Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
Eddigi életemben több volt a rendhagyó szakasz, mint a rendes. Mielőtt szabadúszó lettem volna — 1971—73 között voltam az—, 13 munkahelyem volt, de rendes főnököm csak egy-kettő. Addig laktam vagy 30 helyen, de az volt az első összkomfortos lakás, amit itt kaptam, Kecskeméten. Aki átesett párszor a talicskakeréken, tudja, hogy a lejtőn nincs megállás akkor sem, ha felfelé megyen rajta az ember. Egyévi újságíróskodás közben eléggé megismertem a megyét, volt bátorságom megírni róla egy szociográfiai kötetet a Magyarország felfedezése sorozatban, és sikeresen elvégeztem egy kisebb for- mátúmú kísérletet: a valóságos történet ötvözését és feldúsítását az írói képzelettel. Az „lnterurbán”-ról szóló mondandómat ne értsd úgy, hogy én találtam fel a meleg vizet. Sarkadi Imre, Galgóczi Erzsébet, Mocsár Gábor, Moldova György és sokan mások korábban és biztosan jobban elvégezték a fent említett kísérletet. De ismert írói bravúrokat megismételni szerintem nem bűn, és a legrosszabb indulattal sem utánzás. Ha hiteles, ha egyénített, ha eredeti, ha semmi mással össze nem téveszthető, az fokozza az író önbecsülését. Nem beszélve arról, hogy hasznos is, mert az ember csak munka közben ismerheti meg a saját írói lehetőségeit és tehetségének valóságos határait, illetve korlátáit. Legtermékenyebb éveimet a hetvenes évek elején Kecskemétnek köszönhetem, és mondhatom, hogy a jó légkör miatt is. Ez azonban kissé misztikus, mert elfedi azt a tényt, hogy miért volt jó itt a légkör. Elsősorban azért, mert akkoriban a művészeti élet Pozsgay Imre „védnöksége” alatt állott, ő volt az MSZMP Bács-Kiskun megyei agitprop titkára. Később pedig Romány Pál megyei első titkár és Gajdócsi István megyei tanácselnök jelenléte tette lehetővé a jó alkotói közérzetet. Nem feledhető el persze az, hogy a gazdasági irányítás új rendszerének szükségszerű következménye volt a politikai élet demokratizálódása is. Nem valószínű, hogy a hetvenes évek elején írt szociográfikus riportjaim a nyolcvanas évek elején is publikálhatók volnának. Néha a szerencsének tekinthető, hogy a megtörtént dolgokat már nem lehet meg nem történtnek tekinteni. Kialakítottál magadnak egyfajta dokumentarista, elemző szociográfiai stílust, mely feltételez némely jellegzetes, specifikus módszert. Kérlek, hogy beszélj műhelytitkaidról, ha egyáltalán vannak ilyenek. Az általad jellemzett szociográfiai stílus számomra az önkifejezés legalkalmasabb módja, hitem szerint az olvasók meggyőződésének is korrekt formája. E módszer és forma a klasszikus magyar szociográfia jó hagyományai közé tartozik. Azért tűnik újnak, mert az olvasók nem igen ismerik a klasszikus szociográfiai művek legjavát. Nem olvashatja például mostanában az olvasó Féja Géza „Viharsarok”-ját, hogy Kovács Imre könyvéről, „A néma forradalom”-ról ne is beszéljek. Egyébként műhelytitkaim nincsenek. A tömörség a természetemből következik. Amikor az ember sokat töpreng, vívódik a megírandók fölött, elkerülheti a semmitmondást, a mellébeszélést, a ködösítést, a szószártyárkodást. Olyan titok ez, amit szívesen teszek közzé. Egyik kritikusod, méltatván a „Bács-Kiskunból jövök” című munkádat, okkal dicsért a magnetofon célszerű és helyes használatáért. Csakugyan: hogyan is vélekedsz a szociográfia és a hangrögzítési technikai kapcsolatáról, viszonyáról? Itt természetesen nemcsak a saját tapasztalataid felől érdeklődöm, hanem arról, hogy általában a műfajban hogyan használható a magnetofon? Az olyan szociográfiában, amelyben az elemzés dokumentációra épül, a magnetofon hasznos segédeszköz. Segítségével sok félreértés és utólagos magyarázkodás elkerülhető. A magnetofont használó szociográfus nem csak a félrehallást kerüli el, hanem azt is, hogy egy-egy bátrabb vagy bántóbb elemzése miatt a „sértett” riportalany sajtópert indítson ellene. Ha például a „Hortobágyi jegyzetek” tényanyagát annak idején nem jegyzetfüzetbe, hanem hangszalagra rögzítem, feltevésem szerint a gazdaság vezetői 68
