Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

nivaló tévedésnek tartottam, hogy az első sikeren felbuzdulva író akartam lenni. Rendezetlen volt a magánéletem is, de a fejemben is teljes volt a zűrzavar. Az ötvenes éveknek sem az eleje, sem a közepe, sem a vége nem a legszerencsésebb korszak volt az induláshoz vagy az újrakezdéshez. Nem kevés tehetséget süllyesztett el ez az évtized, miközben sok, később a saját tehetségtelenségétől elsüllyedt nimandot is feldobott, de szinte valamennyi nehezen érő, pályaalkalmas költőt, írójelöltet megkésleltetett. Sajnos, nem tehetünk róla, hogy ilyen adottságokkal születtünk meg, és milyen korba születtünk bele. Utólag azonban azt vallom, hogy amin nem lehet változtatni, azon bánkódni sem érdemes.

A Hortobágyi jegyzetek megszületése ma már irodalomtörténet. Országosan ismertté vált a neved, egyszeriben jegyezni kezdtek az irodalmi, sőt az azon túli piacokon. Mi gátolt mégis abban, hogy a sikert méltóképpen gyümöl- csöztesd, s mi kényszerített arra, hogy az ország más tájain próbálj gyökeret verni? 2 á

A Hortobágyi jegyzetek 1965-ben jelent meg. A könyv megjelenése előtt a Valóság, az Új írás, az Alföld, az Élet és Irodalom ebből részleteket közölt. Ekkor én már nem laktam Hajdú-Biharban, Hevesben laktam. Ennek a sorozatnak a hajdú-bihari vezetők nem örültek, enyhén szólva. Ellenszenvüknek a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségi cikkében adtak hangot, „Az igazat kell írni” címen, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a Hortobágyról publikált szociográfiáim többnyire valóságtorzítók, hazugok. Idézek: „A pozitív vonásokról egy szót sem ejt, mindenütt következetesen elhallgatja őket.” Más: „Arról nem is beszélve, hogy a példák összeválogatásából olyasmi is elő- sejlik, mintha az író az egész szocialista gazdálkodás negatív általánosítására törekednék.” Az országos sikereket tehát akkor sem gyümölcsöztethettem volna szűkebb hazámban, ha történetesen ott élek a könyv megjelenése idején. Akkor azonban már Heves megyében laktam, és amíg ott voltam, nem is kellett tartanom a hatalmasok bosszújától. Ám 1967-ben — vesztemre — visszatértem Hajdú-Biharba, hogy anyagot gyűjtsék szülőfalumról, a Magyarország felfedezése sorozatba írandó könyvemhez. A megye vezetői ehhez nem adtak engedélyt, nem juthattam hozzá dokumentumokhoz, jegyzőkönyvekhez. A falum termelőszövetkezeteiből kitiltottak, néhány informátoromat pedig megfenyegették, hogy az állásukat kockáztatják, ha velem beszélnek, vagy adatokat szolgáltatnak ki részemre. Másfél éves huzavona után rájöttem, hogy az utánrúgás, amely a futballpályán tilos, más pályákon megengedett. Nem is kell tovább indokolnom, mi kényszerített arra, hogy az ország más táján próbáljak gyökeret verni.

Heves megyében végülis nem tudtál „meggyökeresedni”. Mi volt ennek az oka?

Heves megyébe más okok kényszerítettek, második feleségem ott volt gyógytornász. Magam nem is kívántam ott letelepedni, illetve az időre bíztam: lesz, ahogy lesz, majd kialakul. Az a hely, nevezetesen Parádfürdő, sajátos akváriumvilágával elég hamar elviselhetetlenné vált számomra, és úgy gondoltam, hogy önmegvalósításom miatt nem maradhatok itt. Ha lépni akarok valamerre, ebből az akváriumból ki kell szabadulnom nyíltabb vizekre, amelyek dúsabbak az oxigéntől.

Eddigi életednek tudtommal több ízben voltak kivételes, rendhagyó korszakai. Ilyen volt az 1973-as év is, egyszerre két könyved jelent meg. Egyik volta Bács-Kiskunból jövök, a másik az Interurbán; előbbi a szociográfusi, utóbbi a szépírói munkásságod megkoronázásaként. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a hetvenes évek elején, Kecskemétre kerülésed után, termékeny korszak köszöntött rád. Gyanakodhatunk-e a Duna—Tisza közének azidőtájt munkára serkentő hatására?

67