Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - MŰHELY - Mocsár Gábor: Törpengések a magyar tanyarendszer múltjáról egy tanulmánykötet ürügyén
felszabadítást a kötet szerzői. Más kérdés, hogy mégis, épp a sokféleség által plasztiku- sabbá téve, jó lett volna tágabb körökre, más jogi és tulajdonviszonyokra, tájakra is kitekinteni, ilyenfajta háttér mögül pontosabban kirajzolódhatott volna az alföldi tanya- rendszer múltjának néhány sajátos vonása. Lám, a Munkások Újságába való belepillant- gatás is — remélem — új megvilágításban állít elénk látszólag érthetetlen jelenségeket,, hozzáteszem, hogy az idézeteket nem a kötetből vettem. Hanem saját, Gyémántper című történelmi dokumentumregényemből olvastam ki. Nem is igen vehettem a tanulmánykötetből, mert a tanulmányok szerzői közül többen bezárkóznak a szakmai téma szűk köreibe, alig-alig tekintenek ki abba a „nagy” történelembe, amelyben pedig a tanyák, falvak kialakultak, vagy nem alakultak ki. A török uralom, meg a törökök kiverése persze helyet kap: megkerülhetetlen a tanyakérdés kutatói számára. De például — csak ez jut hirtelen eszembe — a Rákóczi-sza- badságharc hatását nem követik nyomon. Pedig Rákóczi híres rendeletének, mely szerint annak a jobbágynak otthon maradt családtagjai, aki az ő seregében szolgál, nem kötelesek robotra járni, úrbéri szolgálatokat teljesíteni, ellenben akik otthon maradtak, azok kötelesek— óriási hatása volt a településszerkezetre is. Más tanulmányokból tudom, hogy jobbágyfalvak, egész sora néptelenedett el e rendelet hatására, ennek persze^ a földesurak egyáltalán nem örültek. Nem tudom, történészek vizsgálták-e mélyebben ennek a rendelkezésnek a hatását nemcsak a jobbágyság hadba vonulására, hanem ami nem sokkal mellékesebb, a földesurak megtorpanására, így közvetve a szabadságharc bukására. Lehet, hogy vizsgálták, ha igen, elnézést kérek tájékozatlanságomért, de azért nem nekem kell elnézést kérnem, hogy a kötet szerzői nem vizsgálták, s így egy igen fontos láncszem kiszakadt a tanyakérdés folyamatának láncolatából. * De ne historizáljuk el a dolgot, végtére is szembe kell nézni a sokáig halogatott veszélyhelyzettel: közeledni kell az általam Erdei-iskolának nevezett felfogáskörrel, magával Erdei koncepciójával. Persze számoltam vele, hogy végül is szembe kell nézni ezzel a problémával és ráadásul épp egy Kecskeméten megjelenő folyóiratban, ahol én egy országos Erdei-emlékülésen oly sok eleven tüzet zúdítottam a már amúgy is sok tüzet szenvedett fejemre, épp az Erdei-ügyben. A zárószóban oly heves szitok-átok- harag-szimfónia zengett a tanácsteremben döbbenten hallgató résztvevők füle hallatára, hogy másokat — gyengébb idegzetűeket — talán elöntött volna a halálveríték, én azonban csak legyintettem a kirohanásra. Tudtam ugyanis, hogy nekem van igazam. Ezt különben magával Erdei Ferenccel, élete utolsó éveiben többször is megbeszéltem. Hogy én a tanyaügyben nem értek vele egyet. Minket elvi barátság kötött össze, amelybe belefért a vita is, sőt a „régi” Kritikában maga is megírta, hogy tiszte! engem, bár én a tanyakérdésben az ő egész életművét megkérdőjeleztem. Ez így igaz. Erdei okos, művelt ember volt, vele lehetett még vitatkozni is, nem úgy mint néhány későbbi hívével. A kecskeméti „kirohanás” egyik oka az volt, hogy sorba raktam a kérdéseimet: mi az oka, hogy az Irodalmi Lexikonból is, meg az előadásokból is Erdei három miniszterségéről értesültünk, holott négyszer volt miniszter. Továbbá: akkor volt belügyminiszter, amikor jószerivel nem is volt belügyünk, akkor volt igazságügyi miniszter, amikor nálunk bizony jókora csorbák éktelenkedtek az igazságon, s akkor volt földművelésügyi miniszter, amikor az ő, korábban már kialakított szövetkezeti elveivel pontosan ellentétes módon képzelték el, s indították el a mezőgazdaság szövetkezetesítését, amiből persze kínos kudarcok keletkeztek. Hát ha még azt hozzátettem volna, amit most hozzáteszek: Erdei Ferenc akkor vállalta a Tanyai Tanács elnökségének tisztét, amikor az ő tanyakoncepciójával pontosan ellentétes módon kezdődött meg a tanyakérdés 4S
