Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

kétszer is meggondolták volna, hogy nyílt vitára hívjanak, és megkontrázzák állításaikat. A kétkeziek bizony nem tettek lakatot a szájukra. Kínos lett volna vélekedésüket a magnetofonról visszajátszani. Ritkán megtörténhet, hogy a rögzített hang papírra téve nem kíván magyarázatot, elemzést. A szöveg úgy a leghatásosabb, leleplező bb, megdöbbentőbb, elgondolkoztatóbb, ahogy van. E ritka esetek is tanúsítják: a magnetofon lehet több is, mint segédeszköz. A baj ott kezdődik, amikor az író a könnyebbik ellenállás irányába indul, amikor önmagát helyettesíti a magnetofonnal; saját szerepét a készülék be- és kikapcsolására, esetleg a pongyola szöveg stabilizálásra korlátozza. Az utóbbi években a folyóiratok alig győzték visszaküldözgetni a szociográfiaként kapott, de nyersanyagnak is silány magnószövegeket.

Beszéltél arról, hogy írói-szociográfusi világod megromlásában milyen olvasmányélmények voltak rád leginkább hatással. A könyvek, vagy inkább a jelentős alkotó és gondolkodó személyiségekkel való közvetlen találkozások gyakoroltak-e rád erősebb hatást?

Azt kell mondanom, hogy a művek voltak azok, amelyek leginkább hatást gyakoroltak rám. Veres Pétert kora ifjúságomtól tiszteltem, minden művét elolvastam, hadügyminiszterként is ismertem, s a népi kollégiumunkat is meglátogatta annakidején. Egyike vagyok azon kevés embereknek, aki nem csak nyílt lapot kapott tőle, hanem hosszú levelet is, borítékban. Becses dokumentumként őrzöm mindmáig. Az, hogy Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József voltak, hogy figyelemmel kísérték az akkori, hozzájuk húzó fiatal írókat, akiket tehetségesnek véltek, vagy annak tartottak, ez mindenesetre valamiféle biztonságot adott az ember számára. De a személyes kapcsolatoknál fontosabbak voltak a művekkel történt ismerkedések. Hortobágyi tanítóskodásom, „száműzetésem” idején, 1957—60 között fedeztem föl a magam számára a világirodalom olyan íróit, mint Hemingway, Feuchtwanger, Stefan Zweig, Arnold Zweig. Tulajdonképpen a művek voltak azok, amelyeket már íróként olvastam. Például Feuchtwanger könyvét, a „Hamis Néró”-t, amely először került a kezembe, beosztottam: 15 oldalt olvastam el naponta, a stílus szépségét, a szerkezetet, a beszéd, a gondolkodás egymásra vetülésének módjait figyelve. Tehát ezeket az írói fogásokat kicsipegettem már akkor írói szemmel, holott nem voltam még író, nem volt könyvem. A hortobágyi szociográfiához gyűjtöttem is az anyagot, meg nem is; csak jártam, láttam, néztem. Más szemmel olvastam, mint az átlagolvasó. Érdekes módon, ott láttam a Hortobágyon a Hannibál tanár úr című filmet is, a konyái moziban. Ez a mozi a munkásszállás ebédlője volt tulajdonképpen. Nagyon jónak tartottam ezt a filmet, s nem győztem csodálkozni a magyar filmkritikán, amelyik ezt a filmet lehúzta. Nem tudtam elképzelni, hogy hova tették ezek az emberek az eszüket, amikor ennek a filmnek a nagyságát nem ismerik föl. Én teljesen önmagámtól, minden segítség nélkül jutottam arra, hogy ez jó film. Tehát nem kell ahhoz a fővárosi miliő, hogy az ember valamire rájöjjön. Maga körül kialakít egy olyan világot, amelyikbe bevonulnak klasszikus értékű művek, ha szerzőjüket személyesen nem is ismeri az ember.

Éveken át jártad a tan/ákat itt Bács-Kiskunban. Megszületett a „Tanyabejáró” című könyved. Elmondható, hogy továbbra is sorskérdéseink nyomvonalán vállalod a népben—nemzetben gondolkodás küldetését. A könyv végén viszont a Szeszmesterek című tanulmány már sejtetni engedi, hogy érdeklődésed mint ha perifikus területek felé fordulna. A sejtést később megerősíteni látszik az az aktív érdeklődés, melyet hazai történelmünk legnagyobb borhamisítási pere iránt tanúsítottál. A szociográfusi feldolgozás eredményeként született meg a „Bormelléki zsiványságok”. Kérdésemnek van egy általánosabb vonzata is. Szociográfiai szempontból léteznek-e hangsúlyos és mellékes jelentőségű tématerületek, avagy egészen más dolgok tesznek jelentőssé, illetve jelentéktelenné egy vizsgálódást?

69