Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (XIII-XIV. Erdély, Bukovina és Moldva magyar népcsoportjai. - Művészetük, szokásaik)
testi munka elvégzése) után következő ünnepélyes legényavatás stb. Az erdélyi betlehemesjáték magyar viszonylatban a legrégiesebb és egyben a legteljesebb is: megvan benne a szálláskeresés, a kisdedet köszöntő pásztorok, énekelnek benne angyalok, továbbá csűrdöngölőt vagy egyéb régies táncot járnak az örvendező pásztorok, szerepel még benne király, huszár, Heródes és még több más biblikus figura is; maguk a betlehemek néha több tornyú templomot ábrázolnak, a toronyban apró harangocska, melyet angyal zendít meg. A betlehemi dallamokban gregorián-töredékeket is találtak a kutatók. (A bukovinai székely betlehemest a Magyar Televízió is bemutatta.) Erdélyben majdnem minden magyar szokás ismert, ill. ismert volt valaha; az említett ünnepieken kívül különösen gazdagok a lakodalmi és egyéb társadalmi jellegű rítusok, de a gazdasági vonatkozású társas alkalmak is változatosak. Sok szokás — pl. névnapköszöntés, májusfaállítás stb. — erdélyi „érdekessége”, hogy a kisfiúk, a serdülők és a legények egymást követve járják, míg másokban (pl. névnapköszöntés, legényjáró napok stb.) erős a versengés: az ellenfelek kigúnyolása és megszégyenítése. Régies a (vásári vagy különleges alkalom nélküli) leánylopás, mely néha előre megszervezett és a leánnyal is megbeszélt akció; ezért azonban Moldvában komoly egyházi vezeklés járt még nem is olyan régen. Erdélynek is híressége az említett leányvásár — tarthatják nemzetiségenként, de van közös is —, melynek egyik fő eleme a régies körtánc, továbbá a szerelemre való felhívás (a románok fakürttel, a magyarok csengővel adják tudtul érdeklődésüket). A változatos szerelmi ajándékokat már említettük, talán azt jegyezzük még meg, hogy a lakodalmi szertartások keretében a menyasszonyért menő (vőlegényes) násznép elveszett szarvasünőt vagy eltévedt báránykát keres; a menyasszony hosszadalmas éneke a székelyeknél még a 18. századi előképekre megy vissza, és viszonylag ép formában maradt fenn. (A régi iskoladrámák szünettöltő közjátékai közül itt maradtak fenn legtovább a különféle legény-leányválogatók, vénlány- és vénasszonycsúfolók és más hasonló, diákos eredetű műfajok is.) Erdélyben más tájaknál is gyakoribb és változatosabb formájú (pl. kecske, tehén, borjú, török, halál stb.) az álarcos mókázás.az ún. maszkurázás, mellyel éppúgy találkozunk a farsangi fonókban, mint Lucakor vagy a betlehemes hamubotos pásztor alakjában, aki minduntalan megriasztja botjával a bámészkodókat. Régiesek a virrasztók, halotti búcsúztatók és a temetés szertartásai. Ezek közül a kevésbé ismert bukovinai székely virrasztót érdemes legalább néhány szóval említeni: ez valóságos halotti „ügyelet”, melynek során egyházi népénekeket, meséket, találós kérdéseket stb. mondanak; az egésznek megvan a maga szertartásos rendje. Az egyik írástudó falusi parasztkántor olyan kéziratos könyvet (vagyis kései kódexet) készített, melyben annyi ének, mese, továbbá gyakorlati tudnivaló stb. van beírva, hogy a napokig tartó virrasztást éppen kitöltse. (A szerző egy mázsa búza áráért többször is lemásolta, mint a vőfélykönyveket is szokták, s így egész életében 40-nél is több gyűjteményt állított össze.) Ami a szokások mai életét illeti, Erdélyben a regölés, a farsang, pünkösd, a gazdasági szokások közül pedig az aratóünnep és a fonó jórészt kiveszett, szívósan tartja magát a(hatósági tilalmakkal is dacolva) betlehem, a húsvéti locsolkodás, a májusfaállítás és a különféle ünnepek; a szüreti mulatság és bál újonnan még ott is terjed, ahol alig van szőlő (pl. Udvarhely megyében). Balladák — keservesek—legényesek (népi ének, zene, tánc Erdélyben) Szemlénk végére bizonyos ellentmondásba keveredtünk: épp a leggazdagabb népművészeti ágazatról: a folklórról kényszerülünk legkevesebbet mondani. E helyzetet némileg enyhíti, hogy jó száz esztendeje Erdélynek épp e szellemi kincsei a legismertebbek. Kriza János 1863-as Vadrózsák- ja, Orbán Balázs és Benedek Elek nagy történelmi, ill. mesesorozata, Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, majd Lajtha László erdélyi (székelyföldi, bukovinai, mezőségi stb.) népdal- és népzenei gyűjtései óta sem maradt abba a munka, nem csökkent a szorgalom sem, sőt Románia keretei között a néphez-nemzethez való tartozás egyik komponense lett a folklór iránti fokozottabb érdeklődés. így a jeles balladakutatók (Albert Ernő, Bura László, Faragó József, Kallós Zoltán, Ráduly János), mesegyűjtők (Faragó József, Nagy Olga, Szabó júlia és mások), továbbá zenefolkloristák (Almási István, Imets Dénes, Jagamas János, Szegő Júlia és mások) valósággal ontják a hiteles antológiákat és az elemző tanulmányokat. Némely szerző (pl. Faragó József, Nagy Olga) több tucat könyvvel, sőt emellett még pl. Faragó több száz tanulmánnyal írta be nevét a magyar néprajz- tudományba. De maga a nép is szinte szorgos méhecskeként gyűjti atyái szellemi kincseit: egy- egy pályázat (gyermekfolklór, mese, szólás, növénynevek, viselet stb.) minden képzeletet felülmúló gazdag eredménnyel jár: csak tízezrekben lehet számolni az adatokat, sőt a kolozsvári folklór-központban százezer felett van a tételek száma. Pedig egész Romániában nincs magyar egyetem (az ENSZ kb. minden millió lakosra javasol egyet!), nincs tervszerű utánpótlás sem, a kutatók többnyire mellékfoglalkozásként űzik hobbijukat és lassanként kiöregednek. A kiadási lehetőségek talán valamivel jobbak, mint Magyarországon, bár ez időszakonként változik; a verseny nagyobb: a román folklórgyűjtés az egyik legeredményesebb Európában, alapja társadalminemzeti : a különben gazdag és színpompás román folklór segélyével most kovácsolják egybe az egységesnek szánt román nemzeti öntudatot. Folyik a nemzetiségi kölcsönhatások vizsgálata: a 94
