Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - MŰHELY - Egy szabálytalan pálya nem teljesen rendhagyó tapasztalatai (Zám Tibor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
hány jó pedagógus tanított. Ha nem maradok megszállottja mindvégig az önművelésnek, azt kellene válaszolnom a kérdésedre, hogy a különböző típusú tanodákban fölöslegesen pocsékoltam el az időt. Ezért sem tartom elmarasztalónak az autodidakta minősítést. Tisztelettel tekintek arra a csúcsra, amelyre Veres Péter feljutott. Az iskolákat nem helyezted kedvező megvilágításba életed korai korszakát tekintve, ugyanakkor, ha jól értettem, a népi kollégiumot úgy emlegetted, mint amely későbbi életedre, főképp pedig íróvá válásodra meghatározó jelentőséggel hatott. Ilyen nagy lett volna a szélsőség az általában vett iskola és a népi kollégium között? Igen, ilyen nagy volt a szélsőség. Ha a legelején akarom kezdeni, az általános iskolában három osztályt tanított egy tanító. Tíz éves koromban úgy kerültem gimnáziumba, hogy a magyar nyelvtan alapelemeivel sem voltam tisztában, midőn a latin nyelv szépségeire próbáltak oktatni bennünket. Azok, akik fejlettebb iskolatípusból, vagy olyan iskolából kerültek oda, ahol egy tanító tanított egy osztályt, tehát megtanulták a magyar nyelvtant annyira, hogy a latin nyelv fortélyait megismerjék, könnyebben boldogultak. Nekem nagyon nehéz volt. Később, érettségi után a kezembe került egy latin nyelvtankönyv, amikor már a magyar nyelvtant is tudtam, és akkor jöttem rá, hogy milyen szép és könnyű nyelv a latin. Ha most tanulnám, egy év alatt meg tudnám tanulni annyira, amennyire középiskolás koromban kellett volna. A népi kollégiumok alig két éves korszaka számodra miben jelentett többletet? Az egyetlen, az 1947/48-as tanév több értelemben jelentett plusz hozadékot. Egyrészt aktív politikai vitafórumként. Kommunista érzelmű, parasztpárti, anarchista, radikális, mindenféle szemléletű ember találkozott össze ott, s tudott vitatkozni úgy, hogy ezekből a vitaszerű konfrontációkból sosem származott személyi ellentét. Tehát a személyi nézeteltérések nem csaptak át személyi harccá, csoportok harcává. Nyitott volt a világ. Talán azért is, mert ezt a sokféle színárnyalatot közös nevezőre hozta valami. Mégpedig a magyar jövőnek egyfajta progresszív akarása, elképzelése. Feltétlenül. Valamiféle küldetésnek nevezhetném azt, amit a népi kollégiumban éreztünk anélkül, hogy azt direkt módon belénk nevelték volna. Voltak közöttünk egyetemisták, akik ráirányították a figyelmünket bizonyos olvasmányokra, megismertettek velünk írókat. Itt olvastam el Makarenko: Az új ember kovácsá-t, itt ismerkedtem meg tulajdonképpen Puskinnal, az orosz irodalom nagy klasszikusaival, itt ismertem meg Németh Lászlónak A minőség forradalmá-t, amelyből akkor sok mindent nem értettem, de újraolvasáskor már tudtam, mit kell elolvasnom, hogy értsem. Itt ismerkedtem meg a népi íróknak azokkal az alkotásaival, amelyek hol kaphatók a mai kereskedelemben, hol nem. j. Elmúltái harminc éves, amikor íróként jelentkeztél. Kétségkívül későn érkeztél be. Ennek oka pusztán alkati tényezőkkel magyarázható, vagy szerepet játszik benne a kor is, az ötvenes évek, melyben felnőttként eszmélned adatott? Életem első irodalmi igényű alkotásával, egy riporttal 1949-ben —20 éves voltam akkor — második díjat nyertem a Csillag című folyóirat József Attila pályázatán. Németh Andor volt a főszerkesztő akkor. Első könyvemnek, a Hortobágyi jegyzeteknek a megjelenése harmincöt éves koromra esik. Az ígéretes indulást követő nagy megtorpanásnak számos oka van, alkati okok is. A világról való mondandóm eredeti megfogalmazására való képtelenség, az önkontroll hiánya. Előbb a tehetségembe vetett kritikátlan hit, azután ennek a fordítottja, a teljes hitetlenség. Évekig egyetlen nyomdakész sor nem került ki a kezem alól, aztán évekre letettem a tollat. Gyerekes, szégyell66
