött férfiakhoz szegődj. Karolj bele a részegekbe, cipeld magaddal, nyaggasd őket, míg el nem alszanak, azután szedd ki tárcájukból a pénzt, de egy keveset hagyj meg mindig nékik, hadd higgyék, hogy másutt verték el. Rózsi rémülten hallgatta, s ezután úgy nézett a férfiakra, mint elítélt a hóhérra: — Na, gyerünk! Álló hónapig ment ez így, mikor is a lakatos visszanyerte kezdeményező erejét és bátorságát, s ennek megfelelően, úgy látszik, nagyszabású vállalkozást bonyolított le. Egyben elérkezettnek látta az időt, hogy a polgári életbe vonuljon. Napokig hevert az ágyon és gondolkodott. — Elég immár a szüntelen kockázatból. Házikót veszek Körmenden a városszélen, szatócsüzletet nyitok, és polgári tekintélyre teszek szert. Elöl lesz az üzlet, csengővel az ajtaján, mögötte a szoba-konyha. Beiratkozom a polgári körbe, és módos leányt veszek feleségül. Vasárnap délután kuglizni járok, a hétköznapok estéin pedig fröccs mellett beszélgetek a körben a város ügyeiről. Szépen gyarapodom majd, nemsokára arany óralánc feszül a hasamon. így tervezgetett a lakatos jóleső lelki megnyugodással. Midőn tervét elmesélte Rózsinak, a szegény pária is szinte új életre ébredt. Elgondolta, hogy békés kis házban laknak majd, kert húzódik a ház mögött, gyümölcsfákkal, veteményes ágyakkal és sok-sok virággal. Az udvaron majd baromfi kotkodácsol, malac röfög, őmaga pedig pihenő óráiban kiül a tornácra, s gyönyörködik ebben a paradicsomi boldogságban. Lopva azt is remélte, hogy gyermekei születnek, akik a lábánál játszanak majd, este pedig versenyfutást rendeznek hazatérő apjuk elé. A második este már nem bírta magába fojtani ábrándjait, a lakatos ágya szélére ült, és elrebegte lelkesen, örömtől s félelemtől fulladozva. A férfi azonban hideg tárgyilagossággal közölte: — Ringyót pedig nem viszek magammal. Némi dermesztő szünet után hozzátette még: — Hová gondolsz? Csak híre menne, hogy utcán árultad magadat. Oda lenne a polgári tekintélyem. Ringyó? Rózsi szédülni kezdett. Csakugyan az. De kiért lett azzá? Ki kényszerítette az utcára? Rózsi ezen az éjszakán csaknem megtébolyodott. Egy pillanatra sem hunyta le szemét, még forgolódni sem bírt, csak feküdt mereven, mint a halálra szánt. Másnap azonban csodálatos nyugalom költözött beléje. Csakugyan ringyó. Hiszen még az is így véli, akinek kedvéért matraca lett a fél városnak. Kitől remélhet irgalmat, ha tőle nem? Nincs menekvés, hiábavaló a búbánat és a sírás, az ő csillaga immár a vörös lámpa, mint a mohamedánoké a félhold. A lakatos akkor már csomagolt, s mielőtt útnak indult volna, Rózsit kitette a lakásból. — Menj békével, a saját érdekedben, — mondotta. Nem csókolta meg, meg sem simogatta. Egy ötpengőst vetett oda neki, melyet Rózsi a keblébe csúsztatott, és selyempapírba csomagolva haláláig megőrzött. Ez volt az életbére. Rózsi ezután néhány hétig frankáskodott. Kedves arca, dús alakja, beszédes csípője egyre több éhes hímet vonzott, az elátkozott utcák lovagjai rendre Rózsj 10
