Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Csák Gyula: Glemba (elbeszélés)
— Hogyne. Éppen akkor ment nyugdíjba. Ő volt itt a termelőszövetkezet elnöke. — Ez érdekes. Úgy hallottam, nagygazda volt valamikor ... — A háború előtt: igen ... Ezt én is így tudom. — Milyen ember volt? — Nem nagyon érintkeztünk — mosolygott a tiszteletes. — Más irányú elkötelezettségeink voltak... — Értem ... De ... külsőleg? — Büszke tartású ... ha jól mondom ... Feleségére nézett, aki egyetértőén bólintott. Simán lefésült és középen elválasztott, bogárfekete hajára visszaigazította a lecsúszó, fekete kendőt. — Nagyon büszke — mondta az asszony, felvillantva fekete szemét. — Egyszer átjött egy tyúkom a kerítésen és megfogatta a kutyával. Gyönyörű kendermagos tyúk volt... Pedig valamikor ellensége volt a demokráciának és börtönbe is zárták. így megváltoznak az emberek ... Ezzel a szerencsétlen Glembával is elbánt. Előbb örökbe fogadta, aztán kisemmizte. A nagytiszteletű zavartan köhécselt, majd feddőn rászólt politizáló feleségére. — Kedvesem, nincsen jogunk mások felett ítélkezni... — Örökbe fogadta Glembát? — csaptam le mohón, a pap azonban kitért az egyenes válasz elől. Olyasmit mormogott, hogy zavaros és áttekinthetetlen számára ez a história, amit nem hittem el neki, de eszembe jutott, hogy nálam van Glemba életének egész regénye, hát onnan majd mindent megtudhatok. Ámbár arra is gondoltam: egyáltalán nem olyan fontos nekem Glemba élete, sőt... Kifejezetten idegesíteni kezdett a feladat, hogy végig kell majd böngésznem zagyva macskakaparásait. így hát békén hagytam a papot és nem is nagyon tartóztattam, amikor hátralevő vasárnapi kötelességeikre hivatkozva, elköszöntek. II. Csaknem egy hét eltelt és különféle lótás-futásaim, kenyérkereső tennivalóim nem hagytak időt, hogy kézbe vegyem Glemba „regényét”. Igaz, nem is nagyon törekedtem. Aggasztott, hogy mit kezdek majd vele? Végül azonban mégiscsak kinyitottam a füzetet. Ahogyan új könyveket szoktam kóstolgatni, előbb megpörgettem a lapokat s meglepetve láttam, hogy feltűnően sok benne az üres oldal. Sőt! Mindössze hét lapot karmolászott tele Glemba. „Hm” — ámuldoztam és újra megpörgettem a lapokat, de nem szaporodott meg az írás. „Hát akkor lássuk” — morogtam és rányitottam az első oldalra. Arról értesültem, hogy 1920-ban született Glemba, majd két nehezen érthető oldalon át azt írta le: mit jósolt neki a bába-asszony az éppen érvényes csillag-állásokból, meg egyéb örvendetes, avagy baljós jelekből. „Az iskolában jó tanuló voltam, — folytatódott a szöveg, — ezért 1930-ban átköltöztettek Pereszteghyékhez, hogy az ő András nevű fiukat, aki velem egykorú és igen buta gyerek volt, segítsem a tanulásban. Úgy is lett és még polgáriba is beírattak vele együtt, hogy toljam a szekerét. Örültem, hogy polgáriba járhattam a révükön, de amúgy keserves volt náluk az életem”. Erről a keservről — kevés evés, kevés alvás, sok dolog — megint egy bő oldalt írt, aztán egy sajátságos mondat következett. „Mivel 1934-ben vége lett a polgárinak, nem tanulhattam tovább, de ott kellett maradnom, hogy most meg már a kisebbik Pereszteghy-gyereket, a Brigittácskát segítsem a tanulásban, mert ő is rossz tanuló volt, viszont gyönyörűséges gyerek, aki aztán életem megrontója lett és szívemből kívánom, hogy legyen átkozott haló poraiban is!” 16
