Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom
Akik a gyár sorsát még most is a szívükön viselik, többször és több formában kifejtették, hogy én is majd a melósokat okolom mindenért, pedig „azok a szerencsétlenek nem tehetnek róla, hogy tehetségtelen karrieristák vezetik őket, akik csak dumálnak, de nem értenek semmihez, főként nem ahhoz a technikához, ami állítólag világszínvonalú.” A személyzeti vezető ebben a témában sem rejtette véka alá a véleményét: — Ravasz, karrierista, tehetségtelen emberek is kerültek ide, s közülük maradtak is még. Volt a felső vezetésben is két ember, akik becsomagolva várakoztak. Az egyik a műszaki, a másik a gazdasági igazgató volt — rivalizáltak egymással. Amikor szanálási bizottságot neveztek ki a vállalathoz, ők gyorsan távoztak (. . .) elsőnek szálltak ki a süllyedő hajóból. Elmondta, hogy a gazdasági igazgató azon az alapon fúrt másokat, mert úgy érezte, hogy őt fúrják. Másvalaki (Sindely László főtechnológus) főmérnöki beosztást hagyott ott az itteni szakmai lehetőségekért, az értékesítési osztály vezetője megriadt a feladatoktól. — Volt olyan kétdiplomás ember, aki legkevésbé sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de most azt híreszteli magáról, hogy a kiválóságai miatt üldözték el, pedig vezetésre alkalmatlan, aki egyszer durva, másszor erőtlen. Letelepedtem az emberek mellé a parkokban. Másokat megszólítottam a boltban, vagy éppen összekerültünk egy vendéglői asztalnál ebédidőben. Jólértesültségükre apellálva kérdeztem, mi a véleményük a kötöttárugyárról, mert ott szeretnék dolgozni? Mindenkinek volt véleménye, függetlenül attól, hogy a gyárhoz volt-e valaha is valami köze. A jó munkakörülményeket méltatták, s mindjárt utána következett a „nagy fejetlenség van” témakör, s a vezetés egyértelmű elmarasztalása. Ezt hallottam, azt hallottam és amazt hallottam; aztán vaskos ítéletek, az osztatlan elmarasztalás, valamiféle passzív, titkos-bizalmas ellenszenv. Addig folytattam szerepjátékomat, amíg meg nem győződtem az ellenszenv okairól, hátteréről, eredetéről. Be kellett látnom, hogy nem keresetről s más anyagiakról van szó — mint elképzeltem — hanem az ígéretek tündöklő színeinek és a valóságos viszonyok szürkés-zavaros kontrasztjában arról a kiábrándulásról, aminek a motívuma ez: becsaptak, s azt magyarázzák: ez mindenkinek milyen jó. Mások a klikkek szerepét emelték ki, még mások a senki sem tudja mi lesz a jövő hónapban állapotot. Dühvei utasították el a lebecsülésüknek azt a formáját, amellyel azt sugallják a lányoknak, asszonyoknak; örüljetek Macák, hogy ilyen fényes helyen dolgozhattok, s nem a disznószarban tapickolhattok otthon. Az egykori és a jelenlegi vezetést (1979 májusi állapot) az általuk teremtett viszonyok megítélését, egyrészt a közvélemény reagálásából, másrészt mélyinterjúk sorából gyűjtöttem össze. Az előbbiek hierarchián kívüliek, az utóbbiak hierarchián belüliek voltak. A közvélemény szintjén leggyakrabban a fejetlenséget, a szaktudás elégtelenségét, a baráti-rokoni összefonódásokat, a protekcionizmust, a kliens-patrónus alapú korrupciókat említették. A tágabb környezet, a város politikai-közéleti magatartás- módjai meghatározó jelleggel érvényesültek a kötöttárugyár külső és belső viszonyaiban egyaránt. Szinte mindenki elképzelhetetlennek tartotta, hogy a helyi hatalmi hierarchián kívüli, egy „gyütt-ment” vegye kézbe ennek az önálló gyárnak a kormány- rúdját. Ezzel ugyanis fennállt annak a kockázata, hogy felborulhatnak az erőviszonyok. Már attól is felborulnak, ha a meglévő és funkcionáló érdekkörök mellett egy új jelenik meg, s ahhoz némelyek netán csatlakoznak a meglévők képviselői közül. Egyetlen politikai megoldás kínálkozott helyesnek, mégpedig az, hogy a már állandósult érdekeknek megfelelően, az adott hierarchián belülről érintett személy — tehát azonossági alapokon — rendezze az új viszonyokat a már érvényesülőkhöz. így 28
