Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
A népben-nemzetben gondolkodás Veres Péter nemzedéke, a nagy öregek számára’ még bizonyításra nem szoruló nyilvánvalóság volt. Gyanítom, hogy Péter bácsi akkor kezdte rögeszmésen hajtogatni a népben-nemzetben való gondolkodást célként, követelményként, amikor az utódok műveiben megritkulni vagy elhalványulni érezte azt, amit már az ő elődei is evidenciának tartottak. Veres Péter mentora volt mindazoknak (nekem is), akik bár szerényebb tehetséggel, de töretlen hittel vallották a klasszikus eszményt, és vállalták, hogy tovább cipelik annak egyre nehezülő keresztjét. Hadd iktassak ide egy emléket. Az önfegyelméről ismert Veres Pétert felháborította, hogy őt nem hívták meg a Hortobágyi jegyzetek Hortobágyon rendezett vitájára, noha ő ismerője, fizikai munkása is, írója is, a szó legbensőségesebb értelmében honosa volt e tájnak, és országgyűlési képviselője is Hajdú-Bihar megyének. A legteljesebb érvényű jogcím lett volna, hogy ott legyen ezen a vitán. Hogy őt, aki aztán igazán illetékes volt, távol tartották, kfvültartották, az kortünet. Ebből én nem a helyi érdekű politika hatalomtudatos elbizakodottságára következtetek (persze arra is), hanem az irodalomnak a társadalomban betöltött szerepét következetesen kisebbítő folyamatra, amely nem tudom, mikor kezdődött, de tart, és maga után vonhatja, vonja az író leléptetését, kitaszítását, időszakos vagy akár örökös elhallgattatását is. Az írók tudják vagy tanulgatják az új módit. A sebezhetőség félelmeit nem az apolitikus tartású vagy szervilista hajlamú alkotók élik át, hanem azok, akik folytatni kívánják a népben-nemzetben gondolkodás hagyományát. Mintha görcs szorítaná szívünket, agyunkat. E félelemben élve az embernek patikamérlegen kell mérlegelnie a szót, s minduntalan keresztre kell feszítenie magát az igazmondásért. De megérné, ha értelme volna. A „Tanyabejáró” azonban csattanós bizonyíték volt arra, hogy nincs értelme. Korábban évekig jártam a „külterületeket”, de ahol az országos politikát csinálják, aminek a tanyapolitika is része, talán nem is tudnak a könyvről. Az intézkedések, a jogszabályok, a tanyai világot, a tanyai embereket érintő rendeletek most is ellentmondásosak, haszontalanok vagy éppen kóros elmeszülemények, a gyakorlati tennivalókat vajmi kevéssé tükrözik. Mindazt, amit elmondtál, néhány konkrét példával érzékletesebbé, meggyőzőbbé is tehetnéd. Vannak példák bőségesen. A tanyavillamosítás szép csendesen lekerült a napirendről, illetve igen szerény keretek között folytatódik. Ugyanakkor megjelent egy diszkriminációs rendelet, amely szerint tanyát csak mezőgazdasági főfoglalkozású vásárolhat. Emlékszünk még arra a korábbi, ugyancsak diszkriminációs rendeletre, hogy a tanyai paraszt nem építhet a saját földjén olyan házat, amelyben emberi módon élhetne. így maradtak fenn egy teljes évszázadon keresztül a vertfalú, a mai kultúrmércé- vel mérve nagyon alacsony színvonalú lakások. Most már építhet a tanyai paraszt házat, csupán mezőgazdasági főfoglalkozásúnak nem adhatja el. A városi emberrel szemben ilyen kikötések nem érvényesek; a falusival szemben sem, mert lakását bárkinek eladhatja, a tanyaival szemben azonban érvényes, ami az állampolgári megkülönböztetés egyik ismérve. Úgy tudom, hatályon kivül helyezték ezt a rendeletet... Ha hatályon kívül helyezték, az nem bizonyít semmit, csupán a tanyapolitika bizonytalanságát, mert korábban hatályon kívül helyeztek egy olyan rendeletet is, hogy a szakszövetkezeti körzetekben a bizonyos lóerőn felüli traktorokat egyszerűen be kell szolgáltatni. Azokat a traktorokat, amelyeket a parasztok a saját pénzükön vásároltak meg a saját szakszövetkezetüktől. Tehát ez a fajta bizonytalanság tulajdonképpen örök kísérője a tanyapolitikának. De hadd menjek tovább egy lépéssel. Amikor évekig nem volt szabad tanyát csak mezőgazdasági főfoglalkozásúnak eladni, ugyanakkor megjelent egy másik rendelet, hogy a nagyüzemileg hasznosíthatatlan földeket bárki 70
