Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Csák Gyula: Glemba (elbeszélés)
— Szeretné tudni az igazságot? — kérdezte és úgy éreztem: oda-nem-illő, meg- okolatlan mohósággal lesi a válaszomat. — Az igazság mindig érdekel — bólintottam kicsit tartózkodóan. — De az én életem . .. érdekli magát? — Minden ember élete érdekes — feleltem megint kitérően. Láttam rajta, hogy nem teljesen elégedett a válaszommal, ezért annyit még hozzátettem: — A maga élete meg különösen érdekes lehet... — Az — bólintott gyorsan és meggyőződéssel. — Kész regény. — Például szeretném tudni, hogy csakugyan meggazdagodott-e Amerikában? — Megtudhatja — mondta és poharamra bökött, hogy igyák. — Mindent megtudhat — folytatta, miközben újra tele-eresztette poharamat. Unszoltam, hogy ő is igyon, de a műtétre hivatkozott, s ezt a magyarázatot el kellett fogadnom. — Kitűnő bor — mondtam. — Nem ad el belőle? Szó nélkül megtöltött egy üveget és átnyújtotta. — Mennyit fizetek? — kérdeztem, de rosszul tettem, mert újra felcsattant. — Hagyja már azt a fizetést! Mit akar maga mindig fizetni?! Kell nekem a maga pénze? — Hát jó — húztam be a nyakamat. — Ezt is felírjuk a többihez. Komor és elhárító mozdulatot tettem, amikor újra tölteni akart, de azért csak töltött. — Ne ellenkezzék annyit — dohogta. — Miféle ember maga, hogy mindig ellenkezik? Jólesik az magának? Bárgyút vigyorintottam és megadtam magamat sorsomnak. Beláttam, hogy nehezen tehetek valamit Glemba úr kedvére. Lehúztam még néhány pohárral, s az utolsó mozzanat, amit megőrzött emlékezetem, az volt, hogy homlokon csókoltam Glemba urat. 9. Arra ébredtem, hogy nagyharang a fejem, amit ritmikusan vernek egy kalapáccsal. Valóban harangoztak; a vasárnap délelőtti istentiszteletre szólították a híveket. — Már azt hittem, sohase kelsz fel — zsörtölődött a feleségem. Nyújtózkodtam, a szememet dörzsöltem, aztán a tarkómat masszíroztam. — Úgy látszik, erős bora van Glembának — dünnyögtem csendesen. — Meg a kocsmárosnak — vágta oda a feleségem. Ezen csodálkoznom kellett. — Nem voltam én a kocsmában ... — De bizony voltál, barátocskám. És földosztást ígértél a téesz-parasztoknak. — Mit csináltam?! — Megígérted, hogy szétosztod a téesz földjét. — Te jó Isten!... És mit szóltak az emberek? — Úgy hírlik, hemperegtek a röhögéstől. Van végre a falunak egy bohóca. Nagyon kellett is már ide egy bohóc. Takarítás címén csipkedett-csapkodott feleségem, s alattam is megrángatta a vaságyat. — Felkelhetnél már. Mindjárt itt lesznek a tiszteletesék és úgy néz ki a lakás, mintha lebombázták volna. — Miért jönnek a tiszteletesék? — Te hívtad meg őket! Az imént szólt be az asszony, hogy templom után jönnek Még szerencse, hogy legalább tőle hallok a vizitjükről. 14
