Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

íróink közül többen elvetik. Magyar őst, elődöt hiába keresek műveikben. A nemzeti szellem folyamatosságát nem kívánják őrizni. Kívül és külön állnak, önkéntes száműzetésbe vonulnak, elkötelezettségük bizonytalan.” Hasonlónak látod a mostani fiatal irodalmat is? A tavaly májusi lakiteleki találkozó semmiben nem módosította a véleményed?

Amit az 1972-ben ifjúnak nevezett írókról írtam, elolvasott könyveik summázata- ként, azt ma is tartom. Szomorúan említem, hogy a később megjelent műveik felett a saját kortársaik, a velük együtt nőtt kritikus nemzedék is fanyalgóan ítélkezett. Az akkor fiatal írónemzedékre már ráillett, hogy „szertenézett, s nem leié honját e hazában”, ha tragikus felhang nélkül elmondhatók e sorok. Ők a Himnuszt már kon- zervhangként hallották, a Szózatot meg úgy sem. Nem halmozta el őket az élet jó irodalom- és történelemtanárokkal, nem hiszem, hogy az elődeik példáján lett volna alkalmuk megrendítő élményként átélni a nemzeti hovatartozás katarzisát. Talán a hagyománytalanságból, a gyökértelenségből is fakadhat irodalom, ám kétséges, hogy a fosztóképzős szavak jelenidőben itt és most felhajtó erői volnának a tehetségnek. Valószínűbben a visszahúzó erői annak. Ha Ady, József Attila, Nagy László jajai meg- hallásához nincs füle magyar költőnek, írónak, akkor én kétlem, hogy magyarnak nevezhető-e az az irodalom, csupán azért, mert magyar nyelven íródott. Nézzük meg ezt a dolgot más oldalról. Tizenöt vagy több éve Veres Péter arról elmélkedett az egyik Nagyvilág-beli ,,Olvasónapló”-jában, hogy sok prózát közöl a folyóirat, ő mégis keveset képes megjegyezni belőlük, mert nagyon hasonlítanak egymáshoz, bármilyen nyelven íródtak is. A Veres Péter-i konklúzió, ha nem tolmácsolok rosszul, a nemzeti jelleg hiányából azt a következtetést vonja le, hogy ez a fajta irodalom hiányérzetet hagy az olvasóban. Mondhatná valaki ellenvetésül, hogy a második világháború befejezése óta többször is újrarajzolódott a világtérkép. Az újrafelosztódó világban a nagy nemzetek nagyon nagyok és erősek, a kicsik nagyon kicsik és nagyon erőtlenek. Ugye ismerős az állatmese az egérről meg az elefántról? Mennek együtt át a hídon, amikor az egér megszólal: „Hallod, elefánt, hogy dobogunk?” Nem nevetséges-e, hogy az egerek országának némely polgára az idősebb generációhoz tartozás okán felrója fiatalabb pályatársainak, hogy azok nem gondolkoznak népben-nemzetben?

A lakiteleki írótalálkozón felszólaló költő- és írónemzedék tagjainak szavaiból, hozzászólásaik összesenjéből olyasmit érzek ki, mintha keresnék ennek a népben-nemzetben gondolkodásnak valamiféle formáját, módját, mintha a népben-nemzetben, emberiségben gondolkodás témaköre köré gyűjtötték volna gondolataikat, s ez számomra nagyon rokonszenves; természetesen, mint Illyés Gyula mondotta, csak a művekkel visszaigazolt eszmék által őrizheti meg magát egy nemzedék abban a korban, amelyben írt, tekintve, hogy írókról van szó.

Alig egy évtizede, hogy csekélyke munkaeszközeid sorába tartozott egy Simson moped és egy ormótlan orsós magnó. Ezekkel fölszerelkezve motoroz- gattál témáid után, túl a negyedik X-en. Vajon akadna-e ma olyan, valóságosan is fiatal író, aki vállalná az anyaggyűjtésnek ezt a strapáját?

Élőbbről kell kezdeni a dolgot, mert a Simson moped és az ormótlan orsós magnó már Bács-Kiskun megyei szerzemény. A Hortobágyot még biciklivel, kordéval, lovaskocsival, alkalmi autókkal jártam be, és ott éjszakáztam, ahol éppen rám esteledett. Tehát szociográfusi korszakomnak volt egy keményebb, ridegebb időszaka is. Az orsós magnó, a Simson mopeddel egybekötve ma már meglehetősen korszerűtlennek tűnik, de ereje teljében és hite töretlenségében az ember még nem néz oda ilyen kicsiségekre. Hogy a mai írók közül ki vállalná ezt, ki nem, ehhez nekem jósnak kellene lennem. Túl a negyedik X-en, már nehezebben vállalnákaz emberek, gondolom, ami nem jelenti azt, hogy fiatal szociográfusok ne végezzenek lelkiismeretes, pontos munkát. Varga Csabára gondolok, Bánlaky Pálra és a még ismeretlen vagy alig ismert Varga Dávidra,

73