Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Takács Imre: Ellopták a lopótökjeimet (vers)
TAKÁCS IMRE ELLOPTÁK A LOPÓTÖKTEIMET — A Szőlőskerti versélményeim ciklusból — Találtam egy lopótököt a télen — félbe fűrészelt nyakkal — a szemétben. Már mint a hegyi kertek szemetjében, ott, ahol a kőbánya volt még régen. És mint a két Kapoli tisztelője, a magot otthon szedtem ki belőle dróttal, ahogy azt szokták az eleink. Annyi mag lett, hogy el se ültettem mind, amikor az erkélyre jött a tavasz. A műanyag tejfölös poharakat lyukgattam, és töltögettem meg földdel. Kibújtak a palánták libazölden. Vigyázva vittem őket ki a kertbe, talán egy régi ugrást énekelve, bár katona-nóta is lehetett az! Nem csak a növényzetnek jó a tavasz. Aztán most ellopták a legszebbeket, mert azokat még hagytam, hogy érjenek. Csak a csetvásabbakat hoztam haza, sorba aggatva őket egy madzagra. A legszebb termelvények sorsa titok, nem tudom, hogy ki bánik velük és hogy'. Manapság annyi buta, rossz szokás él, az aggódás minden dolgunkra ráfér. Bekeni őket lakkal az illető? — mivel az ő Ízlése előkelő? — és lakkot is óképpen tud szerezni, ahogyan a lakásdíszeit szerzi? Nem hozott ugyan vizet, mikor nőttek az érett borra váró tökedények. Kiszemelte csak őket, tudva jókor kiugrani értük az autóból. — Kinek van—mondtam—olyan jó tüdeje, hogy ezeket majd borral szívja tele! A topónak lopótök-tüdeje van, és égből száll le közénk, mint tüdős hal. Elképzelhető az is, hogy a három lopótökkel egy művészt inspiráltam. Szebb íti őkegyel me velük a hont, kiállításon látom őket viszont. Bár mért nem kérte akkor, ha hazafi? Vagy talán nem hazafi, csak kurvafi? Lelkemben lelke repdes, ha fölteszem: alkotását írásban ünnepelem. Mindenesetre ronda merénylettel rontotta a szüretre készült kedvem, akárki volt is az a szőlőhegyi rabló, hogy a nyavalya nyuvassza ki! Élete minden percét csak a lopás ingere rontsa, mint a hascsikarás. Száradjon el a keze, vagy törjön le. Lopnivalója előtt essen össze! Adtam volna neki egy mázsa szőlőt inkább, ha jön a három lopótököt elkunyerálni, mivel a haszonnal nem aggok, de azokra büszke voltam. Az is lehet, hogy egyet adok neki, de mindet? — csak azért, mert ő kedveli? — és annak ellenére, hogy viszontag nem csípem a lopótök-ellapókat...? Mind a hármat sehogyse adom oda, úgy se, ha könnyeivel locsolgatja, és hajával törli a lábfejemet. Fűt a hízelgés ellen a gyűlölet. Szerettem volna látni a pofáját, mikor a három tökkel somfordáit át — röfögve zsákmányára, mint a malac — a diófa lehajló lombja alatt. Az is meglehet — persze —, hogy egy vásott kölyök rabolta meg a kertbarátot, kacsintva haverokra: Nézd csak, Ácsi! — ezt nekem ültette a költő bácsi. 21
