Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Szöllősi Zoltán: Parazsat szánkban (vers)
Elbúcsúzom a három lopótöktől, mint ahogy elbúcsúztam jó ügyektől hányszor a hosszadalmas élet során! Aligha fogom őket meglátni már! Nem követhetjük nyomon a tevékeny élet sodrában mindazt, amit érdem szerint bár követhetnénk. És igy is jó, ha boldog a lopótök-lopó Lopó! SZÖLLŐSI ZOLTÁN PARAZSAT SZÁNKBAN (RÉSZLET) Ellapozott arcomat vissza ki LXIII lapozza, lélegzetemet, levegőben csönd-vízjelek, vissza ki lapozza fára a leveleket, a földbe sötét könyvbe falazott arcokat, halottakat fehér csont-nyomatokat LXIV írást, vissza ki lapozza, ki fejti meg űrmargóra széljegyzetét, ím, ki rója ítéletét, felkiáltójel-kopjafát kérdőjel-félholdat analfabéta-sírLXV keresztet és most a csillagot, homlokunkra hideg káinbillogot élő arcunk lábjegyzetét Fent a fellegek égre álmodott kontinensek, országok országrészek, gomolygó LXVI párahatárok, szellemek Bennük nem akad meg a hold; béke-lassú aranygolyó és a gyémántfúró-csillagok Szétfoszlanak, átlyug- gatott gyarmatok Ágak letörve, lóg a maLXVII gasság a földre Neontojásban verdes a fény és ápol az éj álmaiban megrekedt részeget, sebeit elfagyasztja A kövek cipővas-holdra felnyüszítenek
