Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom
tületet küldött az igazgató mellé, aki 1978 végére készséggel belátta, másutt minden bizonnyal jobban megállja a helyét. Mert a dolgozók nem értették a hatalmi harcot, a hanyatlást, a káoszt — meg sem magyarázták nekik — így a kellemes kívülálló szerepébe kényszerültek. A gyár ígéretei hecces fintorokká lényegültek abban a közegben, ahol mindmáig az az érvényes igazság: élni azért holnap is kell! Dr. Szabó Miklóst, a városi pártbizottság első titkárát azzal kerestem fel, hogy elmondja majd, miként gondoltak és tudtak az emberekről, amikor megálmodták nekik a gyárat, nagyszerű gépeit. Arra akartam választ kapni, hogy megtudták-e — s hogy tudták meg — valójában ez és ilyen „ajándék” kell-e maguk és az ország számára. Elmondta a kálváriákat az ipari tanulók „ideiglenes” körülményeiről, a dolgozók be- és hazaszállításának megoldhatatlannak tűnő gondjairól, különböző testületek, szervek és intézmények ezirányú erőfeszítéseiről, az előbb a gyár, aztán a munkássá válás ideológiává duzzasztott álláspontjának történelmi és társadalmi helyességéről. Azt nem hallottam, hogy valaha is dilemma lett volna az: mindenféle ipari tapasztalat, különösen a speciális kötő-hurkoló szakmák tapasztalatának hiánya miatt megfelelhetnek-e egyből a legmodernebb technikának, ráadásul az épülve termelésnek; sőt, az épülve, de a gyorsan változó világpiacra termelésnek a soltvadkerti, keceli, tázlári, zsanai, vagy más községekből, tanyakörzetekből megnyert lányok, asszonyok, akik ha dolgoztak is könnyűiparban, legfeljebb szövetkezeti manufaktúrákban. Az ilyen viták, hasonló felvetések írásos dokumentumait szerettem volna tanulmányozni, de ez nem volt vitatéma, vagy nem lehetett az egyetlen fórumon sem, mert nem kaptam egyetlen jegyzőkönyvet sem. Mint az első titkár visszaemlékezéséből kitűnt — dokumentumok helyett ezzel kellett megelégednem — viták csak abból voltak, ki, miből, mit is tegyen azért, hogy a beruházással eleve együtt járó szociális, kommunális és kereskedelmi feltételek minimumát állja a város. A kizárólag az olcsón és gyorsan befogható munkaerőn alapuló gyarmati típusú ipar- telepítés a hetvenes évek elején már jócskán virágzó nagyüzemi és háztáji mezőgazdaságnak az életmód- és életszemlélet-formáló hatását figyelembe se vette. Még azt se, hogy a környező nagyközségekbe telepített szövetkezeti ipar a maga kiterjedt bedolgozói hálózatával egyetemben messzemenően alkalmazkodott a munkaerő két- lakiságához, a mezőgazdasági tevékenység életmód-meghatározó szerepéhez. (Nincs három műszak, otthoni munka stb.) Az az idea tehát, hogy egy szupergyár majd olyan új helyzetet teremt, hogy a felnövekvő nemzedékek legjobbjait juttatja érvényesüléshez, s nyeri meg a gyárnak, s ezzel már kész is az igazi munkássá váláshoz vezető autósztráda, igen kártékony demagógiával bénította meg a helyi fórumokat. A tanácsi berkekben jártas emberek nem tudtak senkit megnevezni, aki ezzel az uralkodó telepítési elvvel és gyakorlattal valamilyen lényegi ponton ellentétbe került volna. Viták, de még veszekedések is voltak vezetők között, de nem a lényegről, hanem éppen arról, hogy a kötöttárugyár szakembereinek negyven lakásához kapott pénzben a csatornaépítés és az óvodaépítés is benne van-e, és még hasonlók. Arról, hogy a kötöttárugyár a kötő-hurkoló, konfekciókészítő szakmákra beugratott lányoknak végül is csak városi munkahelyet kínálhat, és nem városi életlehetőséget, nem esett szó. Következésképpen az is elsikkadt, hogy egy idő után a vágyak nem teljesülésével másfelé, s valószínűleg hazafelé és a szakmán kívülre orientálódnak. Ha csak a tőlük idegen és félelmetes három műszaktól szabadulnak is meg, már megérte. Ilyen munkaalkalom pedig bőven kínálkozik a városban is, a környéken is. Az, hogy Halas általános fejletlensége jóval az igényszint alatt tudja csak kielégíteni még a kulturális és szórakozási igényeket is, és ezek sem jelenthetnek egy idő után megtartáshoz elégséges vonzerőt, sokáig feledtette a DANIELLA-mámor. 18