Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Barna Gábor: A karácsonyi asztal
folyamán különböző irányból vettünk át. Az átvételre enged következtetni az a körülmény, hogy sok, a karácsonyi vacsorához és a karácsonyi asztalhoz fűződő szokáselem, képzet a magyar népterületen csak elszigetelten, valamelyik környező etnikum területével határosán található meg, illetve a kérdéses képzetkor a szlovákoknál, délszlávoknál vagy éppen az osztrákoknál intenzívebben és gazdagabb változatokban él. A feltehetően eredeti magyar képzet kevés. Ezt mutathatja az, hogy pl. a keleti magyar nyelvterületen, Erdély ben, Moldvában, azaz a románokkal érintkező területen szegényesebb a karácsonyi asztal és karácsonyi vacsora szokásköre. Nyilván az amúgy is ortodox románok ezen a téren nem voltak hatással az erdélyi magyar népéletre, kultúrára. Ám ne gondoljunk az átadás-átvétel esetében sem egy szolgai másolásra. Ez nem felelne meg a népi kultúra jellegének, működési törvényszerűségeinek sem. Hiszen egy nép csak olyan szokásokat, képzeteket stb. vesz át egy másik néptől,amelyekre — mondhatni — szüksége van, amelyeknek van valamiféle befogadáshoz szükséges alapja, gyökere, kapcsolódó szála a befogadó nép kultúrájában. Ha ez megvan, a kérdéses képzetet sem szolgai módon adaptálja, hanem saját kulturális arculatának megfelelően alakítóan fogadja be. S így már az átvétel esetében is többféle változattal találkozhatunk: alig alakítunk valamit az átvett jelenségen, vagy kisebb-nagyobb mértékben változtatunk rajta. Ez a változtatás — változás lehet egyfajta szegényedés, de egyfajta gazdagodás is. Erre a belső gazdagodásra legszebb példa a karácsonyi morzsa hiedelemköre a magyaroknál. Ilyen intenzíven, gazdag változatokban és ilyen nagy fontossággal egyik környező népnél sem találjuk meg. Ha sorra vesszük a karácsonyi vacsora és karácsonyi asztal megemlített ételeit, tárgyait, azt tapasztaljuk, hogy mind-mind valamilyen kultikus célú, gyökerű, s eredetük ősi idők homályába vész. Az alma nagyon ősi, általánosan elterjedt termékenységi, és szerelmi szimbólum, s mint ilyen, nagyon sok alkalommal és formában felbukkan a magyar néphagyományban, népköltészetben is. A keresztény századokban hatással volt az alma-szimbolikára a Paradicsom béli tudás fájáról vett alma, amely úgymond ősszüleink vesztét okozta. Ez az almával kapcsolatos nagyon ősi képzet legszebben a lovak karácsony éjféli, éjszakai almáról való itatásában és az almával végzett kerácsonyi szerelmi jóslásban őrződött meg. A dió szintén nagyon ősi, s Európa-szerte ismert, elterjedt termékenységi szimbólum, de a magyar néphitben ez a fajta jelentősége csekély. Leggyakrabban a karácsonyi vacsoránál és szilveszterkor fordul elő, gyakorta nem is mint étel, hanem a dióra kártyázás eszközeként. Ebben a vonatkozásban tehát egy hiedelemmotívum tartalmi elszegényedését láthatjuk. Az almával együtt előfordul karácsonyfadíszként is. Ezt a szerepét elsősorban a bibliai jelkép magyarázza. Ugyanakkor Krisztus-szimbólum is. A fokhagyma különösen Kelet- és Délkelet-Európában ismert, az antikvitásig — s nyilván még régebbre — visszanyúlóan követhető rontáselhárító, egészségvarázsló szer. Vannak kutatók, akik egy nagyon intenzív szláv fokhagymakultuszt feltételeznek, s ezt tartják a karácsonyi fokhagyma ősforrásának is. A fokhagyma karácsonykor egészségvarázsló, más alkalommal elsősorban gonoszűző, gonoszt elhárító szer. Karácsonykor esetleg mézbe mártva is ehetik. A méz nem véletlenül fogyasztható a fokhagymával, esetenként a dióval karácsony szombatján. A méz ugyanis szintén nagyon ősi — édes íze révén analógiás úton — boldogságot, egészséget biztosító szer. A kereszténység hatására jelentősége nőtt, mert a hagyomány szerint a szűzies életet élő méhek terméke. (így lett jelentős a méhek viaszából készített templomi gyertya is.) A szláv népeknél szerepet kap a halotti áldozatban is. A magyar hagyományban azonban nincs ilyen funkciója. Inkább boldogságot hoz pl. lakodalom alkalmával való fogyasztása. A mák a magyar néphitben többféle funkciót betöltő mágikus erejű szer. A karácsony 82
