Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom
harcolták ki a Könnyűipari Minisztériummal szemben, hogy ennek az állandósult érdekrendszernek beosztásánál fogva a személyi megtestesítőjét, a városi pártbizottság több mint évtizede működő első titkárát nevezzék ki igazgatónak. Ez a döntés — ma még lévén a gyakorlati politika legtöbbnyire a szükségszerűség felismerésének művészete, s nem az értékfelvetéseké — az adott időben, az adott viszonyok között legfeljebb megynyugtatónak nevezhető, mint helyesnek. Ugyanis, az elérhető munkaerő minősége iránti közömbösséghez (az extenzív szemlélet következménye) — mint azt már érintettem —társult az új helyzetben és az új követelmények között is az állandó- sultság igénye, gyakorlata. De nézzük meg, hogy ez mi ellenében érvényesült? Általában az új helyzet új követelményeinek megfelelő új szemlélet ellenében. Mégpedig: új gazdasági, új műszaki-technológiai új termelésszervezési és kereskedelmi szemlélet ellenében. A szakszerűség helyett az elvi-politikai vezetői (Sipos János személyében a pártintézményi-mozgalmi is) magatartás és szemlélet kapott elsőbbséget és testesülhetett meg az uralkodó rendező elvvé és gyakorlattá. (Ez egy jóval korábbi gazdasági miliőhöz illeszkedett volna.) A társadalmilag megfogalmazott cél — a könnyűipar rekonstrukciója, modern kötőiparral betörni az európai piacokra, kiváltani az importot stb. — önmagában is meghatározza a szakszerűség egyenrangúságát a személyi döntés minden más meghatározó elemével. A DANIELLÁ-álomnak nevezett jelenség forráspontjai ekörül alakultak ki. A dekralált elvek és az érvényesített gyakorlat szétválása, majd szembefordulása, egyéni és közösségi konfliktusok sorát juttatta felszínre, s hogy sérthetetlen maradjon az állandósultság, a konfliktusokat az érintettek köre ledegradálta és elmanipulálta, hirdetvén, hogy tette mindezt az ügy érdekében, pedig csak a leépülések áradatában önmaga bástyáit védte. A politikai döntésekbe beszivárgott irracionalizmusok áttevődése és gyáron belüli érvényesülése a vezetés—technológia—értékesítés folyamatában kiteljesedve vitte el a százmilliókat. De térjünk vissza a konkrét vizsgálódáshoz. Nézzük meg, hogy a közvélemény már idézett tartalmú reagálásai milyen összefüggéseket mutatnak a mélyinterjúk alanyainak tapasztalataival, vélekedésével a vezetés szakszerűségének, egységének, a törekvő csoportok (klikk) viselkedésének, a problémafelvető és problémamegoldó értékorientáció lehetőségének, az egyéni és a közösségi távlatok megítélésének a témakörében. Elsőnek vegyük a vezetés szakszerűségére vonatkozó interjúrészeket, amelyek persze utalnak sok minden másra is. Rostás György azt tartja magáról, ő most az ügyeletes vállalati londiner, aki gyakorlati szakember lévén a bérnormacsoport vezetőjeként adminisztrál. Ő is az idetelepített szakemberek egyike. (Korábban szervező, szakszervezeti vezető). — A Sipos elvtársnak még az a huszonöt százalék szakmai hozzáértése sem volt, ami azért az igazgatói poszton minimum. Egy utasításnak a végrehajtását is meg kellett volna követelni. Túl jóindulatú volt, bízott az emberekben, rájuk hagyta, hogy megcsinálják, amit kell. Én elejétől kezdve hiányoltam, hogy a feladatokat névre szólóan nem fogalmazták meg, a számonkérés hiányos volt, ami a vezetés egyértelmű gyengéje. A mai napig is rossz a közép- és a felsőszintű vezetők együttműködése. Minden vezetőnek megvolt — főleg kezdetben — a maga szakembergárdája, és az nem egységes gárda volt, mert mindegyik a saját vezetőjének a stílusát képviselte, s ez inkább elkülönített. Elszakadtak egymástól az üzemrészek és a társosztályok, mint például a szervezés és a technológia. A Szajbéli elvtárs (a kinevezett miniszteri biztos) szemlélete ezen sokat javított. Szóval, rövid idő alatt innen három igazgató elment. Nagy volt a mozgás, lentről meg figyelik a dolgozók, hogy mi lesz? Lévai Kálmán gyártmányfejlesztési csoportvezető: 29'
