Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Hencz Aurél: Erdei Ferenc tanyarendezési elképzelései a felszabadulás előtt
séhez idő kell, és az eredmények hitelesítő pecsétje. A szerkesztőség megítélése szerint a tanyás település értékét a hivatalos felfogás csak később fogja elismerni. Az 1943-as év derekán Erdei már átfogóbb, országos gondokkal foglalkozott. Ez év nyarán Balatonszárszón tartott értekezleten, a korábbiaknál alaposabb helyzetismeret birtokában, már azt állapítja meg, hogy az ország legnagyobb részében elmaradott és hagyományosan nehézkes a paraszti termelés. Itt már a tanyai és nem tanyai kisparaszti gazdálkodást egymás mellé állítja, s leszögezi, hogy „az Alföld néhány helyén, továbbá a Kisalföldön és a Dunántúl északi és nyugati részén ma (1943-at írunk — H. A.) már olyan fejlett a paraszti gazdálkodás, hogy sok helyt eléri a nagybirtok termelési szintjét”. A paraszti gazdálkodás elmaradottsága nem a kisüzem következménye, hanem „a magyar parasztság történeti hátramaradottságáé”. Erdei szárszói előadása volt a felszabadulás előtti utolsó legjelentősebb megnyilatkozása, amikor is már tisztán látta a parasztság felemelkedésének útját, a munkásosztállyal való szoros szövetkezés nélkülözhetetlenségét. * Erdei Ferenc tanyakoncepciójának átfogó értékelése csak a felszabadulás után megjelent munkáiban lefektetett elképzelések és tervek figyelembevételével történhet meg. Óhatatlan azonban, hogy a fiatal Erdei mintegy tizenöt esztendei — 1930—1944 közötti — munkásságának ismeretében ne adjunk rövid értékelést e korszakbeli tanyakoncepciójáról. Mindenekelőtt kiemelendő: Erdei parasztpolitikájának — s így tanyapolitikájának is — töretlen elve a parasztsors értelmének tagadása. Nem lehet parasztországot építeni — vallja —, mert ha paraszt egy ország, ott naptalan az ég. A szabadság és felemelkedés ott kezdődik, ahol a világ nem paraszt. A parasztélet kialakításával kapcsolatos minden elképzelése e célnak — tehát a külön paraszti világ és életforma megszüntetésének — van alárendelve. Kétségtelen, hogy e cél szolgálata közben Erdei a magyar mezővárosi rendszer meglevő történeti és társadalmi értékei mellett a tanyavilág évszázados társadalmi, kulturális, egészségügyi és szociális hátrányait túlzottan csekélynek tekintette, viszont értékeit több vonatkozásban idealizálta. Gondoljunk csak fejtegetésének azon részére, ahol a magyar mezőváros szinte „örök értékű” voltát hangsúlyozza, s ennél ideálisabb települési formát nem is tud elképzelni. Azt viszont tisztán látja, hogy a paraszti osztály megszüntetésének és egyáltalában gazdasági-társadalmi felemelésének egyik jelentős eszköze a városiasítás. Éppen ezért az ország városhálózatának mennél szélesebb körű kiépítése sine qua non- ja a paraszti társadalom egyenrangúsításának. Itt azután érthető az a túlzása, hogy tervét az ország „mezővárosiasításával” véli elérni. Viszont korszerű az az elképzelése, melyet többedmagával alakított ki, s élete végéig vallott: az ország városmegyékre osztandó fel, vagyis minden környéknek meg kell találni a központi városát (ahol nincsen, ott fel kell építeni), s ekörül kell kialakítani az új közigazgatási egységet. Ezek az egységek a járásoknál általában nagyobbak, a meglevő megyéknél viszont kisebbek. A tanyaprobléma megoldását, illetve a tanyavilág felemelését is a városmegyei rendszer kiépítésével vélte megvalósítani. Erdei a tanyarendszert nem tekintette végcélnak. Tanulmányunk előző részében említést tettünk arról, miként képzelte el a huszonegynéhány éves Erdei a makói tanyavilág rendezését. Ez az elképzelés, illetve ifjú álmodozás valójában a tanyai élet társadalmi hátrányainak a felszámolását célozta, s minden tanyait városlakóvá kívánt tenni. Akkor, amikor a tudóssá érett politikus Erdei e tervére visszagondol, megállapítja: valamire akkor nem gondolt, vagyis nem töprengett azon, hogy az adott valóságban milyen lépcsőkön keresztül jöhet létre a világ elképzelt új rendje, valamint azt is 65
